Nevezik új-zélandi lámpaszúnyognak, de parázsféregnek is, angolul glow-worm a neve, latinul pedig Arachnocampa luminosa: bárhogy is hívják, ez egy speciális légy lárvája, amely biolumineszcenciával világít, és Új-Zélandon zárt patakvölgyekben és párás barlangokban élnek, egyik leghíresebb hely, ahol láthatjuk őket, az a Waitomo-barlang.
Szóval, ha ilyen világító jószágokat akarunk látni, akkor Új-Zélandra kell utaznunk, az északi szigetre. Hamilton városától 68 kilométerre, Otorohangától 15 kilométerre fekszik Waitomo helység.
Waitomo elhelyezkedése
A maori eredetű név jelentése: a wai szótag vizet jelent, a tomo üreget, amit talán úgy is lehet fordítani, hogy waitomo = barlangba folyó patak. A barlangokat 1887-ben fedezte fel a helyi maori törzsfőnök, Tane Tinorau, Fred Mace angol földmérő kíséretében. A helyi maorik tudtak a barlangok létezéséről, de a földalatti üregeket soha nem kutatták át alaposan. 1889-re Tane Tinorau megnyitotta a barlangot a turisták előtt. A látogatók száma megugrott, és Tane törzsfőnök és felesége, Huti kis díj ellenében csoportokat kísért a barlangon keresztül. 1906-ban a barlang igazgatását a kormány vette át. 1989-ben, közel 100 évvel később, a földet és a barlangot visszaadták az eredeti tulajdonosok leszármazottainak. A barlangokban számos alkalmazott ma is Tane Tinorau törzsfőnök és felesége, Huti közvetlen leszármazottja.
Barlang, cseppkőbarlang, sőt, patakos barlang is sok van a világon, ezerszámra láthatunk ilyet világszerte. De Waitomo nevezetességének nem nagyon van párja a Földön.
A barlang honlapján ajánlatos előre foglalni jegyet
A helyet a Google térképén a Waitomo Glowworm Caves név alatt találjuk meg, ám mielőtt idejönnénk, jóval előtte érdemes a barlang hivatalos honlapján (https://www.waitomo.com/) a 81 új-zélandi dolláros belépőjegyet előre megvenni. Ha ezen túl vagyunk, a csoporttal sétáljunk be a barlangba.
Az első barlangtermek és folyosók nem nagyon különböznek más barlangokétól: sztalagtitok és sztalagmitok díszítik.
A csoportunkat ezután levezetik egy föld alatti folyóhoz, ahol csónakba ültetnek, majd lekapcsolják a lámpákat, és csónakunk hangtalanul siklik a sötét alvilág vizén. Ahogy megszokja szemünk a sötétséget, kis fénypontok tűnnek fel; ahogy haladunk beljebb, egyre több fénypontocskát látunk és olyan érzésünk lesz, mintha a csillagos ég borulna ránk.
Na de mik is ezek a fényecskék, a Waitomo-barlang „csillagai”? Nos, elvileg egy légyfajnak a lárvái, melyet az új-zélandiak glow worm-nak, parázsló kukacnak, parázsféregnek neveznek, de sok más megnevezéssel találkozni a különféle leírásokban, a szentjánosbogártól a légyen át a szúnyogig. A magyar szakirodalomban például Balázs Dénes szerint új-zélandi lámpaszúnyog a neve.
Szóval nem egyszerű, hogy mit is látunk a barlang falán, ezért inkább megkérdeztem kedves egri ismerőseimet, Vadnay Réka és Horváth Róbert biológusokat, zoológusokat, hogy mi is ez? Nos, válaszuk szerint valójában ez a jószág egy Diptera (kétszárnyúak, – mondjuk úgy légyfélék) rendjébe, ezen belül a szúnyogok közé tartozik. Van természetesen māori neve is: a pūrātoke, azt jelenti, hogy „világítani”, a titiwai pedig „vízben tükröződő fényeket” jelent. A tudományos neve Arachnocampa luminosa.
És igen, ha megnézzük a rendszertani besorolását, akkor a Diptera renden (order) belül a Keroplatidae családba (family), azon belül az Arachnocampa nem, nemzetségbe (genus) tartozik. Szóval az ide tartozó új-zélandi „világító szúnyogok” vagy „pókháló-féreg” biolumineszcens lárvái barlangokban, patakok mentén, fák odvaiban élnek, függőleges, ragadós selyemszálakat húznak ki zsákmány (kisebb rovarok) csapdázására, lényegében „pók-szerű” módszerrel vadásznak, az Arachnocampa név is innen ered. A kifejlett állatok nem, csak a lárvák „világítanak”. A lárvák, mint a szúnyoglárvák kicsit féregszerűek.
A világító lárvák
A faj első említése egyébként 1871-ből származik, egy aranybányából, Új-Zélandról. Először azt gondolták, hogy a szentjánosbogár (Lampyris noctiluca) rokona, de 1886-ban egy christchurchi tanár bebizonyította, hogy nem. A fajt először 1891-ben írták le hivatalosan Bolitophila luminosa fajnévvel, és a Mycetophilidae családba sorolták (Skuse, 1891. „Description of a luminous dipterous insect (fam. Mycetophilidae), from New Zealand”. Proceedings of the Linnean Society of New South Wales). Csak 1924-ben sorolták egy új nemzetségbe, a már említett Arachnocampa nemzetségbe, mivel a kifejlett egyedek szárnyerezete és a lárvák viselkedése jelentősen eltért a többi Bolitophila légyfajétól.
A barlang egy része
Az Arachnocampa luminosa Új-Zéland északi és déli szigetén egyaránt elterjedt, populációi általában barlangrendszerekben és őshonos bozótosban fordulnak elő, ahol zsákmányfajok állnak rendelkezésre és magas a páratartalom. Néhány helyszín népszerű úticéllá vált a turisták körében, akik látni szeretnék ezeket a lényeket, Waitomón kívül még Waipu, Inglewood és Te Ana-au barlangjai népszerűek. A „glow-worm” tehát nemcsak a Waitomo Cave lakója; megtalálható a legtöbb új-zélandi barlangban, ha nem is ilyen nagy számban.
Az Arachnocampa luminosa nősténye a barlangok sötét folyosóinak falaira rakja le 0,75 mm átmérőjű petéit. Kb. 120 petét rak, és ezek a hőmérsékleti viszonyoktól függően 20-22 nap múlva kelnek életre Ezek megszületésük pillanatától kezdve képesek fénykibocsátásra.
Balázs Dénes geográfus-utazó Az új-zélandi parázsféreg címmel írt a Karszt és barlang folyóirat 1972-es évfolyamában cikket, most az életciklusuk leírását tőle idézem:
„A kis lárva nyomban megkezdi nyálaiból a fészeképítést. A fészek nem más, mint egy áttetsző, nyálkás, üres cső, amelyet vékony fonatokkal a barlang mennyezetéhez erősít, és egy-egy szállal a két végét is kifeszíti. Ez a különös lakóhely a levegőben vízszintesen helyezkedik el, öt-tíz centiméter távolságban a mennyezettől. A csőben a lárva előre és hátra szabadon mozoghat, sőt a két végénél meg is tud fordulni. A lárva ezenkívül vékony fonalakat sző, melyeket fészke mentén egymástól néhány centi méternyi távolságban a mennyezetre erősít. A húsz-huszonöt centiméter hosszúságú lelógó fonalak a lárva „horgász-zsinegei”. A fonalakon apró cseppek formájában savas folyadék található. Ha a sötétben repülő rovar nekiütközik, belegabalyodik a fonalba és a rajta levő mérgező anyagtól megbénul.
A parázsféreg nyilván azért bocsát ki fényt, hogy a szárnyas rovarokat magához csalogassa. A lárva azonnal észreveszi, ha például egy kis légy vagy szúnyog nekiütközött valamelyik „horgász-zsinegének”, a csőszerű fészkében végigmászva megközelíti a mozgó szálat, és szájába fogva a fonallal együtt felhúzza a beleakadt zsákmányt is.
A lárva növekedése attól függ, hogy milyen szerencsésen „pecázik”. A megfigyelések szerint körülbelül hat hónapot vesz igénybe, míg eléri a 2,5 —3 centiméteres hosszúságot, és ezt követően bebábozódik.
A lárva a gubóban kb. 14 nap alatt alakul át léggyé. A kibúvó nőstény néhány órán át különösen intenzív fényt bocsát ki, hogy magához csalogassa a hímeket, amelyek viszont fény nélküliek.
A gubóból kikerülő légy 12—13 milliméter hosszú, szárnyainak fesztávolsága pedig kb. 18 milliméter. A légy élettartama mindössze négy nap, ez alatt megtörténik a párosodás és a peterakás. Amikor a legyek ezeknek a természet követelte feladatoknak eleget tettek, az életükre már nincs szükség. Rendszerint nekirepülnek egy mérgezett fonalszálnak, és így maguk is a lárvák táplálékává válnak.” Az életciklus kezdődik elölről.
Ábra Balázs Dénes 1972-es tanulmányából
Még röviden szólni kell arról is, hogy a parázsféreg világítószerve a farokrészen található. Négy páros mirigyből áll egy homályos lemezkével beborítva, melyet reflektornak neveznek. A fény termelése a féreg testében lejátszódó kémiai oxidációs folyamat, amely a tápanyagok egy részének elégését jelenti. A fény forrása a szentjánosbogáréhoz hasonlítható, két alkotó eleme van: a luciferin és a luciferáz. A luciferin különböző biolumineszcens élőlényekben található szerves vegyületek gyűjtőneve, amelyek, ha oxidált állapotba kerülnek, fényt bocsátanak ki. Az elnevezés a latin lucifer, azaz fényhozó szóból származik. A fény intenzitását a lárva egy katalizátor, az adenozintrifoszforsav (ATP) növelésével fokozhatja. Ez egy energiát szolgáltató vegyület, amelyet a lárva korábban elfogyasztott rovarokból extrahált és tartalékot erre a célra.
A tömör kémiaóra után szóljunk még arról, hogy aki egész napját Waitomóra szánta, megtekintheti még a közelben levő, szintén kiépített Ruakuri- és Aranui-barlangokat. A tengerparti Marokopa-vízesés és a 15 m átmérőjű természetes híd, a Mangapohue Natural Bridge is érdekes látnivaló a környéken, amely egy felszakadt mészkőbarlang maradványa. A karszt és barlangkutatók számára sok más érdekességet is tartogat ez a dolinás karsztvidék.
Barna Béla
