A Múzsák dombja Athénban

Athén sok-sok látnivalói közül jelen rövid bejegyzésben az Areioszpagosz dombját és a Múzsák dombját (Mouseion, legmagasabb pontja 147 m) mutatom be egy 2007-es naplóm segítségével. Ezek a dombok jelentős szerepet játszottak az antik Athén közéletében, ma pedig kellemes ligetes sétahelyek.

Az Akropolisz után baktattunk fel Arés hadisten dombjára, a 115 méter magas Areioszpagoszra (Areiosz Pagosz, Ἄρειος Πάγος) melyre ha máshonnan nem, a történelemkönyvekből emlékezhetünk ötödik általánosból, hogyhát az i.e. 6. század előtti időkben az Areioszpagosz dombjánál ültek tanácsot Athén városának szolgálati évüket letöltött, volt arkhónjai (az öregek tanácsa), akik egyrészt a legkülönfélébb ügyekben bíráskodtak, másrészt korlátlan felügyeletet gyakoroltak a városállami hatóságok munkája felett és jóváhagyták a népgyűlés által hozott törvényeket.

Emlékszem 15 évvel ezelőtt (1992-ben) is voltam a 115 m magas dombon, el is estem, féktelenül csúszott a több évezrede koptatott mészkő, azóta építettek rá egy vaslépcsőt.

S ha már periégésziszt, „körülvezetés”-t írok, el kell mondjam, hogy e szikla tövében állva tartotta meg híres beszédét Szent Pál i.sz. 51 tavaszán názáreti Jézus tanairól. Szent Pál nagy utazó volt, sok helyütt megfordult.

És na persze, az Areioszpagoszhoz is van bulvársztori, a Blikk biztos megírta volna, itt zajlott Phryné híres pere. Phryné híres kurtizán volt, gyönyörű testtel, Praxitelész állandó modellje, aki Aphroditét mintázta meg róla. Szóval a szép hetérát valamiért megvádolták, ügyvédje (Hypereidész) pedig nem sok sikerrel védte kezdetben, aztán végső megoldásként lerántotta és letépte védence ruháját, s meztelen testére és kebleire mutatva, így kiáltott a bírák felé: „Ha van szívetek ilyen teremtést elítélni, hát ítéljetek!” Nem tudom tanítják e az esetet a mai jogi egyetemeken, de az athéni bírák felmentették Phrynét. Hiába na, Erósz bizony a leghatalmasabb isten. S ha már erotika, rákerestem az interneten, hogy van e aktkép vajon Phrynéről. Volt persze, Phryné hetéra az Areioszpagosz előtt, Jean-Léon Gérôme festménye, 1861-ből.

Az Areioszpagoszról felsétáltunk a Philopappos-hegyre, vagy más nevén Múzsák dombjára (Mouseion), mely egy római kori hagyomány szerint Mousaios mitikus költőről, Orpheus tanítványától kapta a nevét, de szakértők szerint valószínűbb, hogy az archaikus korban a hegyi nimfák (oreádok) lakóhelyének tartották, akiket később a múzsákkal azonosítottak.

A Mouseion legmagasabb pontja 147 m, innen lehet a legszebb fényképeket készíteni az Akropoliszról. Ennek ellenére az Akropolisz turista-tömegének ezredrésze sem jut el ide, pedig tényleg rohadtjó képeket lehet innen készíteni, tényleg. Ez lett kedvenc athéni helyem. A domb tetején helyezték el a szíriai származású Philopapposz síremlékét. De nem is ez a lényeg, hanem a végtelenül illatos és végtelenül mediterrán liget, gyantaszaggal, olajfákkal, agavékkal, kis padokkal, tényleg valami idill, nagyon megszerettem.

A múzsák dombjáról lesétálva bekukkantottunk persze egy XII. századi kis bizánci templomba (Agios Dimitros Lombardiaris) is, meg elsétáltunk a múzsák dombjához hasonlóan nagyon kellemes és nagyon jó kilátással bíró helyre, a Pnyxre. A Pnyx a népgyűlésnek, azaz az ekklésziának adott helyet az i.e. V. század közepétől. S hogy miért jó hely a Pnyx, arról D. Magyari világosított meg az Antikolás kötetében: „Erre sétálva az ókorba is képzelhetjük magunkat, az Akropolisz elég messze van ahhoz, hogy épnek lássuk, a fű pedig ugyanilyen zöld lehetett akkor is”. Jól hangzik, de mondjuk augusztusban nem volt zöld fű, egyáltalán semmilyen. Mondjuk a fák azok zöldek voltak, és innen is ki****ttjó képeket lehetett készíteni az Akropoliszról.

A Múzsák dombján, a bizánci templomocska közelében megnéztünk még egy kitáblázott helyet, egy sziklába vájt helyiséget. A hivatalos tábla Szókratész börtönének jelöli, az utikönyvek azonban azt mondják, hogy ez nem igaz. Mindegy, néha jó konkrét helyeket kötni nagy emberekhez.

Cicero száműzött barátja, Atticusz írja egyébként: „Az én szeretett Athénom nem is annyira a görög emlékművek és az ősi művészet miatt vonzó, sokkal inkább vonz benne a nagy emberek jelenléte: a helyek, ahol ültek, beszélgettek és ahol eltemették őket”. Vagy ahol például Szókratész kiitta a bürökkel teli méregkupát. Szókratészt egyébként a demokráciában istentelenség és az ifjúság megrontásának vádjával halálra ítélték. Jusson eszünkbe Arany János: „…az oly szép görög életnek nagyon rút oldalai is voltak”.

Szókratész börtöne után, egy méregdrága ásványvizes palack kiürítése után átsétáltunk az Agórára.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!