A Balkán közepén, Koszovó és Makedónia határán emelkedik egy magashegység. A jugoszláv időkből főleg a makedón és szerb neve ismert inkább: ez a Šar Planina (Шар Планина). Mivel azonban most a hegység északi, koszovói oldalát mutatom be, az albán nevét is ugyanolyan fontos megemlíteni: Malet e Sharrit. A hegységbe tett túrához az albán-makedón-koszovói hármashatár közelében fekvő gyönyörűséges kisvárost, Prizrent válasszuk kiindulási pontul. Prizrenből kiindulva két nagyobb túrát tudunk tenni. Az egyik túrát keletre, a Prevalac hágó felé tehetjük (lásd ide kattintva), a másikat pedig dél felé, Brod irányába.
Ez a túra az 1000 lakosú Sharr (Dragash) városán át Brod településen túlra vezet. Zárójeles érdekességként jegyezzük meg, hogy itt, Dragash körzetében (Koszovó térképén ez az a kis féregnyúlvány délnyugaton, Albánia és Macedónia közé ékelve.) élnek a goranok, a szláv (makedón) nyelvű koszovói muszlimok. Mint azt Manyasz Róbert Kázmér írja:
„Dragash környéki zónájában még az albánok vannak többségben. Az izgalmasabb déli fertály viszont goran többségű. Itt olyan szláv nevű falvak találhatók – sokszor kétezer méteres magasságban -, mint Trebište, Rastelica vagy Brod. (…) A goranok (számuk Koszovóban 10000 főre tehető) származása- mint az a Balkánon megszokott – igencsak kérdéses. Az albánok kripto-szerbeknek tartják őket, a macedónok, akik a határ túloldalán élő már említett-meglátogatott torbešeket renegátokként kezelik (s az államilag elismert muszlim szervezetben sem látják őket szívesen), szóval a macedónok a koszovói muszlim goranokat saját vérüknek tartják. A bolgárok meg, kik a torbešeket – no meg az egész macedón népességet – nyugati bolgároknak tekintik, hasonlóan néznek a goranokra is”.
Brod után egy étteremnél véget ér az út, s egy felvonó alsó állomásától indulhatunk el gyalogtúránkra, amely Koszovó legdélebbi, Albánia és Makedónia által körbezárt völgyébe vezet. Ha itt délre túrázunk, a Liqeni i Shutmanit tavacska után délre magasodik tőlünk a Vracë e Madhe (2583 m), ha pedig kelet felé tartunk, akkor a már említett Rudoka csúcsára jutunk fel, mely 2661 méteres magasságával Koszovó állam legmagasabb pontja.
Olykor jár a felvonó is (egy felfelé út 3 euró volt 2018 szeptemberében), azzal 1900 méter magasságig juthatunk fel. Ez azért jó, mert errefelé pedig a Mramor 2298 m magas szép gerincén sétálhatunk végig, gyönyörű hegyháton, ahonnan látszik egyébként a makedóniai Tito-csúcs is.
Mindkét túra szép példáját adja a Malet e Sharrit (Šar Planina) hegység változatosságának. A hegységről azt kell tudni amúgy, hogy keletről a Vardar, nyugatról pedig a Fekete- és a Fehér-Drin határolja. A hegység gerince megközelítőleg 80 kilométer hosszú, és 15-20 kilométer széles. A hegység legmagasabb csúcsa a már említett, Makedónia területén magasodó Tito-csúcs (Titov vrh, 2748 m).
A hegység a makedón főváros, Szkopje címerében is szerepel. Az ókorban a hegységet Scardus, Scodrus, vagy Scordus (το Σκάρδον ὂρος) néven emlegették a görög szerzők, s elvileg ebből alakult ki a mai neve. A középkorban a szerbek Mlečni néven nevezték, melynek jelentése („tejhegy”), utalva a rengeteg itt legelő tehénre és birkára. Állítólag a hegység Európa legnagyobb olyan összefüggő területe, amelyet pásztorkodásra használnak.
S ha már birkák: van egy pásztorkutya-fajta, a „Šarplaninac” vagy „Jugoszláv farkasölő”, mely innen, a Šar-hegységről kapta a nevét. Ez egyébként egy régi szerb kutyafajta, azt tartják, hogy az ókori molosszusoktól származik. Régebben illír juhászkutyának is nevezték. A nyájakat őrizte a farkasoktól, a hiúzoktól és a medvéktől, a falvakban viszont védte a házat, az udvart, az asszonyokat és a gyerekeket. Hazájában katonai és rendőrségi célokra is használják. 1970-ig tilos volt kivinni Jugoszláviából! Őshazájában a jugoszláv polgárháború a faj létét fenyegette, mivel sok kutyát megöltek illetve nem tudtak táplálni.
A Malet e Sharrit (Šar Planina) hegység szerkezetmorfológiailag a Pelagóniai- (Macedón)-masszívum része, újabb nevén a Pelagóniai-övezeté. Székely András írta erről egy régi földrajzkönyvben: „A Vardar-övezettől nyugatra a Pelagóniai-övezet óidei kristályos palatömegét helyenként középidei mészkő takarja. A Vardar-övezethez hasonlóan erősen összetöredezett, de azzal ellentétben nagy része 2000 m fölé emelkedett. Ezért a Pelagóniai-övezet legjellegzetesebb vonása a jégcsiszolta, lenyűgöző magashegységek és alacsony medencék sűrű váltakozása, vagyis a roppant erős tagoltság. Északon, a Nyugat-Macedón-hegyvidéken nagyjából meridionális irányban változnak a hegységek és a medencesorok. Három hosszanti hegyvonulata közül a nyugati a legmagasabb és a legmerészebb. Ez a Šar-vonulat. Régebben Kossmat, ma pedig a jugoszláv geológusok a Dinaridák fiatal gyűrt hegységének legbelső és legidősebb vonulataként értelmezik. Végig 2000 m fölé emelkedő, nagyszerű, változatos glaciális formakincsű vonulatából a 80 km hosszú Šar-hegység (Tito-csúcs, 2748 m) és a Korab (2764 m) a legmagasabb és a legpompásabb”.
A geográfia után egy kis legenda is: a szerbek Toldi Miklósa, a szerb (horvát, bolgár, makedón és albán) népdalköltészet elsőrendű hőse, Kraljević Marko (1335–1395) innen ebből a hegységből hajította el a buzogányát. Marko királyfiról nagyjából csak annyit tudni, hogy Vukašin király fia volt és hogy 1380 körül Prilipben, Makedóniában mint király uralkodott; birodalma a Sar folyótól Tesszália határáig terjedt. Apja halála után Marko királyfi – birtokait megtartva – a török vazallusa lett. Kimagasló tettek nem fűződtek a nevéhez, s mint török hűbéres esett el a Mircea cel Batrin havasalföldi vajda ellen indított török hadjáratban 1396-ban. Marko mesés emléke saját birodalmában, Nyugat-Makedóniában él azonban leginkább. Érdekesség, hogy Goethe szerint Marko a görög Herakles és a perzsa Rustem durva képmása.
A szegények, nők védelmezőjének, a törököt aprító Isten ostorának számító nagy erejű, rettenthetetlen hős legyőzte a törökök leghíresebb bajvívóit is, buzogányát pedig a Šar Planináról az Adriáig röpítette. Elválaszthatatlan harcostársa volt a srácnak a lova, a villámsebes harci mén: Sarac, s ha Marko ivott, csak fél kupát kortyolt, másik felét pedig Sarac kapta. A monda szerint legyőzhetetlen volt, határtalan ereje és rendületlen akarata volt; lovát Saracot 150 évig használta, ő maga 300 évet élt, míg végül teljesen meg nem halt, vagyis inkább aludni ment egy barlangba, ahonnan még valamikor visszatér és akkor a török birodalmat megsemmisíti.
Kép és szöveg: Barna Béla