A pokol kapujában (Hell’s Gate Nemzeti Park)

Nairobiból gyakran mennek egynapos kirándulásra bringázni a Pokol Kapuja Nemzeti Parkba (Hell’s Gate). Kenya egyik legvadregényesebb látványosságánál bringázni lehet zebrák között és lehet kanyontúrázni is. 

Mona még itthonról írt Simon Mwanginak, hogy egy kisbusszal szervezze le nekünk a napot, béreljen bicikliket és gájdoljon végig minket. És Simon percre pontosan várt minket Nairobi szállodánk előtt. Nairobitól nagyjából közel 3 órás út (110 km) vezet a nemzeti park bejáratáig.

A Pokol Kapuja Nemzeti Park (Hell’s Gate) északkeleti bejáratához mentünk, megvettük a belépőjegyeket. A nemzeti parkot egyébként 1984-ben alapították, területe 68 km².

A Hell’s Gate Nemzeti Parkot általában az Elsa-kapun át (Elsa Gate) szokás megközelíteni, mi is ezt tettük. Rögtön felvettük a bringákat, fotóztam egy nemzeti parkos fegyveres nőt, majd rögtön el is kezdtünk bringázni.

A Nagy Hasadékvölgyben húzódó száraz, poros nemzeti park egyike annak a két alacsonyan fekvő nemzeti parknak, ahol helyi nemzeti parkos erdőőr kísérete nélkül túrázhatunk és bringázhatunk (a másik a Kitale mellett elterülő Saiwa Swamp Nemzeti Park). Hogy miért nem kell őr? Nos, azért veszélytelen ez a park, mert emberre veszélyt jelentő nagymacska nem él itt, csak zsiráfok, bivalyok, gazellák meg zebrák.

A nemzeti park világhírű természeti szépségei miatt nemcsak a turisták körében népszerű, hanem gyakori filmforgatási helyszín is. Az 1994-es Oroszlánkirály (The Lion King) film egyik fő beállítását a parkról modellezték: a film vezető stábja is a parkba jött, hogy tanulmányozzák és megértsék a film környezetét. Ezen kívül a 2003-as Lara Croft: Tomb Raider – az élet bölcsője (Lara Croft: Tomb Raider – The Cradle of Life) is a parkban készült.

Szóval biciklire pattant kis csapatunk, és a földúton a Fischer-toronyhoz (Fischer’s Tower) tekertünk, ami egy 25 m magas, vulkáni eredetű sziklatorony. A sziklát Gustav Fischerről (1848-1886) a wuppertáli (barmeni) születésű Afrika-utazóról nevezték el. Fischer először katonai orvos lett, 1876-ban csatlakozott a Denhardt-testvérek expedíciójához. Ezt követően 1882 októberéig Fischer orvosként Zanzibáron élt. Ugyanezen év decemberében elindult harmadik nagy útjára, amelyet a Hamburgi Földrajzi Társaság támogatott: a Pangani torkolatától a Naivasha-tóig jutott el. 1883 novemberében Fischer visszatért Németországba. 1885-ben újabb utazást tett Afrikában, majd 1886. november 11-én, Berlinben trópusi lázban meghalt.

Ez szerepel a legtöbb angol és német nyelvű életrajzában, de a magyar nyelvű Kenya Lonely Planetben pedig teljesen más: „Gustav Fischer, a tragikus sorsú német felfedezőről nevezték el, aki 1882-ben érkezett a vidékre. Fischert a Hamburgi Földrajzi Társaság bízta meg azzal, hogy kutassa fel a Mombasától a Viktória-tóhoz vezető utat. A környékre érve azonban összetűzésbe keveredett a helyi maszaikkal, és kis csapatával együtt a feldühödött őslakosok kíméletlen mészárlásának esett áldozatául”.

A Pokol kapujában tett bringautunkat egyébként fantasztikus kőzetoszlopok és falak kísérték. S hogy milyen kövek? Nos, ehhez segítségül hívom Juhász Árpádot, régi nagy geológus példaképemet, aki a Hegyek ormán, tengerek mélyén című könyvében leírja a helyet, ahol egyébként 1988-ban járt:

„A kőzetet – oszlopos elválása alapján – az útikönyvek szerzői, de még időnként geográfusok is bazaltként emlegetik. Közelebbről megvizsgálva azonban kiderül, hogy nagy kovasavtartalmú, riolitos vulkáni kőzetről van szó. A riolitláva oszlopos elválása világszerte ritka, a Föld oszlopos kifejlődésű lávakőzeteinek mindössze 2%-a. A Nemzeti Park keleti részén igen sok a nagy hőmérsékleten összesült riolitos törmelékkőzet, az ún. ignimbrit. Ez keményebb takaróként borítja a vidéket, belőle itt-ott sziklatornyok különültek el. Nyugat felé lágyabb, rétegzett riolittufa építi fel a tájat. Amint a keményebb ignimbrittakaró felszínéről érkező vízfolyások elérik e puhább kőzet határát, rögtön kanyonszerű völgyeket alakítanak ki.”

Juhász Árpád egyébként az 1987/88-as Magyar Tudományos Afrika-expedíció keretében jutott el Afrikába, ezen az úton s itt a nemzeti parkban is velük volt Kubassek János is, akinek a könyve inspirált Afrikára már 15 éves elsős gimnazista gyerekként. Máig emlékszem, amikor az egri Foglár-kollégiumból az Érsekudvarban működő könyvesboltba lementem 1989-ben, megvettem a könyvet és órákon át a stúdiumon felügyelő tanárnak tanulást tettettem, mert akkoriban tilos volt olvasni tanulás helyett. Kubassek könyvét A Zanzibártól a Stefánia-tóig egyhuzamban olvastam ki, egyik legmeghatározóbb élmények közé tartozott, jó pár évvel később Kubassek dedikálta is nekem.

Idézem most Kubassek naplóját, amikor 1988. február 20-án a parkban jártak: „Tűző napsütésben érkeztünk meg Kenya egyik legvadregényesebb látványosságához, az Olonjorowa-szurdok bejáratához. A nagy hőségben szinte vibrált a levegő. Tágas, fátlan völgyben tűnt fel egy gigantikus, vulkáni rioliton keletkezett kőtorony. A gépkocsik messziről apró gyufaskatulyáknak látszottak a lenyűgöző sziklaoszlop mellett.

Továbbhaladva meredek falú, mély szurdokvölgy kanyarog az út alatt. Keskeny, omladékos ösvényen ereszkedtünk le. Juhász Árpád és Gábris Gyula haladtak elöl, őket követtük Tóth Lacival és Füssi Nagy Gézával. A kanyonban vékony vízfolyás csordogál. Az egykori folyómederben kidőlt fák törzsei, s a szurdokfalból leszakadt sziklatömbök nehezítették az előrejutást. Az apró kavicsokkal takart folyómederben minden lépés valóságos kínszenvedés volt, mert sok helyen bokáig süppedtünk a törmelékbe. Egymástól elszakadva baktattunk a tikkasztó forróságban.”

Juhász Árpád és Kubassek János nyomában mi is végig bicikliztük a leghosszabb, helyenként festőien szép szurdokvölgyet, amelynek falából régebben több helyen gőz tört elő. Ma már eltűntek az egykori természetes gőzfeltörések, mert az energiatermelés érdekében fúrásokkal csapolták meg a vulkáni vidék természetes gőztartályait: geotermikus erőműveket építettek ide, egynek a gőzoszlopait mi is megnéztük később a nap végén a túránk után.

Szóval a sziklafalakból a völgyben is gőz tört elő egykoron, innen a név is, a Pokol kapuja. A gőzfeltörések helyét a gőz által elbontott, elszíneződött szikladarabok jelzik. De nem feltétlenül ez itt az érdekes, hanem hogy bringáról lehet zebrákat meg varacskos disznókat fotózni. Tekered a bicajt, leteszed a földre, s az út mellett fotózol néhány zebrát, ez ennek a parknak az egyik különlegessége.

A zebrákon kívül a parkban számos madár- és emlősfaj él. Gyakori a még a Thomson-gazella, a pávián vagy strucc is. A Lonely Planetben írtak még arról, hogy a védett rezervátumban megkülönböztető figyelmet szentelnek a ragadozó madaraknak is: a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (Kenya Wildlife Service – KWS) a Naivasha Riparian Association tóvédelmi egyesületével karöltve igyekszik azon, hogy ritka szakállas saskeselyűt visszatelepítse a környékre. 2001 áprilisában szabadon eresztettek három, fogságban született példányt.

A zebrák fotózása után hamarosan a park másik sziklatornyához, a Középső-toronyhoz (Central Tower, avagy Embarta). Ez a torony a Fischer-toronyhoz hasonló, de annál jóval termetesebb. A szikla közelében piknikező helyet és egy parkolót alakítottak ki, de innen indul egy remek túraút is az Ol Njorowa-szurdokba (Lower Gorge, avagy Ol Njorowa Gorge). Figyelem: kizárólag száraz évszakban járható az ösvény!

A vízvájta szurdok egyébként meseszép, nagyon hangulatos képeket lehet itt készíteni, de sok amúgy a helyi iskolás kiránduló is. Helyenként lépcsőket vágtak a sziklába, helyenként pedig kötelek lógnak be: ezek a villámárvizek idején szolgálnak menekülési segédletként, hogy villámgyorsan el tudjuk hagyni a szurdokot.

Helyi vezetőnk, Simon Mwangi is mesélte egyébként, hogy még ha a környéken nem is esik, a távolabb lehulló trópusi eső nagyon gyorsan eláraszthatja a hegyszorosokat, és hogy már több tragédia is történt a parkban. A tragédiák miatt a hatóságok a völgy mentén végig kialakítottak menekülő útvonalakat, köteleket raktak ki.

Ám ez is sokszor hiába, ottjártunk után egy évvel, 2019 szeptemberében a világsajtót is bejárta a hír, hogy „villámárvízben meghalt egy kisebb turistacsoport több tagja a kenyai Hell’s Gate Nemzeti Parkban, hat ember holttestét megtalálták, a hetedik eltűnt – közölte hétfőn a kenyai állami természetvédelmi szolgálat”.

De hagyjuk a tragédiát, nézzük a gyönyörű szurdokot, s néha nézzünk a lábunk elé is. Ugye a már említett riolittufa gyakran tartalmaz obszidiánzárványokat, amelyeket a folyóvíz ki is mos belőle, így a szurdok alja remek obszidiángyűjtő hely is egyben, hoztam is innen fiamnak és apumnak is ajándékba egy-egy obszidiánt.

Az Ol Njorowa-szurdokból visszagyalogolhatunk a parkolóig: a bicikliket a park ezen végén is hagyhatjuk, s ha innen megyünk el autóval, akkor útban ejthetjük a főút mellett az OI Karia geotermikus erőművet is.

Ez a világ egyik legmagasabb hőmérsékletű természetes gejzírére települt. Az erőműből felszálló gőzt egyébként a nemzeti park több kilátójából is megfigyelhetjük.

Kép és szöveg: Barna Béla

A Kenya-hegy trekkingünk után pihenésképpen mentünk 2018. október 25-én ebbe a nemzeti parkba. Bringáztunk zebrák között és egyet kanyontúráztunk is. Útitársaim voltak ezen az úton: Gelleyné Dereskei Györgyi, Kovács Kristóf, Fehér Adrienn, Herpai Imi, Lakó Jutka és dr. Ficsór József.

Ezt a bejegyzést szeretnénk Jozef barátunknak (dr. Ficsór József) ajánlani, akinek ez volt az utolsó utazása velünk hirtelen bekövetkezett 2019-es halála előtt. Nyugodj békében, Jozef!

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!