Noé hegye, az Ararát

Jerevánban apartmanom teraszán ülve, Ararát sört kortyolgatva néztem a világ egyik legszentebb hegyét, az Ararátot. Onnan nem lehet megközelíteni, török területen pedig nem jártam rajta gyalog, de számtalan ázsiai repülésem során rengetegszer elrepültem a közelében, készítettem róla fotót havas hajnalon és verőfényben is.

Törökország, Örményország (az ókorban Armenia) és Irán hármas határánál (sőt, Nahicseván miatt Azerbajdzsán négyes határánál), az Örmény-magasföld (vagy Kelet-anatóliai-magasföld) nyugati részén, de török területen döfi át a híres kétcsúcsú vulkáni hegy, az Ararát a fellegeket. A kisebbik csúcs a Kis-Ararát (törökül Küçük Ağrı Dağı, 3896 m), a főcsúcs pedig az 5137 m magas Nagy-Ararát. A hegy török neve az Eğrı vagy Ağrı Dağı (a bárka hegye), perzsa nevezéktanban pedig Kūh-e Nūḥ, azaz Noé hegye. Örmény neve: Մասիս Maszisz vagy Արարատ Ararat. A hegy a nevét az i. e. I. évezredi Urarturól kapta („Ararát Királyság”), és asszír eredetű.

A havas csúcsú Ararát egyike az Eurázsiai-hegységrendszer e szakaszára jellemző hatalmas rétegvulkánoknak. Magának az Alp–Himalajai orogén öv kelet-anatóliai szakaszának a kialakulása a földtörténeti újidőben, a harmadkor elején (körülbelül 65 millió évvel ezelőtt) az Eurázsiai-lemez és az Arábiai-lemez ütközésekor kezdődött. A felföld jelenlegi magasságát 13-11 millió évvel ezelőtt, egy gyors és intenzív kiemelkedés során érte el – írja Baráz Csaba a lithosphera.hu weboldalán. Szóval az Eurázsiai-lemez és az Arábiai-lemez ütközése következtében 25 millió éve kiemelkedett a Kaukázus, később az Eurázsiai-lemez alábukó lemezpereme pedig létrehozta az Ararátot.

Ugyancsak Baráz Csabától idézek most a hegy pontos kialakulásáról: „az Ararátot hordozó nagyszerkezeti egység, az ún. Kelet-Anataóliai akkréciós komplexum (Eastern Anatolia Accretionary Complex: EAAC) egy különleges kompressziós tektonikus evolúción ment keresztül. Az óceáni és kontinentális litoszféralemezek felmorzsolódott darabjaiból, töredékeiből álló Kelet-Anatóliai kollíziós zóna (EAAC) tehát körülbelül 13 millió évvel ezelőtt hirtelen a tengerszintje fölé emelkedett, amit eleinte szubvulkáni, majd areális eruptív tevékenység követett. A vulkanizmus erősödése 7-8 millió évvel ezelőtt tetőzött és a radiometrikus koradatok alapján az Ararát megszületésével 1,7 millió évvel ezelőtt fejeződött be. Az Ararát nem kialudt, csupán alvó vulkán, amit az 1840. július 2-i 7,4 magnitudójú, több települést, köztük Doğubayazit várost is elpusztító földrengéssel járó történések is bizonyítanak.” – írja Baráz Csaba.

A vulkáni tevékenység legvégső szakasza, a földrengéses periódus tehát ma is tart, időnként nagy erejű földrengések rázzák meg az Ararát környékét. 2004-ben a hegység mindkét része egy Nemzeti Park része lett. A terület viszont török katonai területnek számít és csak külön engedéllyel látogatható.

Az itt élő örmények (és perzsák) évszázadokon át lehetetlennek tartották a hegy megmászását, elegáns, hófödte gúla alakja sokakat visszatartott, de a hegyhez kapcsolódó misztikus veszélyek miatt sem indultak el rá az emberek. Az 1800-as évek elején az Ararát környékére ellátogató brit diplomata-író, perzsiai utazó James Justinian Morier (1780-1849) például a hegyen lakó „hóférgekről”, kicsi fehér kukacokról hallott történeteket. Ugyancsak Morier volt azonban, aki a hegy szépségét találóan így írta le: „Valamennyi része tökéletes, nincsenek kemény, nyers vonásai… minden összhangban van rajta”.

Valamennyi része tökéletes, nincsenek kemény, nyers vonásai… minden összhangban van rajta

Az Ararátot hivatalosan először a neves német természettudós és utazó, a dorpati (ma Tartu, Észtország) egyetem professzora, Johann Jacob Friedrich Wilhelm von Parrot (1791. október 25. –1841. január 15.) és a később híressé vált örmény költő és pedagógus, Khachatur Abovian (1809. október 15. – eltűnt 1848. április 14-én), illetve három kísérőjük mászta meg 1829. október 9-én. Egy orosz katona, a mászócsapat egyik tagja állítólag a vállalkozás iránt érzett tiszteletből a legdíszesebb egyenruháját viselte kabátja alatt. Az expedíció egy fakeresztet állított fel a csúcson és egy pohár borral köszöntötték Noét, aki egyben a szőlőművelés atyja.

James Bryce: a fent szikrázó csúcs látványa, mely olyan volt most, mint egy keleti szépség, aki lassan az arca elé vonja a délidő felhőfátyolát…

Mivel azonban az Ararát megközelíthetetlen hírű volt, sokan nem hitték el Parrotnak hogy megmászta a hegyet. De aztán persze őt is követték, 1876-ban ismét egy brit, bizonyos James Bryce (1838-1922) belfasti születésű brit történész-államférfi vezetett expedíciót a hegy csúcsára. Nyáron, hőségben indult el a hegyre, kozákok kísérték egy darabon, de a csúcsra már csak ő jutott fel. Vonzotta „a fent szikrázó csúcs látványa, mely olyan volt most, mint egy keleti szépség, aki lassan az arca elé vonja a délidő felhőfátyolát…”. A feljutás élményéről ezt írta még: „Ha valóban innen indult el ismét az ember a néptelen földre, elképzelhetjük, miként történt a nagy szétszóródás, amikor e megszentelt magaslatokról elterjeszkedtek a fajok a nagy folyók mentén, a Fekete-tengerig és a Kaszpi-tengerig… Ennél tiszteletet parancsolóbb közepe nem is lehetne a világnak” (Transcaucasia and Ararat, 1877). James Bryce ezen útjával kezdődött el egyébként a Noé bárkája utáni, minden alapot nélkülöző elméletgyártás, ugyani amikor James Bryce utazó, történész mászta meg a hegyet, és ott olyan gerendákat azonosított, amelyek szerinte Noé hajójáról származnak.

“Ennél tiszteletet parancsolóbb közepe nem is lehetne a világnak”

Na de nem csak a megmászásáról és a vulkanikus dolgairól híres az Ararát, hanem arról, hogy ez a bibliai tájak legmagasabb hegye, az 5137 méteres Ararát, ahol az Ószövetség szerint Noé bárkája megfeneklett az özönvíz apadásakor. Noéról (héberül Nōăḥ, arabul Nūḥ, ógörögül Nóe (Νῶε) azt kell tudni, hogy a keresztény Ószövetségnek (a zsidó Szentírásnak) egyik szereplője, pátriárka, akit az emberiség második ősatyjának is tartanak, mivel az egész emberiséget elpusztító vízözönből csak ő és családja menekült meg feleségével, három menyével és három fiával: Sém, Kám és Jáfet nevűekkel, hogy továbbvigye az emberi életet.

Isten a vízözön után megáldotta Noét fiaival együtt, mintegy megismételve az első emberpárnak mondott áldást. Noé fiai a nagy népcsoportok ősapjaiként jelennek meg: a Biblia Sémtől származtatja a három nagy népcsoport egyikét, a sémi(ta) (szemita) népeket, Kámtól (Khám vagy Hám) a hamita népeket, Jáfet utódai pedig az indoeurópai népek lettek. Az Ararát mellett lakó örmények egyébként Jáfet egyik, Togarmah nevű unokájának a leszármazottainak tartják magukat. Csak érdekesség még, hogy Noéról nemcsak Mózes első könyve és a Talmud szól, hanem az iszlám szent könyve, a Korán is az öt legnagyobb próféta egyikének tartja.

A bibliai özönvíz és Noé bárkájának legendája a nyugati keresztény civilizáció embere számára egy nagyon jól ismert történet. E szerint Isten pusztító vízözönt zúdított a világra, büntetésül az emberiség bűneiért és gonoszságáért, de előtte még felszólította Noét, hogy építsen bárkát. A Teremtés könyve ezt írja:

„A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. És Isten látta, hogy mennyire megromlott a föld, mert mindenki rossz útra tért a földön. Ezt mondta Isten Noénak: Elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek, mert erőszakossággal telt meg miattuk a föld. Ezért elpusztítom őket a földdel együtt. (Teremtés 6:11-13)

Szinte mindenki tudja a Bibliából, hogy a vízözön negyven napon és negyven éjen át tartott, a megáradt víz százötven napra beborította a földet. Ennek következtében minden élőlény megfulladt, kivéve Noé és családja, és azok az állatok, amelyek a bárkában vészelték át a csapást (Teremtés 7:11-24). Ugyanis a Biblia azzal folytatja, hogy Noé bárkája megfeneklett az Ararát hegyen (Teremtés 8:4). Itt meg kell említenem, hogy a Biblia nem pontosan az Ararát csúcsát említi, hanem általában az Ararát-hegyet. Ez a hegység vélhetően az ókori Urartu területén, a mai Örményország közelében lehetett.

A Törökország és Örményország határán található, ma Ararátnak nevezett hegy azonban a szakemberek szerint legfeljebb csak néhány száz éve viselheti ezt a nevet: ennek ellenére az elmúlt száz év folyamán a legtöbben itt kutattak Noé bárkája után. Hogy kik és milyen eredménnyel, ahhoz Eric H. Cline nagyon igényes könyvét, az Éden és exodus – Bibliai rejtélyek nyomában (Geographia Kiadó, 2010) címűt ajánlom.

A könyv egy fejezete csak ezzel foglalkozik, de egyértelműen kijelenti: „Nehéz, sőt talán lehetetlen történeti összefüggésbe helyezni az özönvíz és Noé történetét”. A könyv kijelenti azt is, hogy nincs birtokunkban olyan régészeti vagy földtani bizonyíték, amely alátámasztaná a bibliai özönvíz és a Noé-történet hitelét. Ettől persze önjelölt oknyomozók és kutatók sokféle légből kapott elméletekkel állnak elő, ezeket most nem is sorolom fel.

Csak annyit, hogy a lelkes, ám legtöbbször igazolhatatlan és hiteltelen amatőr bárka utáni kutakodások a XX. századig folytak, ugyanis ekkor a térség a török-szovjet határzóna részévé vált, később pedig a kurd szeparatisták megjelenésével minden hasonló expedíció lebonyolítása lehetetlennek tűnt. James Irwin egykori űrhajós ugyan az 1980-as években kétszer is nekivágott a hegynek (egyszer túszul is ejtették), ám ő sem lelte a hajó nyomát.

A múlt-kor portál is foglalkozik a bárkával: „Az interneten több városi legenda is terjed a korszakból: az egyik szerint II. Miklós 1917-18-ban küldött expedíciót Noé bárkájáért. 1933-ban a Kölnische Illustrierte Zeitung mutatott be olyan fotókat, amiket egy állítólagos expedíció készített, ám a történetről később kiderült, hogy április 1-jei tréfa volt csupán. Ezek a képek később több más, hitelesként tálalt elmélet illusztrálásaként feltűntek.”

Végül szólni kell arról, hogy az Ararát, annak ellenére, hogy Törökországban található, az örmények szent hegye. Az örmény hagyomány alapján Noé fiának, Jáfetnek egyik leszármazottja visszatért a környékre, és itt hozta létre az örmény nemzet gyökereit.

A hegytől északra, az Araks folyó örmény partján van is egy Ararát nevű, mindössze 20 ezer lakosú város. Az örmények milliós fővárosa, Jereván, a hegytől északra található, ám innen is jól látható az Ararát havas csúcsa. S mint a bevezetőben említettem, jereváni apartmanlakásunk terasza (2013 augusztusában) az Ararátra nézett, ott kortyolgattuk az Ararat sört, vettünk Ararát konyakot is.

És végül egy érdekes sztori a Képes földrajz ősrégi könyvéből: „Szovjet-Örményország szinte már születése pillanatában nehéz vitába keveredett. Az örmények ugyanis berajzolták címerükbe az Ararátot, minthogy a bibliai hegynek a neve összefonódott Örményország történetével. Viszont akkoriban, az 1920-as évek elején az Ararát már Törökország területéhez tartozott. Tiltakoztak is a törökök az ellen, hogy a nevezetes csúcs idegen állam címerében szerepeljen. Csattanós választ adott erre Csicserin, a Szovjetunió akkori külügyi népbiztosa, amikor ezt írta a török kormánynak: „Kétségtelen, hogy örmény címer idegen felségterületen levő helyet ábrázol, ez azonban nem mond ellent a nemzetközi szokásoknak. Aligha tudhatja ezt valaki jobban, mint éppen a török kormány, hiszen a török címeren félhold szerepel, és a Hold – a szovjet kormány legjobb tudomása szerint – mind ez ideig nem török birtok“.  A vitának ezzel vége szakadt.

Jereváni Ararát nézgelődésünk után 2015 húsvéti szünetében Iránba kirándultam egy négyfős kompániával, utunk Teheránban ért véget. 2015. április 12-én, sötét éjjel felszálltunk Teherán repterén, és ahogy elértük az utazómagasságot, gyorsan megvirradt és én a gép jobb oldalán ültem és egyszercsak megpillantottam az Ararátot. Tökéletesen szép volt.

S hogy ne ilyen pátoszosan fejezzem be, szólni kell egy másik Ararát melletti elrepülésről is: bár a városi legendák közé tartozik, hogy egyes régészek szerint Jimmy Carter amerikai elnök 1977-es iráni látogatásáról hazafelé tartva erre irányította az elnöki különgépet, hátha megpillantja az Ararátra fennakadt hajót.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!