Karácsony az Ománi Szultánságban

Homoksivatag dűnéin mezítláb barangolni. Kristálytiszta hegyi patakban úszni egyet, utána pálmafás oázisokban sétálni datolyát eszegetve. Középkori erődökben és évszázados állatvásáron kószálni. És az óceán partján teknősöket megfigyelni. Mindez az Ománi Szultánság, egy modern arab mesevilág, drámai szépségű természeti látnivalókkal fűszerezve. 

(ennek az írásnak a nyomtatott változata a Tropical Magazin 2015 májusi számában jelent meg először)

Amikor felhívtuk Abdullahot, hogy autóinkkal elakadtunk a sivatagba vezető úton és hogy jöjjön már ki értünk, ő meg mondta, hogy autónkat parkoljuk le és hagyjuk csak úgy ott a világ végi falu benzinkútjánál, és mi ezt gondolkodás nélkül megtettük, nos, akkor már tudtuk, hogy Omán jó hely. Sőt, a létező helyek egyik legharmonikusabb és időtlen nyugalmú országa, ahol valaha is jártunk.

Ekkor már több napja róttuk a három Magyarországnyi (309501 km²) területű Omán tájait, a szédítő magas hegyektől Arábia Grand Canyonján át az Indiai-óceán partjáig és mindenhol jól éreztük magunkat.

 

Arábia Grand kanyonja és kecskevásár

Ománba az Emirátusok felől, egy elhagyott és kihalt határátkelőn léptünk be: kihalt, fantasztikus tájon autóztunk a végtelen, jó minőségű tüköraszfalton. Jobbra tőlünk a sivatagi királyságból, Szaúd-Arábiából átnyúló Rub al-Khali, a beszélő nevű „Üres negyed” homokdűnéi húzódtak, balra pedig a Dzsebel al Akhdar („Zöld-hegység”) hatalmas vonulatai húzódtak.

Ez a hegység volt első uticélunk is: itt az UNESCO védettséget élvező Bahla vára alatt elterülő oázisvárosba tettük székhelyünket, s innen indultunk el bejárni a fantasztikus sziklavilágot. Azon belül is az Arábia Grand Canyonjának nevezett Wadi Nakhr volt túracélpontunk, ahol egy kecskeösvényen a kanyon peremén tekintettünk le gyaloglásunk közben a szédítő sziklamélységbe. Az óriási kanyon függőleges sziklafalaiból emelkedik egyébként ki a szultanátus legmagasabb pontja a 3009 méteres magasságával Omán legmagasabb hegye, a Dzsebel Samsz (Jabal Shams). Nevének jelentése: „a Nap hegye”.

A kanyontúra mellett itt a kis oázisvárosokban bóklásztunk, megnéztük Al Hamra vályogtéglából épített mára elhagyatott óvárosát, de nem ezért jöttünk, hanem bizony a nizwai pénteki kecskevásárért. Ami úgy zajlik kora reggel, hogy a kecskét eladni szándékozók járnak körbe-körbe négylábújukat pórázon tartva, míg a vevők egy helyben állnak vagy ülnek.

Az ománi férfiak egyébként ropogós, hihetetlenül tiszta és patyolatfehér földig érő ruhában, a dishdash-ban járnak, fejükön szép hengeres sapkákkal. Olykor még látni a „handzsár” nevű görbe tőrüket is, amely az ománi címerben is megtalálható. Nizwaban, Omán régi fővárosában láttunk a szukban (bazárban) egy nagy puskával lazán sétáló figurát is, közvetlenül Nizwa erődje mellett. Nizwa erődje egyébként 1668-ban épült, s állítólag az Arab-félsziget legnagyobb ilyen jellegű építménye, ahonnan egyébként fantasztikus kilátás nyílik a városra, illetve az azt körülvevő oázisra: pálmák, datolyapálmák mindenhol.

Feudális középkorból tökéletes modern állam

A kecskevásárban nem győztem fotózni a helyi arcokat: folyamatosan az az érzésem volt, mintha Szindbád titokzatos mesevilága megelevenedett volna, és hogy egy időkapuba tévedtem. S ez itt nem elcsépelt szlogen: Omán az 1970-es évekig a külvilágtól elzártan, nagyon durva középkori körülmények között élt, akkor még mindössze tíz (!) kilométernyi aszfaltozott úttal.

Tiltották a rádiózást, sőt még a szemüvegviselést is, de például a telefont sem ismerték

Előtte még 1920 körül is a legridegebb, arábiai wahábbi erkölcsöket követelték meg: a városok kapuit például este bezárták, és csak lámpással volt szabad közlekedni, de az elemes zseblámpa használatát sem engedélyezték. Tiltották a rádiózást, sőt még a szemüvegviselést is, de például a telefont sem ismerték.

Na ebből a középkori hermetikusan elzárt szultanátusból a hagyományokat és minden jót megtartva egy modern államot csinált majd fél évszázaddal ezelőtt a jelenlegi ománi szultán Kábusz ibn Szaid, aki konzervatív apjától békés puccsban szerezte meg hatalmát és azóta az ország töretlenül és harmonikusan fejlődik.

(megjegyzés: 2020. január 11-én, ötven évi uralkodás után, 79 éves korában elhunyt péntek este Kábúsz bin Szaid asz-Szaid ománi szultán).

Nulláról kiépítették a tökéletes úthálózatot és iskolarendszert. Nem csak hogy kiépítették, de az ománi egészségügyi rendszer az ENSZ szerint a világon a nyolcadik legjobb helyen áll! A közbiztonság messze meghaladja (!) az európai szintet, s ezt bizony tapasztaltuk is, és sokkal-sokkal kevesebb a nejlonzacskó és az eldobott szemét is mint akár Magyarországon. A nyitás leglátványosabb jele a turizmus 2004-ben elkezdett reformja volt. A totálisan és hermetikusan elzárt államból a minőségi turizmus egyik fő célpontja lett Omán, ma a turizmus az egyik legjelentősebb bevételi forrás az olaj-szektoron kívül, főleg angol és német ökoturisták és jönnek megcsodálni az itteni pazar természetet.

A Teknősparton

Ezt tettük mi is: a filléres benzinnel (60 forint körül volt 2014-ben egy liter, egy telitank megvan kétezer forintból) elautóztunk a fahajó-vitorlás készítő műhelyeiről híres Sur városán keresztül Omán és az egész Arab-félsziget legkeletibb pontjára, a Ra’s al Hadd-ra, illetve az onnan 16 kilométerre fekvő Ra’s el Jinz-re, a híres és védett teknősparthoz. Napközben is teknősnyomokat kutattunk az Indiai-óceán partján, este kilenckor pedig egy helyi természetvédő szakember által vezetett túrán láttuk, ahogy az óriási tengeri teknős kimászott a homokfövenyre, majd miután egy hatalmas gödörbe lerakta tojásait homokkal elrejtette azt és visszaúszott az óceánba. A helyet egyébként a WTO (World Tourism Organization, a Turisztikai Világszervezet) az ökoturizmus fenntartható fejlesztésének iskolapéldájaként tartja számon, ahogy itt a turisták, hogy ne zavarják a teknősöket, csak nagyon szigorú feltételek mellett tehetnek látogatást. Fotózni is tilos volt például, de fiam azt mondta erre a fantasztikus élményre, hogy ez volt a legjobb karácsonyi ajándéka.

 

A sivatag homokja és a tevehús 

Ja igen, Karácsony. Már régen elhatároztuk, hogy ha tehetjük, az adventi aranyvasárnapi embertömeges bevásárlóközpontozás és közelharc helyett olyan helyeken töltjük ezt az időszakot, ahol nincs vagy kevés az ember. A világ egyik legritkább népsűrűségű országában a Wahiba homoksivatag tökéletes választás volt erre: egyedül és mezítláb sétáltunk a végtelen homokdűnék között, fotóztuk a fantasztikus naplementét, a fodrokat, a homok különböző alakzatait, majd egy sivatagi táborban aludtunk el, miután belakmároztunk tevehúsból. Erre egyébként a Wasil nevű település környéke a legalkalmasabb. Tökéletes hely az elvonulásra.

Vizes vádikban úszni

Omán 1700 kilométer hosszú tenger- és óceánpartja bőven nyújt helyet arra, hogy a kellemes, több mint 20 fokos vízben decemberben is fürödjünk akár. Mi is fürödtünk több ománi óceánparton: a főváros mellett Qantab falu mellett, Bandar al Jissa mellett, illetve a Barka városa mellett levő Ra’s Sawadi partján. Nade tengerpart sok helyen van, nem ez az igazi flesh, olyat sok ország tud. Ománban, ha muszáj lenne egy különlegességet választanom, akkor az az lenne, hogy napokat tölthessek el wádik kristálytiszta vizében úszkálva.

 

A Tropical olvasóinak két vádi tippel szolgálok: az egyik a fantasztikus Wadi ash Shab kanyon ami a Sur felé vezető autópálya mellett nyílik. Itt egy pár órás sétát tehetünk a pálmafás szurdokvölgyben, mely a végén olyannyira összeszűkül, hogy a patakmederben már csak úszva tudunk felfelé hatolni, a végén pedig beúszhatunk egy barlangba is. De útközben sem unatkozhatunk, ha kedvünk tartja, némely kiálló szikláról fejest ugorhatunk a patakba: nyugi, mély a víz, nemrégiben a Red Bull rendezett itt egy ugróbajnokságot.

A másik kanyontipp a sivatag közelében nyíló Wadi Bani Khalid kanyon, amely szintén maga az ősidill, őséden és ősparadicsom ötvözete: pálmafák, sziklák között zegzugosan folyó pont tökéletes hőmérsékletű víz, napozás, fejesugrás napozás vízalatti úszkálás sokszögében tengethetjük itt a napot.

S ha már fürdés, még egy titkos tipp: a Wadi ash Shab kanyontól északra még egy másik különleges helyen, egy régi víznyelőben fürödhetünk, a Bamah Sinkhole-ban, egy kör alakú hihetetlenül káprázatos helyen.

 

Tömjén ajándékba Szenteste a maszkati bazárban

Ománi körutunk végén persze szántunk pár napot a fővárosra is: korzóztunk egyet a tengerparti sétányon, meg persze megnéztük a szultán palotáját is, de leginkább a bazár, a Mutrah szuk tette fel a koronát ománi utunkra.

 

Vettünk itt pólót, kockás inget, kendőt, datolyát, meg kardamomot is, de ami minden más bazártól megkülönbözteti az ittenit, nos, az, hogy a levegőben mindenütt átható tömjénszag terjengett és kavargott és bódított. A világon egyedül Jemenben és Ománban nő a legjobb minőségű tömjént adó bokor (bosweillia sacra). Az UNESCO Világörökségi bizottsága egyébként 2000-ben világörökségi helyszínné nyilvánította az Omán területére eső tömjéntermő vidéket, így nem véletlen, hogy a maszkati bazárban a tömjén és mirha a bibliai három királyok világát elevenítette meg: a tömjén a mirhával együtt ismerős ugye az Újszövetségből is, ahol a napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát visznek ajándékul az újszülött Jézusnak.

 

Pont egy tömjénfüstölőt fotóztam éppen, amikor eszembe jutott, hogy éppen Szenteste van. És ekkor megjelent egy ősi turbános alak a háttérben, talán pont egy napkeleti bölcs. Gyorsan mi is vettünk hát tömjént ajándékba, bár innen már Budapest, és nem Betlehem felé indultunk.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!