Minden külföldi „brüzzsnek” (Bruges) ejti, pedig szinte csak flamandok lakják a várost, amit ők „brühhének” (Brugge) mondanak. Szóval „Brühhe” Belgium és Európa egyik legszebb kisvárosa.

A bédekkerek általános mindent felmagasztalása itt talán helytálló. Ilyen mondatokat lehet olvasni Brugge-ről: „A középkor végén (13-15. század) Brugge Velence mellett az akkori világ legpompásabb és leggazdagabb városának számított.” Vagy: „Nyugat-Flandria tartomány fővárosa belgiumi utunk turisztikai csúcspontját jelenti.” Vagy egy harmadik típusú ajnározás: „A csatornák által határolt, kör formájú óváros a késő középkori városépítészet ragyogó példája”. És valóban. Brugge nagyon szép: egy szelíden szundító kisvárossá hanyatlott középkori metropolisz.

1000brugge markt1

Ám mégis túlzás túl költőien azt mondani, hogy a város ódon, meg csipkerózsika, meg ilyesmi. Nem, Brugge pezseg és abszolút él. És nem is rosszul, mégpedig az őt elözönlő turistákból. Ehhez hozzájárulva jelen sorok szerzője is egy közel húszfős, húszévesekből álló csapatnak mutatta meg a várost egy tavaszi délután.

Non muri sed mentes, azaz nem a falak, hanem a mentalitás, lakóinak gondolkodásmódja tesz valamely települést várossá – fogalmazta meg Szent Ágoston frappáns rövidséggel azt a meghatározó jellegzetességet, ami által a középkori európai város olyan sajátos képződménnyé válhatott, amelyhez hasonló egyetlen más kultúrában sem létezett, amely nem hasonlít sem az antik, sem a modern városra – olvastam valahol, valamikor ezt a mondatot, s úgy éreztem Brugge ezzel mutatható be leginkább.

Non muri sed mentes, azaz nem a falak, hanem a mentalitás, lakóinak gondolkodásmódja tesz valamely települést várossá

Ennek ellenére persze a ma turistái leginkább az ódon falakkal találkoznak, a vöröstégla épületeket fényképezik, megkopott utcaköveken sétálnak – de talán ez nem baj, így is érződik valami, hogy ez valamikor város volt, s kirakat-jellege ellenére talán az ma is. Meg különben is: Johan Huizinga (1872-1945) holland történész és kultúrfilozófus is megírta A középkor alkonyában, hogy a mai ember egyre inkább vizuálisan érzékeli a történelmet.

1000brugge hangulat

Szóval egy tavaszi délután egy „vizulizációs sétát” tettünk itt főiskolás tanítványaimmal. Mivel a buszparkoló (és a vasútállomás is) az óváros déli végénél van, először a Minnewater mellett sétáltunk el; a késő középkorban ez volt a város fő kikötőmedencéje. A bűbájos tavon ma nyoma sincs a genovai és velencei gályáknak, hanza-hajóknak, szomorúak is ezért a füzek. A Minnewater közelében elsétáltunk az egykor főkötős laikus apácák által lakott Beginaudvar (Begijnhof) mellett, ahol rendíthetetlenül verték (ezért ilyen jó és híres) a csipkét is.

1000brugge Szent János Kórház

A belvárost a hangulatos Walpleinen keresztül közelítettük meg. S bár addig is sok fényképező kattogott már, a csatornán átvezető hídról leginkább fotózható Szent János kórháznál kezdtek igazán dolgozni a digitális masinák. Mellékesen: a Szent János kórház (Sint Jans Spitaal) Európa valószínűleg legrégebbi kórháza, az 1100-as években már betegeket fogadott.

A kórház kápolnájában pedig a festményeiből még életében meggazdagodott, flamand primitívnek mondott német festő, Hans Memling (1430-1494) múzeuma van. Vizuálisan vizsgáltuk meg a kórházzal szemben a Miasszonyunk templomát (Onze Lieve Vrouwenkerk) is: 122 méteres tornya Belgium legmagasabb templomtornya. Ám mégsem erről híres, hanem egy másik szemgyönyörködtető alkotásról: itt van Michelangelo egyetlen műve, amely a mester életében az Alpoktól északi tájakra került. Ez a 100 dukátért (mennyi euró lehet átszámolva?) vásárolt 1503-as fehér márvány Bruggei Madonna.

1000brugge belfort

A templom közelében ível át az egész város szerintem legszebb hídja a Sint Bonifaciusbrug, Szent Bonifác hídja. Már ezért a szépséges kis hídért megérdemelte Brugge, hogy óvárosa 2000-ben az UNESCO Világörökség listájára kerüljön. És akkor még nem beszéltünk a Dijver folyó látképéről, vagy az olyan tuti utcanevekről, mint Rózsafüzér rakpart (Rozenhoedkaai) vagy Vakszamár utca (Blinde Ezelstraat).

1000brugge csonak

Ez utóbbi keskeny sikátor vezet egyébként át a Burg térre: itt áll a szépséges Városháza (Stadhuis), Belgium legrégibb (1420) gótikus polgári épülete, finoman cizellált nyolcszögű tornyocskákkal.

1000brugge varoshaza

S még csak ezen szépségek után jön a főtér, a Grote Markt. Pieter de Koninck és Jan Breydel szabadsághősök szobra mögött gyönyörű középkori oromzatos házak sorakoznak. Ha leülünk szobruk talapzatára, kitekeredik a nyakunk: a 83 méter magas Őrtorony (Belfort) közel fél évezrede épült tornyát nézhetjük meg. De fel is mehetünk beléje: több mint 300 lépcső, fenn harangjáték (amit még 1992-ben diktafonra is vettem…).

MINOLTA DIGITAL CAMERA

Itt tartják egyébként a város középkori kiváltságlevelét: apropó város: félelmetes, de az 1200-as években már 150000 volt a város lélekszáma. Brugge tekintélye akkora ekkor, hogy Dante is említést tesz a városról az Infernóban. Mai szóval élve Brugge a késő középkor világkereskedelmi központjává lépett elő, mivel összekötő kapcsot alkotott a német Hanza-városok által uralt balti-tengeri kereskedelem, a velencei befolyási övezet és az Angliával folytatott nyereséges gyapjúkereskedelem között (magyarul ugyanolyan centrális helyzetben volt, mint ma Belgium az EU-n belül).

1000brugge biciklik markton

A Grote Markttól a Vlamingstraat a Hanza-negyedbe vezet: Bruggeben született meg a tőzsde intézménye is, mely egy polgári családról, a Van der Buerzékről kapta nevét (a holland szó jelentése egyébként pénzeszsák), akik 1276-1483 között bonyolítottak le jelentős pénzforgalmat, itt a Vlamingstraaton.

MINOLTA DIGITAL CAMERA

Ugyancsak a Grote Marktról indul Brugge fő bevásárlóutcája, a Steenstraat is. Ezen eljuthatunk még egy nagyon fontos látnivalóhoz, a St Salvator székesegyházhoz. Azon túl, hogy a város legrégebbi temploma, arról híres még, hogy stallumának padjaiban foglaltak helyet az Aranygyapjas-rend tagjai. S hogy kik ők? Nos, az Aranygyapjas-rend (Golden Vliess) céljai között szerepelt „az erény és a jó erkölcs növelése”. Viszont a rossznyelvek szerint a rendet egy korábbi szeretőjének emlékére alapította 1429-ben Jó Fülöp burgundi herceg: a rend jelvénye éppen ezért lett az arany gyapjú, mert a hölgy aranyszőke hajára emlékeztette. A trubáj még az ebben, hogy az alapítás apropója házasság volt. Harmadik felesége volt épp ekkor soron az erény és jó erkölcs növelőjének.

1000brugge markt2

S ha már bruggei pletykák, akkor, nem tudom halotta e már kedves olvasó, hogy 1477-ben Habsburg Miksa és Mária hercegnő nem győzte kivárni a nagypolitikai menyegzőt, így gyorsan egy falusi pap elé járultak, aztán – ahogy hírlik – tüstént az ágyba. Mint azt az ARD német tévé belgiumi tudósítója, Carl Weiss megjegyezte: „Talán csak Velencében teregetik ki akkora élvezettel a történelmi pletykákat, mint Brugge-ben.”

S pletykák ide vagy oda, 2002-ben Európa kulturális fővárosa címet viselte Brugge. Van is ehhez számtalan múzeuma: a Groeninge Múzeumban például Jan van Eyck-et és Hieronymus Boscht nézhetünk, de van persze sörfőző múzeum (lásd illetve idd: Brugse Tripel!), néprajzi múzeum (Museum voor Volkskunde), iparművészeti gyűjtemény (Gruuthuse Museum), csipkemúzeum (Arentshuis Museum).

De nem ez a lényeg, hanem a kellemesen elernyedt séta a városban, vagy hogyha van pár eurónk, befizethetünk egy bő félórás hajókázásra is, mi is ezt tettük, teljesen más perspektíva. Ódon hidak, szűk utcák, téglafalú házak borostyánnal, kolostorok, papneveldék, kápolnák, különös és szép szobrok, paloták, városkapuk, tornyok és templomok, víz fölé hajoló erkélyek, hattyúk és füzek, hintón pöffeszkedő turisták és őrülten száguldozó flamand biciklisták minden mennyiségben.

Érdemes több napig bolyongani benne, élvezni különös hangulatát, amelyet szerintem egyébként Sármány Ilona fogalmazott meg leghitelesebbe az 1980-as években: „Brugge színei mindig lágyak, néha szinte fakók, hiszen az északi égbolt halványkék ragyogását sokszor pára fátyolozza. S ez a fénylő pára hasonló a várost burkoló legendákhoz, irodalmi mesékhez. Megtöri a fényt, átszínezi a valóságot, mely csendes nyári esőben lehet melankolikus, tavaszi napfényben fénylően vidám, játékos, és őszi ködökben borongó, sőt misztikus. De mindig valóság, egy darab Európa múltjából, kultúrájából, amikor a művészet még majdnem annyira egybeolvadt az élettel, mint ahogy azt a ma embere hinni szeretné.”

Szöveg: Barna Béla
Fotó: Barna Béla Somorjai Barbara és Borsos Szabolcs

 

1000szabolcs 232

Bónusz kép: A cikkben leírt bruggi kiránduláson 2004-ben még mint egri főiskolai hallgató ott volt Kocsis Tibor, aki éppen beletekint utikönyvembe. Tibóval közös képemet Borsos Szabolcs készítette.

1000brugge1uj

Az eredeti szöveg a Szűcs Tamás (Fotelkalandor) által főszerkesztett Kalandor Magazinban jelent meg 2004 augusztusában.