A Tróodosz-hegység (görögül Τρόοδος) Ciprus legnagyobb hegyvonulata. Számos kirándulóhelye közül most a Millomeris-vízesést és egy picike középkori hidat, Milia hídját ajánlom Pano Platres falu mellett.
Καταρράκτης Μιλλομέρη – Πλάτρες
Egy ciprusi lakásban néztük 2022 januárjában reggel a tévét szüleimmel, amikor felfigyeltem egy interjúra, pontosabban annak hátterére. Mivel éppen akkor (is) próbálkoztam a görög nyelv megtanulásával, próbáltam jó gyorsan kibogarászni a feliratot, amit láttam: „Καταρράκτης Μιλλομέρη – Πλάτρες”. És mekkora sikerélmény, sikerült: Katarraktis Millomeris – Platres – gyorsan be is ütöttem a keresőbe, és a reggeli kávénk után máris el is indultunk megkeresni a helyet.
Pano Platres (Πάνω Πλάτρες) falu Limasszoltól 35 kilométerre északra fekszik (Lárnakától kicsit többet, 102 kilométert kell utaznunk érte).
Pano Platres előtt másfél kilométerre a B8-as úton egy barna tábla jelzi, hol érdemes letérni a Millomeris-vízeséshez (Katarraktis Millomeris), mely egyébként autóval is könnyen megközelíthető ezen az úton. A Millomeris vízesés neve két szó összevonásából származik: a Millos a ciprusi dialektusban nedves, a Meros pedig a hely, így a Millomeris ‘nedves helyet’ jelent.
A Kryo Nero patak vize esik alá itt 15 métert, mely egyes térképeken Caledonia néven fut, ugyanis pár kilométerrel feljebb ugyanez a folyó táplálja a Kaledonia-vízeséseket. Csak míg a Kaledonia minden létező utikönyvben benne volt, van, addig a Millomeris még nem annyira ismert.
A Kryo Nero patak folyását követve dél felé egy kilométerrel lejjebb van még egy kis látnivaló, tényleg nem nagy, de egy nagyon hangulatos középkori kőhíd, Milia hídja. Az egyíves kőhíd is szép, de igazából az erdei környezet teszi még hangulatosabbá. A híd azért készült anno, mert itt vezetett anno a régi út Pera Pedi és Platres falvak között.
Ha megnéztük a vízesést és a középkori hidat, beülhetünk egy kávéra Pano Platresben. Ránézésre nem sok látnivaló van itt, meg a mostanság Ciprus szigetére vetődő üdülővendégek sem nagyon ismerik a nevét, de azért bizonyos szempontból nagyon is különleges hely ez művelődéstörténetileg. Ciprus ugyanis brit gyarmat volt, és Platres az indiai brit gyarmati hegyi üdülőhelyek mintájára jött létre, a britek egy gin tonic mellett fellélegeztek itt a tengerpart tikkasztó melege után. Igen, hiszen Platres pontosan 1100 méter tszf. magasságban fekszik. Nem véletlenül építettek itt egy üdülőt 1880-ban a ciprusi brit főkormányzó részére. És itt jön egy irodalomtörténeti érdekesség: ennek építésében részt vett építési felügyelőként Arthur Rimbaud (1854-1891) francia szimbolista költő. Görög és francia nyelvű, 1946-ban avatott emléktábla örökíti meg ezt a kalandját.
Rimbaud-n kívül olyan nagyságok fordultak még meg itt Platresben, mint például Faruk egyiptomi király és Jorgosz Szeferisz (Γιώργος Σεφέρης) Nobel-díjas görög költő.
Kép és szöveg: Barna Béla