Az elején szögezzük le, hogy nem akarok igazságot tenni az elméletek között, nem vagyok kutató, csak egy nagyjábóli és leegyszerűsített választ szerettem volna kapni, s adni immár az olvasóknak, ha azt a szót hallják, hogy Etelköz, hogy akkor hova is kell(ene) akkor utaznunk.
Nagyjából hová utazzunk ha Etelközbe vágyunk?
Nos, vágjunk is bele. Volt egyszer egy bizánci császár, magyarosan Bíborbanszületett Konstantin (905-959) a neve, görögül meg Kónsztantinosz Porphürogennétosz (Κωνσταντίνος Πορφυρογέννητος). Igen, görögül, fontos még ez Etelköz szempontjából. Nos, ez a császár írt egy művet, amit zömében mindenki latinul rövidít (DAI, azaz De administrando imperio – A birodalom kormányzásáról), de van annak becsületes görög címe is: szóval a császár megírta a Fiamnak, Romanosznak (Πρὸς τὸν ἴδιον υἱὸν Ρωμανόν) című művét. És ez az egyetlen mű, ami említi az Etelköz területnevet. Egészen pontosan azt írja, hogy a hely neve ‘Ατελκούζου (betű szerinti átírásban: Atelkoúzu).
Forrás: Mi az az Etelköz? – Laszlovszky András
Atelkúzut nevezzük tehát 1811 óta Etelköznek, amikor Budai Ézsaiás történész és református lelkész a Magyar ország históriája című könyvének első részében, 1805-ben használt Atelköz nevet a második kiadásban Etelközre változtatta írja Mi az az Etelköz? című 2021-es bejegyzésében Laszlovszky András.
A nagy kérdés az, írja máshol Sudár Balázs a Magyarok a honfoglalás korában című könyvben, hogy „vajon melyik folyót is jelölték az Etel névvel elődeink”. Anélkül, hogy most oldalakon át részleteznénk, azt írja Sudár: „Érdekes viszont, hogy 14. századi magyar forrásokban éppen megfelelő folyók, a Prut és Dnyeszter viseli az Ethel nevet”.
A Prut és a Dnyeszter egy mai térképen
Ugyanebben a könyvben azt írja még Sudár, hogy „Etelköz helyét, ha áttételesen is, de meghatározza a birodalom kormányzásáról írott császári munka, méghozzá öt folyó nevével. A felsorolás keletről nyugatra halad: a Baruch valószínűleg a Dnyeper, a Bug ma is Bug, a Trullos a Dnyeszternek felel meg, a Prut és a Szeret neve máig sem változott. Etelköz tehát a Fekete- és az Azovi-tenger északi előtere, amelyet nyugatról a Kárpátok koszorúja határol”.
És ha már idéztem Etelközről Sudárt, az általa szerkesztett könyv (Magyarok a honfoglalás korában; Helikon, Bp., 2015 – Magyar őstörténet 2.) összegzését is érdemes idézni: „A Dnyepertől a Kárpátokig terjedő, Etelköznek nevezett szállásterületet a magyarok láthatólag komolyabb ellenállásba nem ütközve szerezték meg”.
Szerinte a magyarság néppé válása szempontjából rendkívül fontos időszak lehetett ez. „Etelköz tehát a magyar történelem rendkívül fontos helyszíne. Minden bizonnyal itt jött létre az a politikai egység, amely később sikeresen vészelte át területének megváltoztatását, azaz a Kárpát-medencébe való átköltözést is: valójában ekkor vetették meg máig töretlenül fennálló államiságunk alapjait”.
Szóval, az írott forrás által nagyjából úgy néz ki, hogy a Prut és Dnyeszter folyók környékére tehető Etelköz. A korszak kutatói Etelköz földrajzi helyével kapcsolatban hasonlóképpen vélekednek, kivéve Vámbéry Ármin (1895), aki a Volga és a Dnyeper között feltételezi, de a többi kutató (Hóman Bálint, Bartha Antal, Györffy György, Róna-Tas András és Türk Attila) nagy vonalakban valahová a Dnyeper és a Duna közé teszi Etelköz helyét, Kristó Gyula (1998) pedig a Duna és a Prut, illetve a Dnyeszter és a Prut folyók közé.
A Dnyeszter folyó Bendernél 2024 tavaszán – Fotó: Barna Béla
Az egri születésű Türk Attila (1973), napjaink egyik vezető magyar régésze viszont tovább megy, s felteszi a kérdést: „az írott források alapján feltételezett egyes szállásterületek elhelyezkedése bizonyítható-e az újabb régészeti leletek tükrében?”
Forrás: Magyarok a honfoglalás korában; Magyar őstörténet 2
Nos, úgy néz ki, hogy igen. A Magyarok a honfoglalás korában; Magyar őstörténet 2 kötet közöl egy térképet is, mely Türk Attila kutatásain alapul, illetve kifejezetten a régészeti leletekre támaszkodik. E szerint a korai magyarság régészeti hagyatéka egyértelműen az Ural- és a Volga-Káma vidékén lelhető fel. A Volgán átkelve őseink megkerülték a Kazár Birodalmat és 833, 850 körül érkezhettek Etelközbe.
Türk Attila és kollégái 2010 és 2018 között Moldávia és a Dnyeszter menti Köztársaság területén is kutattak
A 2019-es év őstörténeti „szenzációja” volt, hogy a hajdani Etelköz nyugati feléről nagyon fontos leletek kerültek elő az utóbbi időben. Türk Attila és kollégái 2010 és 2018 között Moldávia és a Dnyeszter menti Köztársaság területén is kutattak. – Ami az elmúlt másfél évben végbement Moldávia területén a magyar őstörténet szempontjából, az tulajdonképpen csodának is tekinthető – nyilatkozta 2020-ban egy megyei hírportálnak dr. Türk Attila.
Türk szerint Etelköz létét évtizedekkel ezelőtt nagyjából 3-5 magyar jellegű sírral tudták igazolni a Dnyeper vidéken. Ma már a Dnyeszter és a Dnyeper térségében mintegy 50 lelőhely 150 sírjáról beszélhetünk, ez minőségi ugrást jelent annak, aki ismeri a régió kora középkori régészeti leletsűrűségét. Ezt a hagyatékot régészeti szaknyelven egyébként mostanság Szubbotyici-horizontnak nevezik a régészek.
A magyar jellegű lelőhelyek (Szubbotci régészeti horizont) elterjedése a Fekete-tenger északi előterében
Sőt, Vitalij Szinyika moldáv régész szerint a térség régészetében lezajlott forradalmi változások újraalkothatják a magyarság honfoglalás előtti, Fekete-tenger melletti tartózkodásának képét.
Vitalij Sztyepánovics Szinyikával egy interjút is készített a mandiner, ahol az újságíró feltette a kérdést, hogy A legfrissebb eredmények szerint hol lehetett Etelköz? „- A legújabb kutatások arra mutattak rá, hogy a tágabb értelemben vett Etelköz a Prut és a Dnyeper folyó között helyezkedett el, a füves és erdős sztyepp övezetében. Ne felejtsük el azonban, hogy nomád társadalommal van dolgunk: szálláshelyük idővel megváltozhatott, például a kazárok és a besenyők nyomására nyugat felé tolódhatott el”. – nyilatkozta 2022-ben a lapnak a moldáv régész. Vitalij Sztyepánovics Szinyika (1980) régész egyébként a történelemtudomány kandidátusa, a T. G. Sevcsenko Dnyeszter-menti Állami Egyetem Régészeti Laboratóriumának (Tiraszpol) vezetője.
Az újságíró, Kovács Gergő azt is megkérdezte az interjú során Vitalij Szinyikától, hogy „Mikor távoztunk? Az összes magyar elment „hont foglalni”, vagy egy részük Etelközben maradt?” A moldáv régész válasza ez volt:
„A magyarok többsége a 9. század utolsó évtizedében hagyta el ezt a területet, amit régészeti adatok és írott források is alátámasztanak. A leletek alapján a magyarok egy része azonban maradt Etelközben, fokozatosan asszimilálódva az itt feltűnő török nyelvű nomád törzsek közé. Moldáv régészek mutattak rá először arra is, hogy a 10. század derekáig a magyar politikai érdekszféra keleten a Dnyeszter folyóig megmaradt, helyi szláv szövetségben”.
Ez is tehát egy adalék ahhoz, hogy ha a mai Moldáviába utazunk, akkor az egykori Etelköz területén járunk, a Prut és Dnyeszter folyók vidékén.
S ha már itt járunk a Kelet-Európai-síkság peremén, említsük meg, hogy elődeinket innen, az Etelköznek is hívott területről űzték tovább a besenyők, s ez volt Árpád népének utolsó hazája a honfoglalás előtt. És errefelé folytak le olyan fontos események, mint például az Anonymus által megörökített vérszerződés, a magyar hagyomány szerint a magyarság első alapszerződése.
A vérszerződés Hell Miksa Tabula Geographica Hungariae veteris című térképén (1772)
A szerződést a hagyomány szerint a hét vezér kötötte Etelközben egymással oly módon, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítéseképpen vérüket egy edénybe csorgatták és ott összekeverték.
Barna Béla
