Tbiliszi a Grúz Köztársaság fővárosa és egyben legnagyobb városa. Az ország kulturális, kereskedelmi és közlekedési központja is. Gyakran nevezik Tiflisznek is, a középkorban kapott neve után, melyet egyébként hivatalosan 1845-től 1936-ig használtak, azóta Tbiliszi. A város rengeteg látnivalója közül most siklóval menjünk fel a Mtatsminda hegyre.

A Mtatsminda az Avlabari negyedből fotózva - Kép: Barna Béla

A Mtatsminda az Avlabari negyedből fotózva – Kép: Barna Béla

A Rusztaveli sugárúton álló egykori parlament épületétől nyugatra a Chichinadze utcán elindulva (útközben a Zichy utcába bekukkantva, elérjük a sikló alsó állomását, mely a Mtatsminda-hegyre (Mtacminda) visz fel. Ez a város legmagasabb pontja, magassága 727 m. A sikló keleties hangulatú végállomását 1938-ban a Kurdiani testvérek tervei alapján építették.

A modern sikló alsó állomása - Fotó: Barna Béla

A modern sikló alsó állomása – Fotó: Barna Béla

A felújított siklóvasút a 277 méter magas tévétorony lábához visz minket. Már felfelé menet is jól be lehetett látni a várost, de a tetőről még lélegzetelállítóbb a kilátás. A hegytetőn a torony mellett egyébként egy vidámparkot, valamint egy panorámateraszos kávézót is találunk, onnan is nagyszerű kilátás nyílik a városra.

A tbiliszi siklóvasút - Fotó: Barna Béla

A tbiliszi siklóvasút – Fotó: Barna Béla

A kávézó és étterem is 13 órakor nyit csak: lehet itt jó grúz söröket inni, de ettem már itt mindenféle cukrászterméket, a málnás-akármitől a vörös bársony tortáig (Red Velvet cake), aminek a tésztája gyönyörű mélypiros, és általában hófehér krémmel (a leggyakrabban vaníliás, tejszínhab és mascarpone keveréke) töltik és vonják be.

Torta a hegytetőn - Fotó: Barna Béla

Torta a hegytetőn – Fotó: Barna Béla

Ez az amerikai torta egyébként egy véletlennek köszönheti a létrejöttét: csokoládés piskótát akart a cukrász készíteni, de állítólag a hozzáadott tejsavóval érintkezve a kakaópor kémiai reakcióba lépett, így kapta a tészta vörös színét. Manapság persze már ételfestékkel készítik, de attól még hálás fotótéma itt, Tbiliszi tetején is.

Ráközelítve a tortára

Ráközelítve a tortára

A tortán kívül természetesen finom grúz ételeket is ehetünk, én legutóbb ezt a bablevesre hasonlító étket ettem, de mivel nem gasztro-író vagyok, a nevét elfelejtettem feljegyezni, viszont van képem róla, mutassátok meg a pincérnek, ha itt jártok, finom volt.

Ezt az étket is a Mtatsminda tetején ettem - Fotó: Barna Béla

Ezt az étket is a Mtatsminda tetején ettem – Fotó: Barna Béla

Nade térjünk vissza a panorámához! Tbiliszit három oldalról hegyek övezik. Mi nyugatról tekintünk a városra. Jól láthatjuk a Szabadság teret, majd az innen kiinduló kétkilométeres Rusztaveli sugárutat a parlament hatalmas tömbjével. Az Április 9 park zöld szőnyegén a Kvaseti-templom körvonalai rajzolódnak ki, idébb az Operaház válik ki. A Szabadság tértől délkeletre a hegy lábáig húzódik a sűrűn lakott Sololaki (Szalalaki) kerület, melyet délről a Sololaki (Szalalaki) hegy gerince határol. A gerinc tetején egy sétány (a szovjet időben Komszomol sétány) húzódik végig, ahol pedig véget ér, a hegyfokon kirajzolódnak az ősi Narikala romjainak jellegzetes körvonalai. Szemben az összeszűkült Mtkvari túlsó partjának sziklafalán emelkedik Tbiliszi legjellegzetesebb épülete, a Metechi-templom. Itt, ezen a részen van az óváros is.

A Sameba és környéke a Mtatsmindáról - Fotó: Barna Béla

A Sameba és környéke a Mtatsmindáról – Fotó: Barna Béla

A belvárostól északnyugatra, a jobb parton két új kerület húzódik: a Vake és a Szaburtalo, közöttük természetes válaszvonal, a Mtkvari kis mellékfolyója, a Vere. Partján az egyetem fehér épületét látjuk. A Mtkvari túlsó partján, a város északkeleti részén húzódik, előtte éles vonalként rajzolódik ki a város egyik fontos útvonala, a Baratasvili emelkedő. Az itt kezdődő fennsíkon van az egyik legrégibb városrész, az Iszni vagy más néven Avlabari negyed. Érdemes este is feljönni az étterem teraszára, és egy pohár grúz bor mellett gyönyörködni a fényárban úszó városban.

Alkonyi fényekben a hegy - Fotó: Barna Béla

Alkonyi fényekben a hegy – Fotó: Barna Béla

A Mtatsminda tetejét hatalmas park borítja. Az 1930-as években létesítették a Kurdiani testvérek és E. Cicisvili tervei nyomán.

A Mamadaviti - Fotó: Barna Béla

A Mamadaviti – Fotó: Barna Béla

A sikló a félúti kitérőben megáll. Innen mehetünk el ki oldalra a sziklás lejtő alatt mesterségesen kiépített teraszon álló Szent Dávid templomáig (Mamadaviti-kápolnáig).

A VI. század elején, amikor itt még áthatolhatatlan erdő volt, ezen a helyen telepedett meg Szent Dávid, a 13 szíriai atya egyike.

Mamadaviti jelentése magyarul: Dávid atya. A VI. század elején, amikor itt még áthatolhatatlan erdő volt, ezen a helyen telepedett meg Szent Dávid, a 13 szíriai atya egyike. A „13 szíriai atya” egyébként grúz monofizita szerzetesek csoportja volt. Szíriában tevékenykedtek mindaddig, amíg onnan el nem kergették a monofizitákat, akik tagadták Jézus kettős, isteni és emberi természetét, s azt állították, hogy Krisztus csak isteni természetű. Az eretneknek nyilvánított monofizita szerzetesek akkor hazatértek, s az ország különböző részeiben telepedtek meg, aszkétikus életmódot folytattak, és tanítványokat toboroztak. Tizenhármukat később szentté avatta a grúz egyház. Szent Dávid ezen a helyen épített kápolnát, amelynek helyére később templom került. A mai építészetileg kevésbé értékes templom az 1870-es években épült, Dávidról, illetve templomáról kapta nevét a hegy.

A terasz ma panteon. itt nyugszanak a grúz kultúra nagyjai. Az első hírességek, akit itt eltemettek, az orosz író, Alexander Gribojedov (1795–1829) és grúz felesége, Nino Chavchavadze (1812–1857) volt. A Pantheont hivatalosan 1929-ben nyitották meg, Gribojedov iráni halálának 100. évfordulójára. Azóta nagyon sok híres grúzt temettek vagy újratemettek itt. Északi részén vörösmárvány síremlék van síró asszony domborművével, mely Nikoladze szobrászművész alkotása. Itt nyugszik Ilia Csavcsavadze, a költő: a szimbolikus síró asszony egyébként Grúziának a költő halála feletti bánatát jelképezi. Nem messze Csavcsavadze sírjától állították fel Sztálin anyjának síremlékét is. Délen négy lépcsőzetesen összeillesztett fekete kőtömb Akakij Tsereteli síremléke.

A Mtatsminda Tbiliszi térképén

A Mtatsminda Tbiliszi térképén

Szabó Magda is járt amúgy a hegyen, erről így írt:

Délelőtt a drótkötélpályán megyünk fel a hegyre, bejárjuk a parkot a csúcson. Siklóval ereszkedünk alá, Gribojedov kriptájáig. Itt templom is van és szent víz, ezzel meg is kínál egy asszony, de nem kóstolom meg, nem vagyok szomjas. A templomban cukorrózsaszín öltözékben, csodálatos, aggastyán pap misézik, feketébe öltözött asszonyok sétálgatnak szertartás közben a templomocska hajójában, és kis tálban morzsát visznek, rizst és túrót. A templomkertben rengeteg nő, kettő közülük felolvas, az egyik regényt, a másik valami litografált ismeretterjesztő olvasmányt, az arcok figyelmesek, ájtatosak. Gribojedov sírja körül hűvös, jól látni a két koporsót a rácson át, a költő feleségének koporsóján cukorka hever. Elbámulok, akkor még nem ismerem a grúz temetői szokásokat, csak furcsállom a koporsóra dobott papírba burkolt édességet. Szaletlihez hasonló, szellős, vászonfüggönyös, keletet idéző házak, meredek hegyi utcák szövevényén ereszkedünk vissza a városba. Délután a piacra vágyódom, amely teljes tarka összevisszaság, az árusok hangosan, majdnem énekelve kínálják áruikat. Itt minden szín olyan szokatlanul élénk, a piros pirosabb, a zöld zöldebb, mint máshol, a vakító ég teheti, a tüzes ég. Sárgadinnyét veszünk, otthon ünnepélyesen megesszük: fehér bele van a dinnyének”.

A Mtatsminda-hegyre eddig minden grúziai csoportomat felhoztam, két csapatról csoportkép is készült.

Békatutajos csapattal 2015. július 7-én a Mtatsmindán - Fotó: Barna Béla

Békatutajos csapattal 2015. július 7-én a Mtatsmindán – Fotó: Barna Béla

Egy másik csapattal 2016. június 19-én - Fotó: Barna Béla

Egy másik csapattal 2016. június 19-én – Fotó: Barna Béla

Ha többet szeretnél megtudni Tbilisziről és Grúziáról, keresd majd a könyvesboltokban a Békatutaj és a Kornétás Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő utikönyvemet!

Kép és szöveg: Barna Béla