Eger legyőzője, III. Mehmed

Eger az 1552. évi hősies védekezése óta a magyar ellenállás jelképévé vált. Kicsivel kevesebb szó esik arról, hogy III. Mehmed szultán 1596. szeptember 23-án megostromolta Egert, melynek védői háromheti ostromot követően megadták magukat. Még kevesebb szó esik a szultánról, ezt foglalom most össze, hogy ki is volt III. Mehmed szultán, mit tudunk róla. Azon túl hogy elfoglalta Egert, a fiatal Mehmed lefeküdt apja egyik ágyasával, majd mind a 19 fiútestvérét megölette és az egyik fiát is meggyilkoltatta. 

Az egykori görög Magnészia (Μαγνησία) városát a római időkben Magnesia ad Sipylum-nak hívták, majd 1313-ban a szeldzsukok elhódították Bizánctól, és a város nevét Manisára változtatták. Ma is ez a neve Nyugat-Anatóliában, Törökországban a városnak.

Ennek a Manisa nevű városnak a palotájában született meg III. Mehmed 1566. május 26-án. Édesanyja Szafije szultána, egyesek szerint albán nő volt, más források szerint Korfu szigetén született. Édesapja pedig a szintén manisai születésű III. Murád szultán (nagyapja II. Szelim szultán, dédapja pedig I. (Nagy) Szulejmán szultán) volt. Egyébként, hogy összerakjuk a dolgokat, a kis Mehmed abban az évben született, amikor dédnagyapja, Nagy Szulejmán Szigetváron meghalt. A legenda szerint nevét egyébként dédapja, Nagy Szulejmán adta, aki Szigetváron értesült születéséről.

Mehmed gyerekkora nagy részét Manisában töltötte szüleivel és tanárával, Ibrahim Efendivel. Aztán Hüseyin Efendi és Mehmed Azmi Efendi tanította. Kilenc éves volt, amikor Isztambulba vitték, körülbelül egy évvel azután, hogy apja 1574-ben szultán lett, és elhagyta Manisát.

Körülmetélésére 1582. május 29-én került sor, amikor 16 éves volt, Cerrah Mehmed pasa negyedik vezír végezte a körülmetélést – ötvenhat-ötvenhét napig tartottak az ezt követő ünnepségek – a hatalmas körülmetélési szertartást nagynénje, Esmehan szultána rendezte.

Ekkoriban történt egy eset, ami arra mutat, hogy a szultán és fia nem éppen jó viszonyban voltak: a fiatal Mehmed ugyanis lefeküdt apja egyik ágyasával, sőt teherbe is ejtette. A hercegek számára azonban tiltott volt a szex, pláne a gyereknemzés, amíg nem kapnak saját provinciát. Sőt, igazából a szultán háremének tagjával való szexuális együttlét lényegében felségárulás volt, amiért akár halállal is lakolhatott volna a herceg, ha az apja, Murad rájön. A nagymama, Nurbanu azonban eltussolta az esetet: megölette az ágyast, hogy ne maradjon nyoma Mehmed tettének.

Körülbelül egy évvel a szertartás után, Mehmed 1583 december 17-én hagyta el Isztambult, hogy saját provinciát kapjon: Manisába indult, s a tél miatti nehéz út után 1584. január 14-én elérte a várost, és megkezdte 12 évig tartó közigazgatási pályafutását: ő volt az utolsó oszmán uralkodó, akit még megfelelő módon készítettek fel az uralkodásra: trónra léptéig Manisában, volt szandzsákbég. Itt már saját életét élhette, elkezdhette kiépíteni saját köreit. Mehmed körülmetélésekor rengeteg ajándékot kapott, melyeket mind magával vitt Maniszába. Ezek közé több ágyas is tartozott, az egyik ágyas a Handan („vidám”) nevet kapta és hamarosan gyermekeket szült Mehmednek. És itt álljunk meg érdekességként egy röpke pillanatra: Handan szultána valószínűleg Görögországban született, eredeti neve pedig Helen volt.

Sajnos Mehmed hercegi háreme igen rosszul dokumentált, így nem tudni pontosan, mely gyermekek mely ágyasoktól születtek. Mehmednek két fő ágyasa volt Maniszában: Handan és Halime, azonban nem bizonyos, hogy minden gyermek ettől a két nőtől származott volna.

Mivel ő volt a trón előre meghatározott örököse, szigorú ellenőrzés alatt tartották, még arra is a központtól kellett engedélyt kérnie, hogy a Manisa melletti Bozdağ fennsíkra menjen, ahol a nyári hónapokat töltötte.

Mehmed herceg édesapja hirtelen halálhírét 1595. január 15-16. éjjel kapta Ferhad Ağától, majd 11 nappal később az új szultán a palotába érkezett. Trónralépte után mind a 19 fiútestvérét megölette: négy felnőtt volt (Mustafa, Bajezid, Osman és Abdullah), a többiek nagyon fiatalok voltak, halálra fojtották őket. A testvérgyilkosságokat az oszmán törvények kívánták meg. Másnap a temetésen tizenkilenc kicsi koporsó követte a szultán koporsóját. Isztambul népe ettől sokkot kapott, s hatalmas felháborodást keltett a birodalomban. Ennek hatására aztán eltörölték a testvérgyilkosságot kötelezően kimondó rendeletet és a következő szultánok már egy fokkal humánusabb megoldáshoz folyamodtak.

Mehmed apjához hasonlóan viszonylag fiatalon, 29 évesen lépett trónra, s ígéretes jelölt volt: vezírei nyomására 1596-ban személyesen indult hadjáratra, ami meglehetősen szokatlan volt, hiszen sem III. Murad, sem II. Szelim nem vezettek szultánként hadjáratot. Mehmed tehát maga vezette az 1596-os Magyar Királyság elleni hadjáratot és sikerrel foglalta el Eger várát.

Eredetileg egyébként Erdély ellen indult volna, de mivel az osztrák Miksa főherceg kegyetlenkedett Hatvanban, nőket és gyerekeket sem kímélve lemészárolta a város lakosságát. „A hatvani kegyetlenkedés híre csakhamar eljutott a szultánhoz is, aki elhatározta, hogy Eger megvételével áll bosszút a hatvani vérengzésért.” – írja Nagy József az Eger története (Gondolat, 1978) könyvében.

A szultán hadaival egyébként 1596. június 20-án indult el Isztambulból és Edirnén, Plovdivon, Szófián és Niš városán átvonulva valamikor augusztus közepén érkezett meg Belgrádhoz, ahol két hétig időzött. Mint azt Borbély Zoltán: A „Felföld kapuja”, Eger a 16-17. században című könyvfejezetében is írja a hadjárat célja kezdetben bizonytalan volt. „A belgrádi táborban tartott haditanácskozásokon a lázadó erdélyi fejedelem elleni büntető hadjárat, de egy Bécs elleni támadás lehetősége is felmerült. Végül azonban a Tisza mentén indult meg a szultáni sereg északi irányba. Közben Miksa főherceg csapatai szintén keleti irányba nyomultak, és ostrom alá vették a török kézen lévő hatvani várat. A Szolnok alatti török táborban tartózkodó Wratislav bárótól tudjuk, hogy a főként nyugati zsoldosokból álló győztes ostromlók iszonyú kínzások közepette lemészárolták Hatvan muzulmán őrségét, sőt, az asszonyokat és gyerekeket sem kímélték. A szultáni hadsereg katonáinak mélységes volt a felháborodása, és megesküdtek, hogy megtorolják a hittestvéreiken elkövetett kegyetlenkedést”.

Magyarországi hadjárata során Mehmed Szegedre érkezve tehát nagyjából 80-100 ezer fősre tehető hadával, Dsáfer pasát Szolnokra küldte, maga pedig 1596. szeptember 20-án Eger ellen fordult, akkor érkeztek meg Eger falai alá, de a sereg felvonulása további két napon keresztül zajlott. Borbély szerint a kortárs szemtanúk és a hivatalos jelentések egybehangzó adatai alapján is 3400 katona alkotta a védősereget, amelyből ezer a vár állandó katonasága és további 2400, idegen (német, osztrák, cseh, spanyol, svéd, sőt angol) származású zsoldos volt.

Az egri várat a Haditanács az előző, 1552-es ostrom után itáliai hadmérnökök segítségével megerősítette, de a tervezett nyolc olasz bástyából mindössze négy készült el, ráadásul sebezhető is volt, hiszen az ellenség ágyútüze a 35-55 méterrel a külső vár falai fölé magasodó, közeli dombokról is elérte a várat. És ha ez nem lett volna elég, a várban maroknyi ágyúra nyolc ágyúmester jutott, akik közül öt beteg volt! A védők így háromheti ostromot követően szabad elvonulás fejében megadták magukat október 12-én.

Erről így ír Borbély Zoltán már idézett könyvfejezetében (Eger ezer éve, szerk.: Kristóf Ilona és Berecz Anita – Líceum Kiadó, Eger, 2020):

„Október 12-én már egy tárgyalóküldöttség indult a szultánhoz a megadás feltételeiről tárgyalni, amelynek a vezetői Paczona Máté egri kanonok és Bessenyey György voltak. Még aznap elégedetten térhettek vissza a padisah pecsétes hitlevelével, amely szabad elvonulást engedélyezett a védőknek. 1596. október 13-án megnyitották a vár kapuit III. Mehmed katonái előtt, akik fosztogatva vették birtokukba az erődöt. A magyar katonaságnak a hitlevél szerint szabad elvonulást biztosítottak, a német és vallon zsoldosokat azonban elkülönítették, és a hatvani mészárlás bosszújaként a vártól néhány kilométerre mind egy szálig lekaszabolták. Nyáry Pál és a főtisztek megkötözve, török fogságban nézték végig, ahogy a szultán birtokba veszi a várat, és megtartja az első pénteki imát Eger legnagyobb plébániatemplomában, a Szent Mihály-templomban”.

Egert tehát elfoglalta III. Mehmed szultán, de mivel Eger vára súlyosan megsérült az ostromban, Miksa főherceg elhatározta, hogy azonnal támadást indít ellene és visszafoglalja. De még előtte a mintegy 40-50000 fős Habsburg-erdélyi haderőnek meg kellett küzdenie a szultán 80000 főt számláló seregével. Ez volt a mezőkeresztesi csata, a tizenöt éves, vagy más néven hosszú háború legnagyobb csatája, melyről idézzük részletesebben Ágoston Gábor Az oszmán hódítás és Európa című könyvéből (Rubicon Intézet, 2022):

„A csatára az Egertől délkeletre fekvő Mezőkeresztesnél került sor október 22. és 26. között. A csata első napján a keresztény erők vereséget mértek a szultán ruméliai csapataira, és többtucatnyi ágyút zsákmányoltak. Miksa főherceg abban reménykedett, hogy III. Murád visszavonul, ami lehetővé teszi számára Eger visszavételét. Az oszmánok azonban folytatták a harcot: a döntő összecsapásra október 26-án került sor. A keresztény csapatok megerősített pozícióiknak és nagyobb tűzerejüknek köszönhetően ismét győzelemmel kezdtek. A menekülő oszmánokat követve átkeltek a Csincse-patakon, és elérték az ellenség táborát. Itt a katonák azonban nekiláttak a sátrak kifosztásának, és ráleltek a hadjárat kincstárára is, mire az oszmánok kihasználták a zűrzavart, rendezték soraikat, majd ellentámadást indítottak. Ez meglepte a keresztényeket, akiket az oszmánok szétvertek”.

A keresztesi csata (törökül: Haçova Muharebesi) török győzelmét azonban hamarosan visszavetette néhány fontos veszteség, köztük Győr (törökül Yanıkkale) elvesztése.

Isztambulba visszatérve bár hatalmas ünnepséggel fogadták a dicső szultánt és népszerűsége emelkedni kezdett, öröme nem tartott sokáig. 1597-ben legidősebb fia Szelim és egy kisebb fia, Szulejmán is elhunytak egy járvány következtében, akárcsak egyik ágyasa és sokan mások is a palotából. Népszerűsége megtört, viszályok törtek ki, s amúgy is, egyre inkább úgy tartották Mehmedről, hogy édesanyja bábja, ami objektíven vizsgálva az eseményeket jogos vádnak tűnik. Nem tudni biztosan, hogy Mehmed alkalmatlan volt e az uralkodásra és anyja ezért igyekezett erőszakosan dominálni Mehmedet vagy egyszerű hatalom-éhség vezette Safiyét. Mehmedről sajnos keveset tudunk, így magánélete, személyisége is kevéssé ismert, mely megnehezíti megítélését.

A szultán szerette ideje nagyrészét a háremben tölteni, szeretett sakkozni az egyik vezető háremszolga lányával, sosem került szembe anyjával és olyan esemény sem maradt ránk, amik alapján vérengző szultán képe rajzolódhatna ki előttünk. Mehmed inkább tűnik egy visszahúzódó, kissé mulya férfinak, anyu kicsi fiának, aki az anyjáért bármit megtett, mintsem valódi erős férfinak.

Azt azért említsük még meg, hogy török szultánunk azonban nem csak saját testvéreit végeztette ki, hanem egyik fiát is, udvari intrikák miatt. Mahmud kivégzése minden bizonnyal negatívan hatott Mehmed egészségére, különösen, ha csak anyja nyomására hozta meg a döntést, ahogy a követek sugallták. Mehmed ekkor már évek óta el volt hízva, már lóra sem tudott ülni, emellett azonban nem volt ismert betegsége, nem voltak rosszullétei. 1603. december 20-án éjjel aztán Mehmed hirtelen elhunyt, minden bizonnyal szívrohamban, harminchét évesen. Túlsúlya és a sok stressz, ami rövid uralkodása alatt érte minden bizonnyal elősegítette a végzetes szívrohamot. Másnap reggel pedig tizenhárom éves fia, I. Ahmed követte a trónon. Mehmedet az Aya Sofyiában helyezték végső nyugalomra.

III. Mehmed nyolcszögletű mauzóleumát 1608-ban építtette az albániai születésű Dalgiç Ahmed Ağa (1540–1617) királyi építész. III. Mehmed szultánén kívül 25 másik sír is van itt.

A nyolcszög alaprajzú, kupolával fedett épületben egy nagyterem és két oldalsó helyiség is találhatók. A bejárattól balra és jobbra festmények láthatók, amelyek megkülönböztetik a klasszikusabb síroktól. A központi helyiségben a csempék iznik csempék, a 17. század elejéről.

Barna Béla

És végül egy személyes véletlen: amikor az egri várban dolgozó lányomnak meséltem róla, hogy pont III. Mehmed életével foglalkozom, akkor kiderült, hogy a gyerekfoglalkozásokhoz ő készített kis rajzos kártyákat, s az egyik ilyen kicsi kártyára III. Mehmedet rajzolta meg.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!