India és Pakisztán északi része viszonylag bonyolult, akkor is ha a hegységrendszerek futását, de akkor is, ha az országhatárok és egyéb területek közigazgatási egységek határát nézzük. Próbáljuk meg nagyon röviden rendbe tenni, hogy mi mihez tartozik itt.
A kasmíri régió térképe
Földrajzos legyen a talpán, aki ránéz Ázsia közepének a térképére, s ott rögtön vakon eligazodik. Akár a hegységrendszerek futását nézve, és rögtön tudja, hogy melyik hegylánc pontosan a Pamír, melyik a Himalája, melyik a Hindukus, s melyik a Karakorum. Akár pedig a különböző területeket itt a nagy hegységek találkozásánál, szóval földrajzos legyen a talpán, aki tudja fejből mondjuk a Hegyi-Badahsán Autonóm Terület, vagy a Wakhan-folyosó, vagy Kasmír határait, hogy hogyan határos itt Kína mondjuk Afganisztánnal, vagy egyáltalán, Indiának van e közös határa Afganisztánnal, vagy mondjuk Pakisztánnak Kínával? Ebben a bonyolult határkérdésben szeretném, ha egy picit a laikus olvasók is tisztábban látnának, s ehhez próbálom meg a következő bejegyzésben tisztázni a Kasmírnak is nevezett terület történetét, helyzetét, s mai geopolitikai viszonyait.
Hogy a térséget legalább egy kicsit átlássuk, vissza kell menni a 19. század első felébe, amikor is a mai nagyon tágan vett Kasmír térsége öt nagyobb különálló területből állt: ez az öt terület a következő: 1) Dzsammu (Jammu) tartomány, 2) a Kasmíri-völgy (Kashmir Valley), 3) a Ladakhi királyság, 4) Skardu város és környéke (Baltisztán) és (5) Gilgit környéke a Hunza folyó völgyével.
A szerző mutatja, hogy hol van Kasmír – Ladakh, Leh, 2016
Namármost Dzsammu maharadzsája, Gulab Singh Jamwal (1792–1857) és a brit kormány 1846-ban aláírták az amritszári szerződést. Ez rendelkezett úgy, hogy az előbb említett öt terület, a Dzsammu, Kasmír, Ladakh, Gilgit és Baltistan tartományok feletti fennhatóságot átruházták Gulab Singh maharadzsára. Ezt több tanulmányában is írja egykori pécsi doktoriskolai tanárom, Wilhelm Zoltán, aki még azt is hozzátette: „A maharadzsa önállóan rendelkezhetett a fent említett területek belügyei felett is. Cserében, azonban Gulab Singhnek el kellett ismernie a brit fennhatóságot” (Wilhelm Z. 2002).
Létrehozták tehát Dzsammu és Kasmír Államot, mely 1947 előtt a következő részekből állt: Kasmíri-völgy, Dzsammu, Ladakh, Gilgit, Hunza, Nagar, Punial és Yarin tartományok. Dzsammu és Kasmír az egykori Brit India 562 indiai hercegi állama közül a legnagyobb területű (228000 km²) fejedelemség lett.
Namármost Nagy-Britannia a második világháborúban kimerült, nem tudta fenntartani az indiai gyarmatot, ezért 1947. február 20-án Attlee miniszterelnök bejelentette, hogy Anglia átadja a hatalmat az indiaiaknak. Az új alkirály, Lord Louis Mountbatten tervet készített az ország felosztásáról, amit Londonban el is fogadtak. E szerint megalakult a két domínium: Pakisztán 1947. augusztus 14-én, India pedig 1947. augusztus 15-én.
Fotó: shutterstock
Igen ám, de 1947-ben Dzsammu és Kasmír hindu maharadzsája, Hari Szingh sem Indiának, sem pedig Pakisztánnak nem engedte át az államot, ő inkább a függetlenség gondolatával kacérkodott a kínai, orosz, muszlim és hindu kultúrkör és érdekszféra ütközőpontján elhelyezkedő Kasmírban. És tulajdonképpen Kasmírnak ez a geopolitikai helyzete képezi mindmáig tartóan az egész kasmíri konfliktus alapját.
Kasmír sok tekintetben (vallásilag, gazdaságilag, közlekedésföldrajzilag) Pakisztánhoz kötődött, és Pakisztán is igényt tartott rá: 1947 szeptemberében Pakisztán felől fegyveresek törtek be Kasmírba, és tulajdonképpen Pakisztán blokád alá vette a területet, október 22-én pedig pakisztáni fegyveresek megkezdték Dzsammu és Kasmír megszállását. Több ezer pathan törzsbéli harcos hatolt be Kasmírba a Pakisztán és Afganisztán közötti határterületről, akik útközben lerombolták és kifosztották a településeket.
A kasmíri hindu maharadzsa ennek hatására október 27-én inkább aláírta az Indiához való csatlakozást; az indiai alkotmány 370. sz. cikkelye Kasmír számára különleges bánásmódot biztosított. Még ugyanazon a napon indiai csapatokat repítettek Srinagarba, az indiai csapatok így hát szintén elindultak Kasmír felé, és 1947 decemberére a pakisztáni határ közelébe szorították vissza a fegyvereseket, ahol a frontvonal állandósult.
Kasmír környéke egy 1948-as térképen
Ettől kezdve Kasmír területének egyharmada pakisztáni ellenőrzés alá és a többi pedig India ellenőrzése alá került. 1949-ben az ENSZ tűzszüneti egyezménye a területet a pakisztáni Azad Kasmírra (Azad jelentése: „szabad”) és az indiai Kasmírra osztotta.
Pakisztán a 228000 km² területű tartomány északi és nyugati részét, mintegy 84000 km²-t már 1947-ben elfoglalta, de többre tartana igényt. India szintén igényt tart az állam teljes területére, ennek következtében 1965-ben és 1971-ben újabb harcok robbantak ki.
A két ország 1972. szeptember 2-án megállapodott a kasmíri tűzszüneti vonal kijelölésében, amely rögzíti a status quót. A két állam között húzódó tűzszüneti vonal neve Line of Control (LoC) jórészt tehát állandósult frontvonal, érdekesség, hogy ezen vonal mentén álltak munkába az ENSZ története során másodszor békefenntartók. Tim Marshall szerint az ellenőrzési vonalat gyakran nevezik „Ázsia berlini falának”.
Egy térkép Kasmírról
Menet közben röviden összefoglalva tehát az eddigieket, India és Pakisztán is birtokolni szeretné Kasmír teljes területét; de hogy ne legyen egyszerű, tovább bonyolítja a helyzetet, hogy bizony Kína is igényt tart a 35000 km²-nyi, jórészt lakatlan, de stratégiai fontosságú Kelet-Kasmír területére.
Ugyancsak említést kell tenni az 1999 májusának elején kirobbant un. kargil-háborúról, de ebbe illeszkedik a 2025 áprilisi incidens is, amikor az Ellenállási Front nevű szervezet fegyveresei tüzet nyitottak indiai belföldi turistákra Pahalgam közelében, legalább 28 embert megölve. Ezután 2025 májusában újabb összecsapás tört ki India és Pakisztán hadserege között, rakétatámadásokkal.
***
Végezetül, egy térképpel foglaljuk itt össze röviden a területeket: ha ránézünk a térképre, a fekete vonallal körbehatárolt terület Kasmírt mutatja, mely az Indiai szubkontinens északnyugati régiója, mely, mint eddig is láttuk, folyamatos vita és konfliktus tárgyát képezi India és Pakisztán között, az indiai szubkontinens 1947-es felosztása óta.
Az északi és nyugati részek többnyire Pakisztán ellenőrzése alatt állnak (halvány zöld színekkel jelölve): az egyik ilyen rész az Islamabadtól keletre elhelyezkedő, a front pakisztáni oldalán még 1947. október 24-én kikiáltott Azad Kasmír (Azad jelentése: „szabad”).
Egy jól átlátható térkép a régióról – Shutterstock
Azad Kasmír (AJK) egy Pakisztán által névlegesen önkormányzó egységként kezelt régió, Kasmír indiai fennhatóságú területétől az ellenőrzési vonal („Line of Control – LoC) választja el, amely, de facto határként szolgál Kasmír indiai és pakisztáni ellenőrzése alatt álló részei között. Földrajzilag teljes területe 13297 km², lakossága pedig meghaladja a 4 milliót a 2017-es országos népszámlálás szerint. A területen a brit Westminster rendszer mintájára épülő parlamenti kormányforma működik, amelynek fővárosa Muzaffarabad városa. A területnek saját Legfelsőbb Bírósága és Legfelsőbb Bírósága van, míg Pakisztán Kasmír-ügyi Minisztériuma és Gilgit-Baltisztán összekötőként szolgál közte, valamint Azad Jammu és Kasmír kormánya között, bár az autonóm terület nem képviselteti magát a pakisztáni parlamentben.
A következő egység a térképre nézve Gilgit-Baltisztán, mely az előzőekben tárgyalt Azad Kasmírral együtt az Egyesült Nemzetek Szervezete és más nemzetközi szervezetek „Pakisztán által irányított Kasmírként” csoportosítják és emlegetik. A mai Gilgit-Baltisztán területe 1972-ben „Északi Területek” néven önálló közigazgatási egységgé vált, 2009-ben a régiót átkeresztelték Gilgit-Baltisztánnak, és korlátozott autonómiát kapott az akkori pakisztáni elnök, Asif Ali Zardari révén.
Gilgit-Baltisztán területe több mint 72496 km². Fővárosa Gilgit, míg Skardu a legnagyobb város. A 2017-es népszámlálás szerint 1,492 millió lakosa volt. A gazdaságot a mezőgazdaság és a turizmus élteti. A régió a 14 nyolcezres közül ötnek ad otthont, beleértve a K2-t is.
Gilgit környéke a Hunza folyó völgyével az egyik alkotója a tartománynak, a másik pedig Skardu város és környéke, melyet Baltisztán néven is ismerhetünk. Pakisztán létrejöttét megelőzően Skardu egyébként a térség egyik legjelentősebb királysága volt, századokon át szoros kapcsolatot ápoltak a környező államokkal, így a ma Indiában húzódó Ladakh vidékével is. Skardu megőrizte sokszínűségét: jóllehet lakói muszlimok, anyanyelvük túlnyomó részben a tibeti eredetű balti nyelv. Az iszlám hagyományok jól megférnek itt a tibeti, illetve belső-ázsiai örökséggel. Skardu az indiai (kasmíri) határ közelségéből adódóan az ország egyik legfontosabb katonai bázisa.
És akkor most nézzük tovább a térképet: az India és Pakisztán által igazgatott területeket a már említett, 1972-ben meghúzott „ellenőrzési vonal” választja el egymástól, de egyik ország sem ismeri el nemzetközi határként. A Line of Control (LoC) túloldalán a kasmíri régió déli és délkeleti részei, Dzsammu és Kasmír, valamint Ladakh India ellenőrzése alatt vannak.
Dzsammu és Kasmír (röviden: J&K) egy India által szövetségi területként („union territory”) kezelt régió. Korábban (1952 és 2019 között) India államként kezelte. Ekkoriban még hozzátartozott Ladakh is, de 2019. október 31-től Ladakh is önálló szövetségi terület lett. Területe egyike a Föld legmagasabb, még élhető vidékének. Területe 59 196 km², népessége mindössze 300 ezer fő körüli. Ladakh két nagy területből áll, délebbre van a tibeti nyelvet beszélő és buddhista lakosságú Leh és környéke, nyugatra pedig a muszlim többségű és kasmíri nyelvet beszélőkből álló Kargil. Ladakh sokáig India egyik leginkább elzárt térsége volt, nemcsak Himaláján belüli elzárt fekvése miatt, hanem ugye a kasmíri térség háborús övezetnek számított, így biztonsági és katonai okokra hivatkozva nem engedték oda az utazókat, csak 1974-ben nyitották meg az utat a turisták előtt.
Ladakh a hegyek és a tibeti buddhista kultúra szépségéről ismert, ezért Kis Tibetnek is nevezik. Ladakh egyike volt Tibet számos tartományának, Ladakh a Tibeti-fennsík nyugati peremén fekszik. És ugye Kínával, Kína Tibet autonóm tartományával is határos.
És itt következik a térképen a Tibettel határos Akszáj Csin (Aksai Chin) nevű, nem is kicsi (38000 km²) terület, amely 1962 óta kínai ellenőrzés alatt áll. Ez a kínai–indiai háború következménye; a háború fő okát a határt meghatározó 1914-es szimlai egyezményben kijelölt McMahon-vonal kínai vitatása eredményezte, de az is közrejátszott szakértők szerint a kirobbanásban, hogy India a dalai lámának menedéket nyújtott. Kína ebben a háborúban megalázó vereséget mért Indiára, azóta áll Akszáj Csin kínai fennhatóság alatt, amit a vesztes India sohasem ismert el. És érdekesség még, de konkrétan „megrajzolt” és jogilag elismert határ azóta sincs a két ország között: a határvonal egy de facto határ, amit „tényleges ellenőrzés vonalának” (line of actual control) neveznek.
És hogy pontosak legyünk, van még egy 5180 km²-es terület, a Shaksgam-völgy vagy angol hivatalos nevén a Shaksgam Tract más néven Trans-Karakoram Tract, melyet India követel ugyan, de 1963-ban a kínai-pakisztáni megállapodás révén Pakisztán átengedte Kínának.
És még egy fura jogállású terület van itt: a Siachen-gleccsert sokan a Föld legmagasabban fekvő csataterének tartják. 1984 óta gyakorlatilag eszement és esztelen állóháború alakult ki itt (is) India és Pakisztán között, mindkét ország évi több száz millió dollárért(!) állandó őrséget állomásoztat itt 5000-7000 méter körüli bunkerekben.
Végezetül nem tudom mással zárni Kasmír rövid leírását, mint azt amit Tim Marshall író, újságíró, a BBC és a Sky News egykori tudósítója írt A földrajz fogságában című könyvében: „India és Pakisztán egyvalamiben ért egyet: egyikük sem akarja maga körül látni a másikat”.
Barna Béla
Kasmír helyzetét mutatom (2016)
