A világ köldöke: Delphoi

Delphoit sok könyv a hellén világ kulturális központjának nevezi, az egyetemen történeti földrajzból meg azt tanultam, hogy az archaikus időkben a települést a világ közepének, azaz a „föld köldökének” tartották.

A Parnasszosz-hegy délnyugati lejtőjén, 570 méteres magasságba kell felszerpentineznünk 18 kilométert a tengerparti Iteából, ha az 1987-ben az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Delphoit látni akarjuk (Delphoi világközépnéző kirándulásunkhoz a Parnassos nevű 1:50000-es turistatérkép ajánlott, melyet a Road Editions nevű görög cég adott ki a Görög Katonai Földrajzi Szolgálattal kooperálva).

A romterületet az aszfaltozott főút két részre osztja: az út felett húzódik a „Felső ásatásoknak” is nevezett tulajdonképpeni szent terület, érdemes barangolásunkat itt kezdeni.

A jegyváltás után egy szerpentinszerűen kanyargó kövezett úton, a szent úton bandukolhatunk felfelé, mely mentén számtalan kincsesház állt, amelyben a hellén világ nagyobb városai tartották felszentelési ajándékaikat.

Leghíresebb ezek közül az athéniak i.e. 490 körül emelt kincsesháza, melyet 1904-1906 között az előkerült romokból újra felépítettek, így ma ez az egyik legkedveltebb fotótéma.

Az athéniak kincsesházától nem messze található annak a ión oszlopnak az alapja, melyen a naxoszi szfinx állt. A szfinx nélküli oszlop mellett látszólag közönséges sziklák is vannak: az egyik Szibülla sziklája, melynek közelében áll Létó sziklája is: itt nyilazta le Apollón a sárkánykígyót. (Létó egyébként egy földi királylány volt, az ő és Zeusz szerelméből született Apollón). Létó sziklájától nem messze volt korábban Gaia, a földanya szentélye is, amit Gaia gyermeke, egy Püthonnak nevezett sárkány vagy kígyó őrzött féltékenyen. Zeusz fia, Apollón megölte az állatot, és ezzel biztosította hatalmát a terület felett (zárójelben jegyezzük meg, hogy mindezt állítólag karonülő csecsemőként tette!). Azóta tisztelik ezen a helyen a fény istenét, mint Apollón Püthioszt.

S ezzel el is érkeztünk a szent terület vallási centrumához, az 570 m tengerszint feletti magasságban álló Apollón-templomhoz.

A templom belsejében az istenség aranyszobra állt; itt kuporgott háromlábú székén egy, a földbe vájt üreg felett a Püthia, akinek szavával az isten kinyilatkoztatta a jóslatot. Egy friss kutatás, Giuseppe Etiope, a római Geofizikai és Vulkanológiai Intézet geológusa szerint a papnők extázishoz hasonló állapota a metán okozta hypoxiának – oxigénhiánynak – tulajdonítható, amely azért következhetett be, mert a templom levegőtlen helyiségébe metángáz áramlott.

Hogy a gáz hatására-e vagy sem, a jós szavak gyakorta titokzatosak és kétértelműek (sőt olykor érthetetlenek) voltak, következésképpen az orákulum mindig igazat szólt, ami nagyban fokozta az emberek iránta való tiszteletét.

A kereszténység végleges győzelmével egyébként Theodosius császár hivatalosan is bezáratta, így 381-ben elnémult a delphoi jósda, amely több mint 1700 éven át befolyásolta az ókori világ sorsát.

Az Apollón-templom mindazonáltal a jósláson kívül is fontos hely volt, itt állt ugyanis a nevezetes márványból készült Omphalosz (ομφαλός) is (eredetije a múzeumban van ma), mely a világ középpontját jelölte! Felmerül a kérdés, hogy ez hogy is jött ki? Nos, a mítosz szerint valamikor régen Zeusz meg akarta találni a történelem középpontját.

A kozmosz mindkét végénél elengedett egy-egy sast, és a madarak Delphoiban találkoztak, így Delphoi számított a régi görögöknél a „világ középpontjának”.

Az i.e. VIII. századi görögség világképének megrajzolását egyébként először Eratoszthenész kísérelte meg az i.e. III. században. A homéroszi világképben a Föld lapos korong, szélein körbefut az Okeánosz (szinte egy nagy folyó). A Földközi-tenger kelet-nyugati irányban átéri az egész Földet, és a földkorong közepét az Égei-tenger, a görögség hazája foglalja el, amelynek európai és kisázsiai partvidékét jól ismerték. A világ középpontjában a delphoi jósda (vagy ahogy a görögök nevezték, „a világ köldöke”) volt.

A múzeumban lévő Omphalosz követ Pauszaniasz, a nagy görög utazó és író az i.e. II. században még eredeti helyén látta: a márványból készült kő tetejét két aranyból készült sas díszítette.

Nos, ha a Felső ásatásoknál megnéztük a világ köldökét, érdemes itt még megnézni Apollón temploma fölött az egyik legépebb görögországi antik színházat, mely mellől gyönyörű kilátás nyílik a szentély körzetére, a Polyglott útikönyv például a világ legszebb fekvésű színházai közé sorolja. A színház az i.e. 400-as évek időszakából származik, az ülőhelyek 35 sorban magasodtak egymás fölé, és 5000 néző számára biztosítottak férőhelyet, a színpad (orchesztra) átmérője pedig 18,5 m volt.

A színház után felcaplathatunk a szentély legfelső pereméhez, ahol egy kis erdei fenyőcsoporttal átellenben, 654 m tszf. magasságban terül el az ókori stadion. A 7000 embert befogadni képes stadion hossza 178,35 m, legnagyobb szélessége 28 m. Világosan felismerhetők a döntőbírák ülései, mivel egyedül ezeknek volt háttámaszuk, továbbá a kőlapokba vésett startjelek a belső tér mindkét végén. S hogy mit csináltak a stadionban? Nos, Apollón Püthon felett aratott győzelmének emlékére rendezték az ókori Delphoiban a Püthon ünnepi játékokat. Eredetileg nyolcévenként tartották, és az i.e. 590-től a megkezdett pánhellén játékok keretei közé tartozott. Az olimpiai játékokkal ellentétben a pánhellén játékok idején nem csupán atlétikai versenyek és lovastorna meg kocsihajtás szerepelt, hanem kulturális „diszciplínák” is (ezért volt szükség színházra is).

A stadion után komótosan visszaereszkedhetünk a szent úton a parkolóhoz, onnan pedig az úgynevezett Alsó ásatásokhoz: a főúttól délre egy mellékterep (Marmaria) található, az Athéna Pronaia (a „templomőrző”) fallal körülvett szent kerülete. A szent kerület közepét a dór kincsesház foglalta el. Tőle nyugatra állt a Tholosz, az antik görög világ legszebb épületének számító kerek temploma.

A Tholoszt i.e. 380 és 360 között emelték, 20 dór oszlopából 1938-ban hármat felállítottak. A pentelikoni márványból készült, 14,76 méteres átmérőjű kerek templom a késő klasszikus athéni művészet remekműve.

Rendeltetése, mint általában a kerek templomoké, máig sincs tisztázva. A Tholosz mellett pedig Athéna istennő i.e. 360 körül épített dór temploma emelkedett.

Delphoiban a hely mítoszát akkor értjük meg, ha itt véletlenül egy vihart élünk át. – írja Szabó Miklós a Panoráma kiadó nagy utikönyvének 1991-es kiadásában.

S valóban: bár vihart nem éltünk át, de mikor a tholoszt néztük meg, fantasztikus viharfelhők gyülekeztek a hegyek fellett, igazi durvánszép borulós fotókulisszákat produkálva.

A két fő romterületet megnézve, egy igazi turista nem hagyhat ki egy forrást. Az alsó és felső ásatásokhoz vezető bejárat között, az úthoz közel, a Phedriádesz („a ragyogó sziklák”) meredek sziklafala alatt található a Kasztália-forrás. A 2-300 méter magas sziklafalak közül az Apollón szentélye mögötti, a Rhodini (ókori nevén: Nauplia), azaz a „vörhenyes”, a Tholosz mögötti pedig a Flembukosz (ókori nevén: Hüampeia), azaz a „lángoló” nevet viseli. A két szikla közötti szurdokban fakad a Kasztalia, ahol a zarándokok végezték el rituális mosdásukat, mielőtt beléptek volna Apollón szentélyébe.

A Kasztáliát egyébként a római költők ihletadó forrásként tisztelték, és akárcsak a Hippokrénét a Múzsák völgyében (Helikon-hegység), Apollón és a múzsák kedvenc tartózkodási helyének tartották. Ovidius (i.e. 43 – i.sz. 18) például így írt Amores című versében: „A Kasztália-forrás vizével csordultig telt kelyheket adjon nekem segítségül arany-Apollón”.

A Kasztalia-forrás vizéből csordultig tölthetjük fel ingyen üres ásványvizes üvegeinket, majd besétálhatunk a múzeumba, melynek egyik legismertebb kincse a kocsihajtó 1,8 méter magas bronzszobra az i.e. V. századból, de itt látható a múzeumban az Apollón-templomnál említett márvány Omphalosz eredetije.

S bár az emberek igazából Delphoi települést i.e. 1500 körül épített jóshelyének hírességéről ismerik, egy görög hegyeket járó bakancsosnak az sem elhanyagolható élmény, hogy miután elzarándokolt a világ köldökéhez, ivott egyet az ihletadó Kasztália-forrásból. De van még egy „titkos tippem”, ami mellett a turistabuszok csordái csak elsuhannak: az ókori romoktól pár kilométerre nyugatra van a modern Delfi falu, nos, ezt összeköti egy díszburkolatos sétány, az alatt pedig elterül egy völgy, amely az egyik legszebb völgy göröghonban, főleg délutáni fényeknél. Mi is késő délután álltunk meg az út mellett kialakított díszburkolatos zászlópark mellett, ahol 1994-ben felavattak egy Prométheusz szobrot is.

Szóval innen fantasztikus a lefelé való nézés: az út alatt meredek szakadék ereszkedik le a Pleisztosz folyóhoz, a szurdok kiterjedt szent olajfaültetvényei pedig szinte lenyúlnak a kék vizű öbölig.

S itt elővehetjük Kenedy Géza közel 100 éve írt Vándorlások délen című könyvét, melyben ezt írja: „A delphoi romok közt és a kastaliai forrás körül való séta mindenkép egyike a legnagyobb mozzanatoknak, amelyeket a művelt ember megélhet”.

Kép és szöveg: Barna Béla

 

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!