Oké, mindenki tudja, hogy Rákóczi és Rodostó. Na de hogy került oda? Földrajzosként és utazóként erre voltam kíváncsi, a választ pedig a rodostói Rákóczi-házban kaptam meg, egy gyönyörűszép térképen berajzolva.
Szóval II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) neve nagyon szorosan összefügg az általa indított Rákóczi-szabadságharccal, amit már anno ötödikes történelem órán nagyon részletesen tanultunk, álmunkból felébresztve is tudtuk az évszámot: 1703–1711. Megtanultuk, hogy Rákóczi a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól, tudtuk a csaták és békék helyszíneit, de amúgy is, ezek a helyek a magyar történelmi emlékezet kiemelkedő helyei.
Szinte jártam minden jelentősebb Rákóczi-emlékhelyen, Borsi, Munkács, Kassa, Regéc, Sárospatak, Szerencs, Eger, Gyulafehérvár, Ónod és persze Rodostó.
Rodostó, Rákóczi-ház – Fotó: Barna Béla
Egy alkalommal pont a törökországi Rodostóba vittem egy csoportot, s utazóként a fejedelem múzeuma előtt pont azon gondolkodtam, hogy a régiek, ebben az esetben konkrétan Rákóczi, hogyan is jutott el ide. Egykori törikönyvemből már csak arra emlékeztem, hogy a szabadságharc leverése után II. Rákóczi Ferenc nem fogadta el a neki felkínált amnesztiát, s a száműzetést választotta. Lengyelország után Franciaországba tette át a székhelyét, majd innen pár évvel később Törökországba utazott.
Namármost nekem pont ez a Franciaországból Törökországba való utazás volt homályos, erre voltam kíváncsi, de felületes netes kereséssel sem lettem okosabb ott a helyszínen, a felületes weboldalak annyit írtak, hogy Franciaországban „1717-ben III. Ahmed szultán érintkezésbe lépett vele, így szeptemberben az Oszmán Birodalom meghívására 40 főből álló kísérettel útnak indult, és Spanyolország érintésével október 10-én partra szállt Gallipoliban” (Wikipédia).
Namármost kíváncsiságom bevonzotta a kérdésre a választ, ott, a rodostói múzeumi tárlókban találtam egy térképet, a Rákóczi emigráció főbb állomásai volt a címe, s gyönyörű precizitással be volt jelölve az útvonal, ahol Rákóczi hajózott.
Íme a térkép a rodostói múzeumból, mely jelöli a fejedelem útvonalát
Ebből a térképből, Márki Sándor (1853-1925) történetíró, történész könyvéből (II. Rákóczi Ferenc. I–III. köt., Budapest, 1907–1910), illetve Rákóczi Ferenc vallomásaiból próbálom rekonstruálni a fejedelem hajózási útvonalát.
Tehát az Orléansi herceggel és a Franciaországban tartózkodó I. Péter cárral folytatott tárgyalások után Rákóczi 1717. szeptember 14-én Marseille-ben hajóra szállt s elindult titokban Törökország felé, október 10-én érkezett meg Gallipoli városába.
És akkor nézzük részletesen az útvonalat. Marseilleben két napig tartott a hajóra szállás (negyven cseléd utazott vele), a hajó neve pedig Gábor Angyal (L’Ange Gabriel) volt, s igazából szeptember 16-án indultak el, délelőtt 11-kor. Még aznap este megérkeztek a Hyères-szigetekhez (Îles d’Hyères). A L’Ange Gabriel a kapudsi basának az ott várakozó hajója közelében kötött ki; másnap, szeptember 17-én a basa átjött a fejedelemhez s újból ünnepiesen meghívta Rákóczit Törökországba. Még néhány napot itt vesztegelt; közben pedig mindennap eljárt a Hyères-öböl legészakibb részén, Les Salins sótelepen levő kápolnába misét hallgatni; illetve vadászgatott is a tájékon.
Végül szeptember 21-én Rákóczi hajója nekiindult a nyílt Földközi-tengernek. Dél felé, Algéria és Tunézia irányába hajóztak, majd keletre fordulva délre kerülték meg Szicíliát. Márki így ír erről:
„A szél szeptember 22-ikén reggel oly közel hajtotta őket Afrikához, hogy partjait szemtől-szemben láthatták. Egyszerre szélcsend állott be, de éjjel megint kitört a vihar. Végre megjött a kedvező szél, a mely nyugat felé hajtotta őket. 24-ikén Tunisz előtt haladtak el s látták Galita-szigetét, majd Bizertát és Tuniszt s Rákóczi vágyakozva kereshette szemével Karthago helyét. 27-ikén tizenöt kilométernyi távolságban eveztek el Malta-sziget előtt, 29-ikén pedig Görögország déli részén az Archipelagos elé jutottak”.
Kréta szigeténél északra jött be a L’Ange Gabriel az Égei-tengerre, elhajózott Mílosz (Μήλος) és Szifnosz (Σίφνος) mellett, majd Szírosz (Σύρος) következett. A Kikládok (Κυκλάδες) szigetvilágában ugyanis csak óvatosan haladhattak, és október 2-án, amikor a szél megfordult, kénytelenek voltak Szírosz sziklás szigetén Hermupolisban (a mai Ermúpoli /Ερμούπολη) kikötni.
Tínosz szigete hajóról manapság – Fotó: Barna Béla (2021)
Míkonosz szigete manapság – Fotó: Barna Béla (2021)
De most inkább átadom a szót Rákóczinak, az emlékirataiban így ír erről a tengeri szakaszról:
„Végre megjött a kedvező szél, amely állandóan tartott, úgy, hogy október 2-án az Archipelagusba jutottunk. Ekkor az ellenkező szél miatt nem tudtunk tovább hajózni, s kénytelenek voltunk Sziros szigetén egy kikötőbe beevezni. E hely római katholikus püspök székhelye, ezen vallást követik az egész sziget és a kis város lakói. A kapucinusoknak is van itt rendházuk, kik a francia király bőkezűségéből tartják fenn itt magukat hitterjesztés végett. Nem kis vigaszomra szolgált, hogy Ferencnek,’ az én patronusomnak szent napját ott tölthettem és ájtatosságomat náluk végezhettem el. így volt nálam a Te jóságod és gondoskodott testemről s telkemről, megerősítve minden bajjal szemben, amelyekkel elhatároztad, hogy meglátogatsz engem. (…) Miután így a nap végéig ott maradtam az atyák templomában és rendházában, s a következő napon, midőn inkább csak gyenge légáramlat volt, nem pedig szél, hajózásra csábíttattunk és a kikötőből kihajóztunk. De midőn a szomszédos Tinosz-sziget magasságáig jutottunk, az ellenkező szél mind erősebbé kezdett lenni, úgy, hogy nem minden nehézség nélkül Mikonosz szigetére kellett vonulni; miután két napig itt újból vesztegeltünk”.
Gallipoli kikötője manapság – Fotó: Barna Béla (2024)
Két nap Mikonosz után október 8-án indultak tovább, a hajó Hiosz és Leszbosz szigete mellett nyugatról haladt el, majd a Baba-fok közelében, aztán jött Bozcaada, s végül vasárnap este érkeztek meg a Dardanellák útjába, Gallipoli városába, egy török helytartó (müteszárif) székhelyére. Rákóczi ezt írta: „október 10-én este az annyira óhajtott Gallipoli városa előtt horgonyt vetettünk”.
Innen került később Rodostóba, ahol másfél évtizedet élt még, és itt is hunyt el 1735. április 10-én. Rákóczi emlékét őrzi a múzeumon kívül a tengerparton, a Béke és Szabadság Parkban található (Barış ve Özgürlük Parkı) szobra is, mely Sait Rüstem török szobrászművész alkotása, s melyet 1994. július 4-én avattak fel. Csoportommal 2024. szeptember 3-án látogattam el a múzeumba és a szobrához is.
Kép és szöveg: Barna Béla
Csoporttal Rákóczi rodostói szobránál 2024. szeptember 3-án – Fotó: Barna Béla
