A második legnagyobb svéd város, Göteborg télen is remek látnivalókat kínál. Ha pedig fázunk a skandináv télben, remek múzeumokban csodálhatunk többek között hajókat és bálnacsontvázakat. 

Göteborgi hangulat télen – Fotó: Barna Béla

Az ország második legnagyobb városában, Västra Götaland megye székhelyén, a félmillió lakosú Göteborgban (angolul Gothenburg) gyártják a világhírű Volvo gépkocsikat – leginkább ennyit tud egy átlagember a városról. Van Volvo múzeuma is, de ezen túlmenően is rengeteg látnivalót kínál Göteborg, akár télen is.

A városalapító II. Gusztáv Adolf szobra – Fotó: Barna Béla

A Göta-folyó torkolatánál fekvő, Skandinávia legforgalmasabb kikötőjének számító várost 1621-ben alapította II. Gusztáv Adolf (1594-1632) svéd király. Városnézésünket kezdhetjük is az ő szobránál, a Gustav Adolf Torg közepén. A városalapító király szobrát Bengt Erland Fogelberg alkotta 1854-ben. Itt a téren találjuk még a tőzsdét (Börse), mely 1844-1849 között épült neoreneszánsz stílusban; és ugyancsak a téren áll a városháza (Rådhus) is. Ezt 1672-ben építette id. Nicodemus Tessin. Következő látnivaló a holland telepesek által 1624-ben épített Krisztina-templom, melyet aztán egy tűzvész pusztítása után újították föl 1746-1780 között. Vessünk egy pillantást a város legrégebbi házára, a Koronaházra (Kronhuset – Kronhusgatan 1.) is, mely 1653-ban már állt; Simon de la Vallée tervezte. A Torstenson-palota (Södra Hamngatan 1.) a tartományi főnök részére épült 1648-1650 között.

Skandinávia legforgalmasabb kikötőjének számító várost 1621-ben alapította II. Gusztáv Adolf svéd király

Fontos látnivaló még a háromhajós klasszicista székesegyház (Domkyrkan, Västra Hamngatan), melynek mai formáját 1808-1815 között alakította ki Carl W. Carlberg. Aztán egy másik, csak nevében templom látnivalója a városnak az 1874-ben épült Haltemplom (Feskekôrka) halpiacként működik.

A Haltemplom (Feskekôrka) – Fotó: Barna Béla

Ettől délre találjuk a Haga városrészt, mely a XVII. és a XVIII. században épült ki: ma faházas, trendi és népszerű városrész kellemes kávézókkal. Ettől délre emelkedik a Korona Bástya (Skansen Kronan) nevű hely, mely remek városi séta és kilátóhely célpont, egyben a régi, erős várfalakkal és bástyákkal körülvett Göteborgra emlékeztető hely.

Kilátás a Korona bástyától – Fotó: Barna Béla

A masszív kőfalakat látva megérthetjük, hogy az 1600-as évek végére Göteborg fala Észak-Európa legjobban védett erődítménye lett. Miután rátekintettünk a hideg skandináv télben a város látképére a Korona Bástyától, húzódjunk melegebb épületekbe s nézzük meg a város négy különböző pontján a város négy különböző múzeumát.

Eredeti viking hajó a városi múzeumban – Fotó: Barna Béla

Az első a Göteborg Múzeum (Stadsmuseum, Norra Hamngatan 12.), mely a Svéd Kelet-Indiai Társaság egykori épületetében (Ostindiska Huset) található. Maga az épület 1750-1762 között. B.W. Carlberg tervei szerint épült, a homlokzat Carl Hårleman munkája. A Kelet-Indiát járó göteborgi hajók egyébként 1731–1813 között 132-szer járták meg Kínát. A múzeum gyűjteménye archeológiai, néprajzi és várostörténeti részből áll, és egyik legfőbb értéke, hogy itt látható többek között Svédország egyetlen eredeti viking hajója is!

A Szépművészeti Múzeum Göteborgban – Fotó: Barna Béla

A másik érdekes múzeuma Göteborgnak a Szépművészeti Múzeum (Konstmuseet, Götaplatsen), mely a világ legnagyobb, skandináv művészeket (Peder Balke, Inge Schiöler, Carl Larsson, Edvard Munch, stb) bemutató múzeuma. Az északi mesterek mellett azonban az európai festészet olyan nagyágyúival is találkozunk itt, mint Claude Monet, Rubens, Van Gogh, Rembrandt, Marc Chagall, Victor Vasarely és Picasso. Ugyanitt működik a fényképezőgépeiről híres Hasselblad Központ fotótára is. A cég világhíréhez jelentősen hozzájárult, hogy a Hold felszínére elsőként lépő amerikai Neil Armstrong 1969. július 20-án Hasselblad fényképezőgépet vitt magával.

A múzeum előtti téren áll egyébként a Poszeidón-kút, Carl Milles alkotása 1930-ból, illetve egy női párt ábrázoló bronzszobor is.

Bálnák a természettudományiban – Fotó: Barna Béla

A harmadik múzeum tippem a Természettudományi Múzeum (Naturhistoriska Museum, Linnégatan, Slottsskogparken). Ide azért érdemes eljönni, mert ebben a múzeumban látható a világ egyetlen kitömött kék bálnája! Sőt: a kitömött állat mellett a felállított csontváza is látható. Emellett természetesen rengeteg növény- és állatfajt mutat be, de lehet pózolni kitömött elefánttal és sok más mindennel is.

A göteborgi Hajózási Múzeum – Fotó: Barna Béla

Végül a múzeumok közül részletesebben említsük még meg a Hajózási Múzeum (Sjöfartmuseet, Stigbergstorget) és a hozzá tartozó Akváriumot. Ez a múzeum a hajózás történetét és a tenger élővilágát mutatja be, többek között csodálatos hajómodelleken keresztül. De egy mozgó szimulátorban ki lehet próbálni a hullámzó-hánykolódó tengeri hajózás élményét is. A múzeum előtt áll Ivar Johnson Asszony a tengernél című szobra, ami 1932-ben készült el.

A belvárostól nyugatra 2 kilométerre fekvő Hajózási Múzeumtól az Andreegatanon visszaindulva a centrumba, a Göta partján sétáljunk vissza és fedezzük fel Göteborg vízparti részeit is.

Vízpart, éjjel, komphajó – Fotó: Barna Béla

Nos, van még egy hajózással foglalkozó nagyobbacska kiállítás, mely a világ legnagyobb úszó hajómúzeumának hirdeti magát; ez az 1987-ben megnyitott Göteborgi Tengerészeti Központ (Göteborgs Martima Centrum) az Operaház mellett, a városközponttól északnyugatra. Tizenkilenc műemlék hajója közül talán a Nordkaparen tengeralattjáró, vagy a Fladen fényjelzőhajó, a Hercules vontatóhajó és a HMS Småland torpedóromboló érdemel említést.

Göteborg télen – Fotó: Barna Béla

A hajók mellett végigsétálva a kikötőben elérkezünk az 1994-ben elkészült, hajó formájú Göteborgi Opera monumentális épületéhez. Előtte áll a híres svéd művész, komponista és énekes, Evert Taube (1890-1976) szobra.

Jól látszik a szobortól a partszakasz túloldalán egy vitorláshajó és egyesek szerint egy óriási ajakrúzsra emlékeztető irodaépület, a Lars Erskin tervezte Läppstiften: ennek tetején, 86 méteres magasságban nyitott, panoráma kilátású kávézóból (Göteborsutkiken) nézhetünk rá Göteborg városára.

Ha mindez nem lenne elég, Göteborgban van még a Lisberg vidámpark is, mely a legnagyobb Skandináviában, évente több mint 3 millió látogató fordul meg itt. És a Liseberg mellett találjuk az Universumot a tudományos felfedezések óriási és látványos központját is.

Kép és szöveg: Barna Béla

Göteborgról szóló cikkem első változata 2014 februárjában jelent meg a HTM hasábjain. A városban sokszor jártam, de kétszer, 2013 februárjában és 2014 januárjában főiskolás tanítványaimnak is megmutattam a várost.

Főiskolásokkal 2013 februárjában – Fotó: Barna Béla

Főiskolás csapattal 2014 januárjában – Fotó: Oblicsek János