Zakinthosz főterén szobra áll, róla nevezték el a sziget repülőterét: Dionisziosz Szolomosz. De vajon tudjuk e netes segítség nélkül, hogy ki volt ő? Ha nem, a következő bejegyzésben elmesélem, hogy ő volt Hellász nemzeti költője, Himnusz a szabadsághoz című művének két versszaka pedig Görögország nemzeti himnusza.
Hellász nemzeti költőjének a családja elvileg krétai származású volt; ősei azonban valószínűleg kapcsolatban álltak a velencei Salamon patrícius családdal, akik a 15. században telepedtek le Kréta szigetén. Amikor azonban Krétát 1669-ben az Oszmán Birodalom meghódította, a család elmenekült onnan és 1670-ben letelepedtek Zakinthoszon.
Itt a szigeten született hát meg 1798. április 8-án Dionisziosz Szolomosz (Διονύσιος Σολωμός), angolos átírásban Dionysios Solomos. Apja, Nikolaosz Szolomosz egy gazdag gróf volt, akinek a törvényes felesége Marnetta Kakni volt, de párhuzamos kapcsolatban állt házvezetőnőjével, a Mani régióból származó Angeliki Niklivel. Namármost a feleségtől is két gyereke (Roberto és Elena), meg a házvezetőnőjétől is két gyereke született, Dimitriosz és Dionisziosz. Érdekesség, hogy mielőtt a gróf meghalt, egy nappal halála előtt, 1807. február 27-én feleségül vette Dionisziosz anyját, így féltestvérével együtt a gróf vagyonának társörököse lett. Na de a történet azért nem ilyen egyszerű, az özvegy, költőnk anyja mindösszesen fél évig maradt özvegy, ugyanis 1807. augusztus 15-én Manolis Leontarakishoz ment feleségül.
Szolomosz szobra a szigeten
A költő gyermekkorát Zakynthoson töltötte 1808-ig, olasz nevelője, Santo Rossi apát felügyelete alatt, de apja halála és anyja új férje után a kis Dionisziosz felügyeleti jogát egy bizonyos Dionysios Messalas gróf szerezte meg.
1808-ban Messalas pedig hopp, Itáliába küldte a tízéves Szolomószt, hogy jogot tanuljon; persze ez a jón nemesség körében szokás volt, de bizony az anyja új házassága miatt is.
Szolomosz tehát nevelőjével Olaszországba utazott; először a velencei Szent Katalin Líceumba iratkozott be, de az iskola szigorú fegyelme miatt nehézségei akadtak az alkalmazkodással. Emiatt Rossi továbbvitte Szolomoszt Cremonába, ahol 1815-ben befejezte középiskolai tanulmányait.
1815 novemberében Szolomosz beiratkozott a Paviai Egyetem jogi karára, ahol 1817-ben végzett. Tekintettel a fiatal költő érdeklődésére a virágzó olasz irodalom iránt, és mivel tökéletesen beszélt olaszul, olaszul kezdett verseket írni, híres olasz költőkkel és regényírókkal ismerkedett meg; de barátai között volt a zákinthoszi Ugo Foscolo is. Ennek eredményeként könnyen elfogadták az olasz irodalmi körökben.
Tíz évnyi itáliai tanulmányok után Szolomosz visszatért Zakinthoszra
Szolomosz fiatal és későbbi portréja
Tíz évnyi itáliai tanulmányok után Szolomosz 1818-ban visszatért Zakinthoszra, szilárd irodalmi háttérrel. Zakinthosz szigetén megismerkedett az irodalom iránt érdeklődő emberekkel; egymás otthonaiban összegyűltek, és versírással szórakoztatták egymást s magukat. Az olasz versek mellett Szolomosz ekkoriban próbálkozott először görögül írni, de nagy kihívást jelentett neki: görög nyelvi képzettsége minimális volt. Először szülőföldje köznépének nyelvén írt, megkezdte a dimotiki nyelvjárás elsajátítását is. Ebben is segített neki a Spiridon Trikoupis politikussal és íróval való zakinthoszi találkozása (1822), aki nem mellesleg Lord Byron barátja volt. Ez egyébként fordulópontot jelentett írásaiban.
A Könyvtáros folyóirat 1957. szeptemberi számában egyébként dr. Füves Ödön (1920-1995) történész, filológus elemzése ezt írja költőnkről:
„Az újgörög irodalom fejlődését mindvégig akadályozta a diglosszia: kétnyelvűség. Költőik, tudósaik évszázadokon keresztül archaizáló nyelven írtak. Idők folyamán az antik költészet utánzói mindjobban elszakadtak az élettől és állandóan gátolták a népies nemzeti irodalom fejlődését. Szolomosz volt az első költő, aki szembeszállt az archaizálókkal s a népnyelvet alkalmassá tette a legmélyebb gondolatok és érzelmek kifejezésére. A Szolomosz hatása alatt kifejlődött népi nemzeti költészet csakhamar elsöpörte az archaizáló irodalmat s óriási fejlődésnek indult.”
Szolomosz költői képességeitől lenyűgözve Trikupisz egyébként a következőket mondta neki: „Költői tehetséged kijelölt helyet biztosít számodra az olasz Parnasszuson. De az első helyek ott már foglaltak. A görög Parnasszusnak még nincs meg a Dantéja.”
Szolomosz görög műveinek első fontos fordulópontja az 1821-es görög forradalom ihlette Szabadsághimnusz (Ὕμνος εἰς τὴν Ἐλευθερίαν, Ýmnos eis tīn Eleutherían) volt, amelyet 1823 májusában fejezett be.
A Szabadsághimnusz
A költeményt először 1824-ben adták ki a megszállt Meszolongiban, majd 1825-ben Párizsban, lefordították franciára. Ennek a költeménynek köszönhetően Szolomoszt haláláig tisztelték, mivel munkásságának többi részét csak szűk rajongói köre és „tanítványai” ismerték. A Szabadsághimnuszt egyébként korfui barátja, Nikolaosz Mandzarosz (Νικόλαος Μάντζαρος) zenésítette meg 1828-ban. A megzenésítésének pillanatától kezdve játszották nemzeti ünnepekkor, korfui kereskedők házaiban, akkor még mintegy nem hivatalos himnuszként kezelve azt. Hivatalosan 1865-ben vált a költemény az ország himnuszává (először az első 3, majd az első 2 versszak), 1966-tól pedig a Ciprusi Köztársaság hivatalos himnusza is lett.
Az egyik fordítás – Forrás: Könyvtáros folyóirat 1957
Ez az időszak eredményezte az Odi eis to thanato tou Lordou Byron – (Óda Lord Byron halálára) és az I Gynaika tis Zakynthos (Zakinthosz asszonya) című műveit. Szolomosz állítólag hallotta az ágyúlövéseket Zakinthoszról a görög függetlenségi háború alatt, ez ihlette őt leghíresebb műveinek megírására.
Korfu városa – Fotó: Barna Béla
Miután súrlódások és örökösödési, vagyoni viták folytak öccsével, Dimitriosszal, Szolomosz inkább Korfura költözött. Korfu akkoriban a Jón-szigetek legfontosabb szellemi központja volt. Dionisziosz persze nem pusztán a családi vita miatt hagyta el Zakinthoszt; életrajzírói szerint Korfu nemcsak stimulálóbb környezetet kínált számára, hanem létfontosságú elszigeteltséget is magányos és bizarr jellemének.
Korfu tökéletes hely volt az elmélkedésre és a versírásra, összhangban Szolomosz nemes művészeti elképzeléseivel. Ez magyarázza azt a tényt, hogy legboldogabb évei a Korfun töltött első évek voltak. Ebben az időszakban kezdett német romantikus filozófiát és költészetet (Hegel, Schiller, Goethe) tanulmányozni. Eközben folytatta a munkát az 1826-ban elkezdett Zakinthosz asszonya című művén. Állítólag a Zakinthosz asszonyát sógornője, Dimitriosz felesége, Elena Arvanitaki (Arvanitachi) hűtlensége ihlette. Elena Dr. Demetrio Arvanitachi, Zakinthosz szenátorának a lánya volt.
Az Arvanitakis család is krétai gyökerű család egyébként, a Velencei Köztársaságért harcoltak, míg el nem foglalták Krétát: 1671-ben érkezett az első Arvanitaki Zakinthoszra, a család többi tagja pedig Paxosz és Korfu szigetén telepedtek le, amelyek mind velencei területek voltak.
De ez most mellékszál, térjünk vissza Szolomoszhoz, aki 1833 és 1838 között ugyan helyreállította pereskedő kapcsolatát testvérével, de a vita Szolomosznak az anyjától való elidegenedéséhez vezetett, pedig imádta az anyját. A nyilvánosságtól is visszahúzódott, sok befejezetlen költeménye (például az O Kritikos – A krétai (1833) is született. Ugyanakkor Korfun hamarosan a csodálók és költők figyelmének középpontjába került.
1847 után Szolomosz ismét olaszul kezdett írni. 1851-ben súlyos egészségügyi problémái jelentkeztek, és Szolomosz jelleme még szeszélyesebbé vált. Elidegenedett olyan barátaitól, mint Polülasz, és harmadik agyvérzése után pedig már a költő nem hagyhatta el otthonát.
Szobra Zakinthoszon
Szolomosz 1857. február 9-én agyvérzésben halt meg. Hírneve olyan nagy volt, hogy amikor halálhíre kiderült, mindenki gyászolta. Korfu színháza bezárt, a Jón Parlament üléseit felfüggesztették, és gyászt hirdettek. Holttestét 1865-ben Zakinthoszra szállították. A halálának évfordulója (február 9.) a görög nyelv világnapja lett.
Szolomoszt máig Görögország „nemzeti költőjeként” emlegetik a görög irodalomban és a nemzeti identitásban betöltött fontos öröksége miatt. A neki szentelt múzeumot 1959-ben alapították Zakinthosz városában, a Szent Márk (Agiou Markou) téren; kiemelt helyen szerepel benne ő és Andreas Kalvos. 1968-ban temették el a földszinti mauzóleumban.
Szolomosz múzeuma Zakinthoszon
Arcképe szerepelt az 1990–2001-es görög 20 drachmás érme hátlapján szerepelt, illetve róla nevezték el a Zakinthosz szigetén található nemzetközi repülőteret is. Szobra van a szigeten, illetve Korfun is, a Szolomosz téren.
Barna Béla
