Szóval egy színésznő kitalálta egyszer, hogy Európában évente egy várost nevezzenek ki Európa Kulturális Fővárosának. Ez a színésznő görög volt, s történetesen kultuszminiszter, ilyeténképpen nagy befolyással bírt, s meggyőzte az európai kultuszminisztereket a kultúra fontosságáról. A Kulturális Főváros-projekt rövidesen a legsikeresebb és leghatékonyabb programok egyikének bizonyult: a programsorozat nemcsak beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hanem az európai polgárok egyik kedvenc programjává is vált.
Az elmúlt évek során turisztikai újságíróként 26 ilyen címmel büszkélkedő városban jártam, Athéntől Stockholmig, Lisszabontól Weimarig, Liverpooltól Turkuig.
Idén augusztus végén egy kulturista séta erejéig ellátogattam az osztrák-szlovén határtól mindössze 16 km-re, a magyar-szlovén határtól (Tornyiszentmiklóstól) pedig 90 kilométerre fekvő szlovéniai Mariborba is. Európa 2012-es Kulturális Fővárosa a Nyírségtől azért kicsit távolabb fekszik: Maribor pontosan 580 kilométerre van Nyíregyházától, végig autópályán megközelíthető.
Maribor Szlovénia második legnagyobb városa: a Dráva partján, 274 méteres tengerszint feletti magasságon, a Pohorje hegység lábánál fekszik, lakosainak száma 114 ezer fő.
A történelmi Stájerországban a szlovén Alsó-Stájerország (Štajerska) régió legnagyobb városa és székhelye, a Stájerországból a Pannon síkságra vezető kereskedelmi út mentén alakult ki a város. Alapítását 1147-re teszik: ekkor emelték osztrák grófok mi ellenünk, azaz a sorozatos magyar támadások ellen a Markburg nevű határvárat.
Innentől kezdve egészen 1919-ig osztrák, Habsburg-fennhatóság alatt állt a város, neve is német volt (Marburg an der Drau); jelenlegi nevét (Maribor) csak 1836-ban használták először. Ennek a hosszú időszaknak is az eredménye, hogyha megérkezünk Mariborba, olyan érzésünk van, mintha egy napos osztrák városkába érkeznénk némi jugoszláv-érzéssel megfűszerezve.
Bárhol is parkolunk le az autóval, maribori sétánkat érdemes az egyik, a keletibb Dráva-hídon, a Titóról elnevezettről kezdenünk (Josip Broz Tito egykori jugoszláv partizán és államfő egyébként horvát-szlovén szülők gyermekeként látta meg a napvilágot).
A Dráva két partján fekvő Mariborban az északi parton az óvárost, a délin az újvárost találjuk.
A Tito-hídról reggeli fényeknél jól fotózhatjuk a város egyik első számú látnivalóját, a Vízi tornyot (én inkább Vízi-bástyának magyarítanám, de hát nem vagyok műferdítő). Szóval a Vízi torony (Vlodni Stolp) 1555-ben épült, mikor is a török ellen meg kellett erősíteni a várost: a reneszánsz stílusban emelt bástya egyike a városfal négy máig megmaradt tornyának. Állítólag nem eredeti helyén áll, a Dráva szabályozásakor helyezték át ide a bástyát, hogy hogyan, azt ne kérdezzétek.
A híd magaslatáról pár utcát kanyarogva kell lesétálni a toronyhoz. Séta közben az egyik ház homlokzatán vízszintes kertitörpe-díszítősort fotóztam, fricska ez a giccs kedvelőinek, vagy fricska ez a giccs ellenzőinek, nem tudom, de mindegy is, nem láttam még ilyet na.
A kertitörpéktől lesétálva megnézhetjük a zsinagógát is (Židovska ulica 4): a középkori Markburg zsidónegyedének zsinagógáját valószínűsíthetően a XIII. században építtették a város zsidó kereskedői.
A szép bejáratú zsinagóga mellett áll a Zsidó-torony (Židovski Stolp). Onnan sétálhatunk le tovább a Tito-hídról már látott Vízi-toronyhoz, melyben ma vinotékát (Prva Vinoteka slovenskih vin) találunk.
Maribor vidékének egyébként egyik fő kereskedelmi cikke a bor volt, hiszen Ptuj és az Alpok déli lankái közötti területen már a rómaiak óta szőlőt termelnek.
A Vízi-toronytól a Dráva-parton átsétálunk az acélszerkezetű, 1913-ban épült furabordó Öreg-híd alatt. Feljegyzések szerint e helyen már a XIII. században fahíd kötötte össze a folyó két partját.
Érdemes erre a hídra is felmenni, jó kis panorámáját kapjuk a városnak fentről a magasból, egy régi útleírást is elővehetünk, hangulatkeltésül:
„Nincs miért keressük, szemünkbe ötlik a meglepő tájszépség, derűt lehel arczunkra, a hegyek daczára olyan szelid táj, melyen redők, hopajkák nem rútatnak és a szép völgyek mosolygó arczába belé mélyed lelkünk. Eltágul a gyönyörű tér, széleiről falvak tornya néz be utunkra mit hazánkba futó Dráva vág át, ott hol két partján csinos házaival, festői szépségben fekszik Marburg”.
E másfélszázados mondatokat egy megyaszói pap, Zombori Gedő vetette papírra. E régi Maribor-leírásra a Budai Ákos – Budai Zoltán féle Szlovénia utikönyvben bukkantam. Zombori Gedő 1861-ben Kolozsvárott kiadott sorait jó felidézni a Dráva fölött állva.
Apropó Dráva: az utikönyvek mindig kihagyják a folyókat, mintha azokról nem volna érdemes semmit tudni. Pedig de. A folyók fontosak. Szóval a Dráváról azt érdemes tudni, hogy Olaszországban ered, egészen pontosan Dél-Tirolban, a Neunerkogels északi oldalában 1450 méter magasan. San Candido (németül Innichen) után átlép Ausztriába, majd Szlovéniába. A Dráva közepes vízhozama Maribornál 300 m³/s. Maribor után a Dráva továbbfolyik Horvátország felé. Magyarország és Horvátország között hosszú szakaszon határfolyó. Eszék (Osijek) városát is érinti a Dráva, majd a Duna negyedik leghosszabb mellékfolyójaként 749 km-es útját Eszék után befejezve a horvátországi Almásnál (Aljmaš), a Kopácsi-réten átfolyva 84 méteres tengerszint feletti magasságban ömlik a Dunába; közepes vízhozama a torkolatánál 653 m³/s.
A hídról újra sétáljunk le a Dráva partjára, s máris újra Lent vagyunk. Jól hangzana, de a Lent jelentése rakpart, kikötő állítólag, s ez a városrész neve: az egyik leghangulatosabb része ez Maribornak, van benne egy kicsinyt némi mediterrán hangulat is, girbe-görbe utcákkal.
És itt, a Lent városrészben találjuk az egyik fő látnivalót: egy ház homlokzatára futtatták fel a világ állítólag legöregebb szőlőtőkéjét (Stare trte): ma is bőven terem, különböző leírások 30-60 liter közé teszik az erről a tőkéről készülő bort.
A szőlőtőkét a Guinness rekordok könyve is elismeri, kora több mint 400 év.
Ám mint minden vitatható rekordnak, ennek is van konkurense: jómagam az ausztriai Kismartonból is hallottam egyszer, hogy ott van a világ legöregebb szőlője, de Pécs belvárosából (a Papnövelde utcából) is jött már hír, hogy a nem hivatalos rekord szerinti mariborinál is öregebb szőlő Pécsett él, a belváros egyik szűk udvarában.
Igazságot tenni nem én vagyok hivatott, mindenesetre hihetetlenül szép példány a maribori szőlőtőke, amiről egyébként a közelmúltban kapott egy hajtást a Pannon Egyetem Georgikon Kara ajándékba, amit el is ültettek az intézmény cserszegtomaji kísérleti szőlőtelepén.
A szőlőtőkétől egy hangulatos utcán és kapualjon át sétáljunk fel Maribor főterére (Glavni trg). Ez Maribor szíve: itt áll az 1515 körül reneszánsz stílusban épített Városháza a XVIII. századi barokk óratoronnyal.
A főtér közepén áll egy 1743-ból származó, Jožef Straub által készített emlékoszlop, mely az 1680-as pestisjárvány áldozatainak állít emléket: a járvány a város lakosságának harmadát pusztította el. A magas oszlopon álló Mária szobrot a körülzáró talpazaton hat szobor veszi körül.
Érdekes a szobor is, de a maribori főtéren fotóztam egy házon a „Beware of the artist!” („Óvakodj a művésztől!”) feliratot is.
A főtérről hangulatos kávézós kis utcákon, a Poštna utcán vagy a Lekarniška utcán jutunk a Slomškov térre. A Slomškov téren áll Anton Martin Slomšek-nek (1800-1862), az első maribori püspöknek 1991-ben készült szobra, akit II. János Pál pápa 1999. szeptember 19-én boldoggá avatott. Maribort egyébként 2006. április 7-én XVI. Benedek pápa érseki tartományi rangra emelte.
A Slomškov tér fő látnivalója a Keresztelő Szent János-dóm (Stolna Cerkev), mely 1859 óta katedrális. A templom őse egy XII. századi román stílusú bazilika volt, melyet többször átalakítottak: 1520-ban, 1634-ben, 1715-ben, 1792-ben és 1904-ben is.
Szintén a Slomškov téren találjuk az 1894-ben átadott főposta épületét, mely mellett egész jól lehet parkolni is.
És szintén ezen a téren találjuk a Maribori Egyetemet is, melynek alapítása a XIX. századra nyúlik vissza: a már említett Slomšek püspök irányításával 1863-ban kezdődött meg itt a két évfolyamos tanárképzés. A mai értelemben vett egyetem jogelődje 1961-ben alakult meg, majd konkrétan a maribori Egyetem 1975-ben. Jelenleg az intézményben 20 ezer diák tanul pontosan tíz karon. Az egyetemi karok a következők: Elektrotechnikai, Számítástechnikai és Informatikai, Közgazdasági és Üzleti, Építészeti, Kémiai és Kémiai Technológiai, Agrártudományi, Szervezéstudományi (Kranjban működik), Gépészeti, Pedagógiai, Jogi és Orvostudományi.
Az egyetem előtti hangulatos parkban szolid táblákat is láthatunk, az egyetem bejáratánál én csókolózó-helynek értelmeztem az egyiket.
És van egymáson szekrényugrást végző hely tábla is, mégpedig a szlovén színház épülete előtt. Itt egy padon megpihenve számba vehetjük a sok eddigi látnivalót, de bringára is ülhetünk: Maribornak igencsak kitűnő a kerékpáros-infrastruktúrája, amivel az eddigiekből kimaradt helyeket bejárhatjuk.
Elmehetünk a Szabadság tér (Trg Svobode) környékére Maribor várkastélyára és az abban berendezett Helytörténeti Múzeumra rápillantani, de bringázhatunk csak úgy egy nagyot a félig ironikusan, félig komolyan „stájer metropolisznak” is nevezett városban.
Milan Zver néppárti szlovén képviselő nyilatkozta a médiának egyébként a következőket: „Maribor a különböző kultúrák találkozópontja, ahol a különböző kultúrák jól megfértek egymás mellett és gazdagították egymást a múltban. Remélem, hogy ez a hagyomány folytatódik, és sokan ellátogatnak ide 2012-ben”.
Nos, én szótfogadtam Milan Zver reményének és ellátogattam 2012-ben Mariborba. Ha már egyszer egy görög színésznő kitalálta, hogy legyen Európának kultúrfővárosa.
Kép és szöveg: Barna Béla
