Andersen élete Odensétől Koppenhágáig

A legnagyobb dán meseíró élete során több mint 150 mesével gyarapította az egyetemes meseirodalmat. Eredjünk most nyomába, s ismerjük meg röviden egyébként fura és kalandos életét, szülőházát Odensében s egy két emlékhelyét Koppenhágában.

Hans Christian Andersen dán költő és meseíró Odensében született 1805. április 2-án, egy nyomornegyedben. Így vall hazájáról önéletrajzában: „Hazám, Dánia, a költészet országa, tele népmesékkel, régi dalokkal; …A dán szigeteken gyönyörű bükkerdők, gabona- és lóhereföldek zöldellnek; olyanok a szigeteink, mint megannyi roppant arányú kert. Az egyik zöld szigeten van az én szülővárosom, Odense.”

A Fyn szigetén fekvő Odensében egyébként 1999-ben jártam, s akkori városnézésünk fő pontja természetesen az volt, hogy megnéztük Andersen szülőházát, meg lefotóztam Andersen szobrát is még egy analóg filmes fényképezővel, diafilmre.

A szülőház (H.C. Andersens Hus) ma múzeum, mely jelentős változásokon ment át az idők során: méretét megnövelték és modernizálták, hogy így ünnepeljék meg Andersen születésének 200. évfordulóját. Az író dolgozószobájának rekonstrukciója és számos Andersenhez kapcsolódó tárgy, többek között jegyzetek és levelek is a kiállítás részét képezik. Még egy régi kötelet is láthatunk, melyet Andersen mindenhová magával vitt, hogy tűz esetén könnyedén megmenekülhessen. A falon egy világtérkép látható, mely jelzi azokat az országokat, ahol kiadták Andersen meséit.

Na de kanyarodjunk vissza Andersen életéhez: korán elhunyt apja (Hans Andersen) házaló cipész, paraszti származású, erősen vallásos-babonás és alkoholista anyja (Anne Marie Andersdatter) pedig cseléd volt. Illetve egyes feltételezések szerint prostituált: „Felmenői között volt prostituált nagyanya és nagynéni, elmebeteg nagyapa. Iszákos anyja mosónőként – előzőleg feltehetően maga is prostituáltként – kereste kenyerét. ” – írja Az ismeretlen Andersen című tanulmányában Kertész Judit a Kalligram folyóiratban. Hegedűs Géza pedig azt írta az anyáról a literatura.hu portálon, hogy „Erőszakos és indulatos asszony volt, csak éppen ideje nem jutott rá, hogy bármire nevelje a gyermeket. ”

A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, megtanult írni-olvasni, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával és árnyképek készítésével töltötte. Amikor tizenegy éves lett, anyja megelégelte “úri passzióját”, s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak.

A fiút azonban továbbra is csak a könyvek és a színház érdekelték, és tizennégy évesen Koppenhágába ment, mégpedig gyalog (!) hogy független és gazdag ember váljon belőle. Ez persze kezdetben nem ment könnyen: eleinte csekély fizetség ellenében egy fiúkórusban énekelt, ám a hangja mutálni kezdett, s távoznia kellett. Ezután a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, bizony igen csekély sikerrel. Helyzetében 1823-tól mutatkozott némi javulás: Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egy darabját, és felfedezte tehetségét. Vállalva a taníttatás költségeit, 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki – bár sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától – kitűnőre érettségizett, majd 1828-ban elkezdte tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen.

Az első meséket tulajdonképpen egy Ida Thiele nevű kislánynak, a dán Művészeti Akadémia titkára lányának kezdte írni. Később – némi anyagi hasznot is remélve – vékony füzetek formájában adta közre őket. Első füzeteiben népmesékből, népi legendákból, babonás történetekből indult ki, a későbbi füzetekben már túlnyomórészt a saját meséit adta ki.

Andersen első magyar fordítója nem más mint Szendrey Júlia, Petőfi Sándor özvegye volt

Élete során több mint 150 mesével (A kis gyufaáruslány, A császár új ruhája, A tűzszerszám, A rút kiskacsa, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A Hókirálynő) gyarapította az egyetemes meseirodalmat. Meseírásakor dán, német és görög legendákra, történelmi tényekre, a néphitre, valamint kora irodalmi mozgalmaira támaszkodott. Történetei a biedermeier kor legjelentősebb meséi, ma szinte a világ minden országában ismertek, Meséit csaknem száz nyelvre lefordították. 1858-ban Andersen meséi címmel Magyarországon is kiadták tizenhat meséjét. Első magyar fordítója nem más mint Szendrey Júlia, Petőfi Sándor özvegye volt! Mesekönyvei sikerét nagyban elősegítették illusztrációi is; első illusztrátora a szintén dán Vilhelm Pedersen (1820–1859) volt.

A világhírű meseírónak egyébként Koppenhágában a Nyhavn (Új kikötő) 67-es számú házában volt lakása, itt tartózkodott 1845 és 1867 között, koppenhágai tartózkodásai idején. Az 1737-ben épült házat egyébként az utikönyvek is Andersen lakóházának nevezik. A Nyhavenben először 1990-ben jártam, meg aztán többször is, legutóbb 2016 márciusában hoztam el ide utolsó főiskolás tanítványaimat.

Utazási magazinként meg kell említeni, hogy Andersen nagyon sokat utazott Európában, egyes életrajzírói megjegyzik, hogy Andersen élete szinte állandó utazással telt. Mások például megszámolták, hogy 1831 és 1873 között harmincszor utazott, a legkülönfélébb járműveken ötször bejárta Európát, és kapcsolatban állt a kor jelentős és híres íróival (Victor Hugóval, Heinével, Dickensszel, Ibsennel, Balzackal), de a királyi udvarok is egymással versengve fogadták. Mottója pedig ez volt „Utazni egyet jelent az élettel!”

Andersen mottója ez volt: Utazni egyet jelent az élettel!

1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, 1833-1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott. 1835-ben, itáliai útjáról hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű regényét (A rögtönzőművész). 1840 és 1857 között ismét beutazta egész Európát, élményeit számos útikönyvben örökítette meg. Érdekes, szemléletes és igen pontos útirajzai pedig földrajzi szakkönyvek forrásművei lettek!

1841-ben a Dunán hajóztában néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. „Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet” – írta az Egy költő bazárjában. Útjai során előszeretettel kereste külföldi hírességek barátságát, kivált olyanokét, akik – hozzá hasonlóan- alacsony sorból származtak.  Az utazgatások közötti időt gazdag dán pénzemberek, arisztokraták kastélyaiban vendégeskedte, dolgozta át.

Különc természetéről, agglegényéletéről, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek, és suttogtak rejtett homoszexualitásáról, illetve biszexualitásáról is. Andersen azonban soha nem találta meg a vágyva várt boldogságot, olyan gátlásos volt, hogy végül állítólag szűzen halt meg.

Beteljesületlen szerelem fűzte például egy weimari huszonéves nemesemberhez, Karl Alexanderhez, aki a kor férfi szépségideálját testesítette meg. Később Andersen 39 évesen beleszeretett Henrik Stampe dán báróba, joghallgatóba, de ez sem hozta meg a várt boldogságot. Önéletrajzi könyve szerint 55 évesen újra szerelmes lett, ezúttal a Dán Királyi Színház híres és szép balett-táncosába, Harald Scharffba, aki viszonozta is érzelmeit. De hozzáértők azt mondják, testiség soha nem volt közöttük.

Andersen soha nem találta meg a várva várt boldogságot, olyan gátlásos volt, hogy végül állítólag szűzen halt meg 1875. augusztus 4-én, Koppenhágában

Anthony Majanlahti olasz irodalomtörténész a Corriere della Sera című olasz lapban írta meg, hogy a legkülönösebb kapcsolata egy testvérpárhoz, épp diákkori pártfogója, a Dán Királyi Színház igazgatójának, Jonas Collin gyermekeihez fűzte, amikor még húszéves sem volt. Előbb Louiséba szeretett bele, ám a lány egy év múlva férjhez ment. Ekkor érdeklődése a fiútestvér, Edvard felé fordult: leveleiben nyíltan megírta a fiúnak, hogy “olyan érzelmeket táplálok irántad, mint egy nő, hozzáteszem azonban, hogy saját természetemnek, nőiességemnek és barátságunk jellegének titokban kell maradnia”. Edvard nem viszonozta a szerelmet. Megnősült, családot alapított, de egész életében az író hűséges barátja maradt. Sőt: az írót legjobb barátja, Edvard és a felesége közé temették, amikor a felejthetetlen mesék szülőatyja májrákban meghalt 1875. augusztus 4-én, Koppenhágában.

Sírjuk az Assistens Temetőben van, Koppenhága Nørrebro negyedében. De említsük meg, hogy az író emlékét egy szobor is őrzi a koppenhágai városháza oldalában. Ezt a szobrot 1961-ben állították fel és H. L. Nielsen alkotása.

Sokkal híresebb egy másik, Andersenhez köthető szobor, A kis hableány szobra: 1837-ben adta közre A kis hableányt, amely számos fordítás nyomán egész Európában ismertté tette a nevét. A tragikus sorsú sellőlány bronzszobra Koppenhága legismertebb és leggyakrabban fényképezett köztéri műalkotása, de arról lásd itt külön bejegyzésben.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!