A Kaukázus (grúzul K’avk’asia) főgerincétől délre emelkedik egy hatalmas és híres hegy, a 4700 méter magas Uzsba (Ushba), mely szinte áthatolhatatlan falat alkot Oroszország és Grúzia között. A hegy alatt, immár Grúzia területén megbújik egy kis falu, melyet úgy hívnak, hogy Mestia, ahonnan a legszebb kaukázusi túrákat tehetjük.
Ez a kis hegyi falu, az 1500 méter magasan fekvő Mestia egyben főváros is: központja a mesésen szép Svaneti tartománymak, magyarosan Szvanéciának, mely a Kaukázus hatalmas láncai között Grúzia egyik legelzártabb területe. Egy statisztikai érdekesség, hogy a Kaukázus tíz legmagasabb csúcsa közül négy Szvanétiában van, köztük Grúzia legmagasabb pontja, az 5068 méter magas Shkhara is.
Szvanéciát a grúzokkal rokon szván (svan) emberek lakják, nyelvük a svanuli, mely a dél-kaukázusi (kartvéli) nyelvekhez tartozik. A szvánok lélekszáma mintegy 15 ezer fő. A tartomány elszigetelt elhelyezkedése miatt ez a nép és a vidék még megőrizte hagyományos életformáját. Ennek egyik megnyilvánulása a Mestia látképét uraló csodálatos Svan tornyok, melyek az UNESCO világörökség részei is lettek. Már csak önmagában ezekért a tornyokért is megérné idejönni, de ebből a faluból több szép kaukázusi túrát is tehetünk.
A Kaukázusról, erről a csodaszép magashegységről, a természeti szépségek hatalmas tárházáról még ugye az általános iskolában úgy tanultuk, hogy a fiatal gyűrt lánchegységek közé tartozik, az Eurázsiai-hegységrendszer része, amely a Pireneusokkal kezdődik, majd az Alpokon és a Kárpátokon át egészen a Himalájáig tart.
A Kaukázus körülbelül 28-tól 23 millió évvel ezelőttig emelkedett ki ilyen mértékben az északra mozgó Arábiai-lemez és az Eurázsiai-lemez ütközése következtében
Maga a Kaukázus hegységképződése már a földtörténeti ókorban megindult, de leginkább a harmadkorban kapta mai arculatát. Körülbelül 28-tól 23 millió évvel ezelőttig emelkedett ki ilyen mértékben az északra mozgó Arábiai-lemez és az Eurázsiai-lemez ütközése következtében. Kiemelkedése még ma sem állt meg, kutatók szerint a főgerinc egy-másfél centit emelkedik évente, míg a déli alföldi részek a hegység előterében fél-egy centit süllyednek. A hegység felgyűrődését időnként vulkáni tevékenység kísérte: ezek a hatalmas, kialudt vulkánok alkotják ma a Kaukázus legmagasabb pontjait, így az 5642 méteres Elbruszt, az 5043 méter magas Kazbeket és az 5204 méter magas Dih-Tau (Dyhtau) hegyét, kicsivel keletre Mestia faluból.
A felgyűrődött hegyeken és vulkánokon aztán még sokat formált a negyedidőszaki eljegesedés: még a XX. században is 2000 km² területet foglalt el a jég a magashegyi részeken (ennek 90%-a a Magas-Kaukázust fedi be). Egy későbbi könyv már csak 1800 km²-ről ír, de azért még így is, bármerre néztünk is felfelé a faluban, láttunk bizony sok-sok örökhavas csúcsot, akár az Uzsba (4700 m), akár a Tetnuldi (4858 m, más térképeken 4617 m), akár a Dih-Tau és a tőle délre emelkedő Jangha illetve a Shkhara csúcsok felé néztünk. Ez utóbbi, a Shkhara (5068 m) egyébként hivatalosan is Grúzia legmagasabb pontja, a második legmagasabb pedig a szintén Mestiától keletre emelkedő Jangha (vagy Dzhangi-Tau, 5059 m).
Körös-körül a Mestia körüli hegytetőkön fehérlenek az örök hó- és jégmezők. Ebből a régióból indulnak egyébként a hegység leghosszabb tíz kilométert is meghaladó jégárai, amelyeknek nyári olvadása a kaukázusi folyókat táplálják.
Déchy Mór (1851-1917) a Kaukázus egyik első kutatója, utazó, geográfus és földrajzi felfedező 1884 és 1902 között hét expedíciót vezetett a hegységbe szaktudósok részvételével
A Kaukázus eljegesedésének első tudományos vizsgálata egyébként a magyar Déchy Mór nevéhez fűződik! Déchy Mór (1851-1917), a Kaukázus egyik első kutatója, utazó, geográfus és földrajzi felfedező volt, aki 1884 és 1902 között hét expedíciót vezetett a hegységbe szaktudósok részvételével. 1884 nyarán vezette első expedícióját a Kaukázusba, ekkor mászta meg az Elbrusz főcsúcsát, majd a hegy meghódítása után a Becso-hágón (3375 m) Déchy társaival átkelt Szvanéciába, ekkor járt Mestiában először, aztán a negyedik kaukázusi útján 1887-ben is. Ekkor a Donguz-Orun- és az Adir-Mesztija-hágón át jöttek a főgerinc déli oldalára, Magas-Szvanéciába: itt a Leila-hegységet keresték fel. Ez után írt egy tanulmányt a vidékről Szabad Szvanécia, az Ingur felső hosszvölgye címmel, mely a Földrajzi Közleményekben, 1887-ben jelent meg.
A Kaukázust egyébként két különálló hegység alkotja, mi most ebből a Nagy-Kaukázusban túrázunk. A Nagy-Kaukázus a hegység fő hegyláncolata: a Fekete-tenger mellől indul az oroszországi Novorosszijszk közeléből 1200 kilométer hosszan nyúlik el és az azerbajdzsáni Bakunál (Baki) ér véget. Természetföldrajzi értelemben a fekete-tengeri Tamany-félszigettől (Oroszország) a Kaszpi-tengeri Abşeron-félszigetig tart a hegyláncolata.
A Mestiachala és a Mulkhura folyók összefolyásánál fekvő Mestiából egy egész napos túrára indulhatunk az Uzsba hegy alá; közel 3000 méter magasságig gyalogolunk a faluból 1400 méteres szintemelkedés mellett, egészen a Koruldi tavakig.
A Mestia faluból az Uzsba alá vezető túra egy képeslapon jelölve
A kb 8 órás túra alatt fantasztikus helyeken járunk, gyönyörű a kilátás az alant fekvő falura, s végig ez az egész napos túra lényege; maga a Koruldi tavak (2740 méteres magasságban) ugyanis nem kirívóan szépek, de az Uzsba (Ushba) hegy látványa lenyűgöző. A hegy olyan, mint az Alpokban a Matterhorn: nem magasságával, hanem különlegesen szép alakjával hódít. Az Uzsba ismert magyar hegymászó körökben is, Szendrő Szabolcs a híres féllábú hegymászó már 1985-ben megmászta az Uzsba déli csúcsát Babcsán Gáborral, de Erőss Zsolt (1968-2013) is járt itt. Önéletrajzában írja, hogy 1990-ben volt az első lehetősége expedíciós mászásra: „Az Elbrusz Nyugati csúcsára (5642m) mászva, kiderült hogy jól bírom a magasságot és hogy jól akklimatizálódom. Az Usba (4695-4710m) keresztezésével meg egy szép és technikás mászásban vehettem részt”.
Az Uzsba sok áldozatot is szed, egy híresebb eset az volt, amikor négy horvát hegymászó veszítette életét még 1974. július 24-én a hegyen. Két áldozat holttestét még másnap megtalálták a sziklához erősített köteleken, de a másik két alpinistát nyomtalanul elsodorta a jéglavina: őket csak most, 2012-ben találták meg jégbe fagyva a gleccseren.
Különleges sikerek is köthetőek a hegyhez: az orosz bázisugró, Valerij Rozov 2012. július 6-án hihetetlen ugrást hajtott végre a grúziai Szvanétiában fekvő, a tartomány jelképének számító Usba hegyről, amely a Kaukázus egyik leggyönyörűbb csúcsa is egyben. Ez volt az legelső bázisugrás a Kaukázus hatalmas ormai között Grúziában: 2950 méterrel odébb, 65 másodpercnyi repülés után, szabadesésben 200 km/h sebességet is elérve biztonságban, egy gleccseren landolt. A szárnyruhás repülés során 1350 m volt a teljes szintkülönbség. „Világéletemben arról álmodoztam, hogy megmásszam a ’Kaukázus Matterhornját’, az Usba hegyet és végrehajtsam a csúcsáról a legelső bázisugrást”.
Fontos még megemlíteni, hogy az Uzsba hegytől kicsivel északra, a Kaukázus főgerincén fut a grúz-orosz határ. Ahol mi állunk, az Grúzia, a túloldalon viszont kezdődik Oroszország, egészen pontosan azonban a Kabardin-Balkár Köztársaság területe kezdődik a hegyeken túl.
A Koruldi-tavaktól visszafordulva, ha maradt időnk, kiülhetünk pihenni a Mestia fölött magasodó kereszthez, ahol 2014 nyarán egy kilátót is építettek. Itt pihenve felüthetünk egy réges-régi könyvet, mely azt írta, hogy „Talán kevés hegység van a Földön, amely szépségével annyira lenyűgözte volna a költőket, mint a Kaukázus”. És igen, Mihail Jurjevics Lermontov (1814-1841) orosz költő, elbeszélő és drámaíró bizony nem egy verset írt a hegység szépségeiről. Az orosz romantika kiemelkedő alakjának a Kaukázus kék hegyei című verse például így szól:
„Kaukázus kék hegyei, köszöntlek! Gyermekségem idézitek vissza; zord csúcsotokon hordoztatok engem, felhőtakaróval óvtatok engem; tőletek kaptam az égnek a kékjét: azóta is rólatok álmodozom meg az égről”
Az egyik első csoportom Grúziában 2014. június 25-én a gleccsernél
Az Uzsba hegy látványáért megtett túra után egy másik napra egy gleccsernéző túrát érdemes betenni. A cél a Chalaadi-gleccser végpontja, 1920 méter magasságban. A faluból a vadiúj reptér mellett gyalogolhatunk (vagy lovagolhatunk) ki, végig a Mestiachala folyó völgyében. Ahol ebbe a folyóba beletorkollik a Chalaadi folyó, ott egy függőhíd vezet át (1680 m tszf.).
Az ösvény kicsit tátrai jellegű, a 3430 m magas Dolakora hegycsúcsa alatt visz a gleccserhez. Az ösvény végén megpihentünk, néztük a kaukázusi jeget, majd elindulhatunk vissza.
A leghangulatosabb verzió azonban az, ha a faluból a függőhídig tartó tíz kilométert a faluban bérelt lovakkal tesszük meg: utána egy bő órát gyalogolunk a gleccserig, majd vissza szintén egy óra a függőhídig, s onnan újra lóval poroszkálunk vissza a faluba.
A falu látnivalói közül érdemes megnézni a hipermodern, közelmúltban felújított helytörténeti múzeumot, a múzeum teraszáról pedig alkonyi fényekben érdemes fotózni Mestia világörökséghez tartozó tornyait.
Az egyikbe be is mehetünk, keressük Larissszát, aki megmutatja toronymúzeumát. Aztán visszasétáltunk a faluközpontba, ahol lefotózhatjuk a híres grúz uralkodó, Tamara királynő különleges hangulatú bronzszobrát.
Kép és szöveg: Barna Béla
***
Grúzia (საქართველო/ Szakartvelo) köztársaság a Fekete-tenger keleti partján, a Kaukázus hegységben, Európa és Ázsia határán, a Kaukázus főgerincétől délre, tehát Európa határán túl. Második legnagyobb városából, Kutaisziből Mestiába 6 óra alatt juthatunk el, a táv 235 km. A faluban sok guesthouse található, az egész napos lovagláshoz egy ló 50 láriért (7000 forint) bérelhető. A túrához a GeoLand 9-es számú 1:50 ezres Trekking Maps-je ajánlott, s bár csak 1:75 ezres, de talán jobb és a területet is jobban lefedi a terraQuest Georgian Caucasus laminált esőálló térképe.
A GeoLand 9-es számú 1:50 ezres Trekking Maps-jén bejelölve a Koruldi tavakhoz tett túra
Az írás eredetileg a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) 2014 novemberi számában (18-19. oldal) jelent meg.
