A Wahiba sivatag dűnéi között

Omán egyik legszebb sivatagja a Wahiba-sivatag, az Arab-félsziget keleti felén terül el. Mit jelent az erg szócska? Mi a homoksivatag? Melyik a Föld legnagyobb sivatagja? Mi számít sivatagnak, hogyan alakult ki, s melyik nagyobb tájegységhez tartozik? Ebben a bejegyzésben ezekre is válaszolunk. 

Valamilyen oknál fogva gyerekkorom óta rajongtam a sivatagokért, egyik első földrajzi témájú könyvemet már 8 éves koromban megvettem. Ez a könyv Balázs Dénes A sivatagok világa című könyv volt (Móra Kiadó, 1982), melyet rongyosra olvastam. Aztán a szegedi egyetemen is nagyon odafigyeltem, amikor tanáraim a hammada (kősivatag) a szerir (kavicssivatag) és az erg (homoksivatag) felosztását és az arab-berber elnevezéseiket tanították a sivatagoknak. Már akkor kiderült, hogy az a homoktenger, amit klasszikus sivatag-képként ismerünk, az csak nagyon elenyésző hányadát teszi ki a sivatagok összterületének.

Tanultunk a világ legnagyobb sivatagjáról, az afrikai Szaharáról is. Ennek összterülete ugyan jóval nagyobb, mint az Arab-sivatagé, ám ezen belül a homoksivatagok (ergek) mindössze 15%-ot képviselnek, és nem is egy tömbben helyezkednek el.

Azt viszont, hogy a legnagyobb összefüggő homokpusztaság nem a Szaharában, hanem az Arab-sivatagban található, azt csak Telbisz Tamásnak egy Természet Világában 2016-ban megjelent tanulmányából tudtam meg: az ő számításai szerint az Arab-sivatag negyedét borítja a végeláthatatlan homoksivatag. Azaz erg, amit egyébként arabból dűnetenger névre is lehetne fordítani. A magyar földrajzi szaknyelv egyébként az erg kifejezést párhuzamosan használja a homoksivatag megjelöléssel. A tudósok szerint egyébként a földrajzban egy terület akkor kaphat erg megjelölést, ha legalább 125 km² területet borítanak be szélfútta homokból felépülő dűnéi. Az ennél kisebb homoksivatagokat dűnemezőnek nevezik.

Na de térjünk vissza az Arab-félszigeten található Arab-sivataghoz, melynek negyedét homok borítja: ez a 600 ezer km²-es kietlen vidék a Ar-Rub’ al-Khali (Rub-al-Khali), melynek arab neve magyarul „üres negyedet” jelent. Ez tehát a világ legnagyobb folyamatos homoksivataga, területe 6 magyarországnyi! A sivatag négy ország területén helyezkedik el: Szaúd-Arábia, az Arab Emírségek, Jemen és Omán. Omán területének 80 %-át sivatag foglalja el, mely szintén a Rub’ al-Khali sivataghoz tartozik.

Az „üres negyed” az egyik legzordabb, legborzasztóbb hely a bolygón. Az éghajlat rendkívül száraz, az évi csapadékmennyiség 0 és 50 mm között mozog, a hőmérséklet pedig elérheti a 60 °C-ot is! Ebben a sivatagban a homokréteg vastagsága többször eléri a 200 métert is! A hatalmas homoktömeg a kutatók szerint valószínűsíthetően Szaúd-Arábia nyugati és a félsziget déli vulkanikus hegységeiből, Jemenből került ide az elmúlt évezredek alatt. A szél formálta dűnék magassága átlagosan 300 méter.

Na de hol láthatunk Ománban ilyen szép dűnéket? Nos, a Rub’ al-Khali egyik legkeletibb nyúlványa a Wahiba-homoksivatag (Wahiba Sands, Ramlat al Wahibah), amelyet egyes leírásokban Sharqiya Sands névvel is illetnek. A Wahibát egyébként az itt élő Bani Wahiba törzsről nevezték el. Kiterjedése 180 km észak-déli irányban és 80 km kelet-nyugati irányban, területe: 12500 km². A sivatag 1986 óta áll a tudományos érdeklődés fókuszában, amikor is a Royal Geographical Society (a londoni Királyi Földrajzi Társaság) elkezdte dokumentálni az itteni növény- és állatvilág sokszínűségét. A sivatag a negyedidőszakban alakult ki a délnyugatról fújó monszun és az északról fújó shamal nevű szél hatására.

Ezek közé a dűnék közé kirándultunk anno, még, amikor a gyerekek kisebbek voltak, s 2014-ben Ománban töltöttük a Karácsonyt. Akkoriban elhatároztuk, hogy ha tehetjük, az adventi aranyvasárnapi embertömeges bevásárlóközpontozás és közelharc helyett olyan helyeken töltjük ezt az időszakot, ahol nincs vagy kevés az ember.

A világ egyik legritkább népsűrűségű országában a Wahiba homoksivatag tökéletes választás volt erre: egyedül és mezítláb sétáltunk a végtelen homokdűnék között, fotóztuk a fantasztikus naplementét, a fodrokat, a homok különböző alakzatait, majd egy sivatagi táborban aludtunk el, miután belakmároztunk tevehúsból. Itt a Wahiba sivatagban ettem először egyébként tevehúst életemben.

Erre a helyre egyébként csoportot is többször hoztam vissza, a nevét nem írom most ide nyilvánosan, 20 kilométerre fekszik délre Al Wasil falutól. Csak terepjáróval jó megközelíteni!

A táborból sokszor felmásztam már a dűnék tetejére, ahonnan megörökítettük a sivatagi naplementét, de érdekes látni a homoki rovarokat és kisebb gyíkokat is – vagy legalább is különleges lábnyom-mintázataikat a homokban. S amíg a dűne tetején várjuk a naplementét, addig üssük fel Balázs Dénes már emlegett könyvét, s az onnan szkennelt térkép-ábrákkal tegyük helyre azt, hogy hogyan is fúj itt a sivatagban a szél, s idézzük is tőle.

„Ha Afrikából átugrunk a Vörös-tengeren Arábiába, ott hasonló sivatagos táj fogad, mint amilyen a Szahara. A szír-arab sivatagokat ugyanazok a légköri hatások hozták létre, amelyek a Szaharát is kiszárították. A zonális sivatagok bűvös vonala, a Ráktérítő derékban metszi az Arab-félszigetet. Ebben az óriási lapos térségben is a szárító hatású, leszálló légmozgás uralkodik. Arábia környezete, a szárazföldek és tengerek elhelyezkedése azonban eltérő a Szaharáétól, s ezek a körülmények sajátosan befolyásolják az itteni sivatagok természeti viszonyait.

A téli évszakban – miként a Szaharában – az Arab-félszigeten is nagy kiterjedésű magas nyomású központ alakul ki, és száraz északkeleti passzátszelekkel árasztja el környezetét. A szír-arab sivatagok passzátja észak felől erősítést kap a belső-ázsiai magas nyomású térségből is, de esőt ezek sem hoznak. Az utolsó reménység: a mediterrán ciklonok nedvesebb levegőjéből való részesedés. Ezeknek viszont útját állja a Libanon-hegység, s miután a felemelkedő levegőt alaposan megcsapolta, a mögötte elterülő sík vidék már nem sok hasznot húz belőle.

A nyári évszakban gyökeresen átalakul a térség légáramlási rendszere. Az egyenlítői zóna északabbra tolódása azt eredményezi, hogy Arábia téglalap alakú területének déli csücskét elérik a trópusi esők. Mélyen nem nyomulhatnak be a szárazföldre, mivel ott a Jemeni-hegyvidék állít elébük sorompót. A hegyek lábánál viszont annyi eső hull, hogy ezt a vidéket nem is tekinthetjük valódi sivatagnak” (BALÁZS DÉNES, 1982).

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!