A mai Belarusz Köztársaság (Рэспубліка Беларусь) Európa legkevésbé ismert országai közé tartozik. Rövid országisme bejegyzés következik, mit kell tudni egy oldalban Belaruszról?
A Kelet-európai alföld nyugati peremén fekvő Belarusz (régebbi nevén Beloruszia) hatalmas erdőségek és vizenyős-mocsaras rétek országa, területe alacsony tengerszint feletti magasságú sík vidék, legmagasabb pontja is csak 346 méter magas, a Minszki-hátságon „emelkedő” Dzerzsinszk (Gora Dzerzhinskaya).
Az ország térképe
A hátságtól északra a Belarusz-tóhátság helyezkedik el; felszínét jégkori végmorénák alakították ki, ahol a felhalmozódó csapadékból jelentős tó- és mocsárvilág alakult ki: az országban állítólag mintegy 11 ezer tó van!
Belarusz legnagyobb természetes tava a Naracs-tó (80 km²). Csak érdekességként említsük meg, hogy nagyon közel fekszik hozzá a Báthory Istvánról elnevezett Batorino-tó (Баторына). Belarusz harmadik nagy tája az ország déli harmadára terjed ki, ez a Poleszje, itt van az erdős mocsárvidékek közül a legnagyobb, a Pripjaty folyó menti Pripjaty-mocsár, mely átnyúlik Ukrajnába is.
A bölény 1992-es belarusz rubelen
Az ország éghajlata egyébként hűvös kontinentális, gyakran nyirkos, ködös; az éves csapadékátlag pedig 500-700 mm között van. Fehéroroszország területének több mint harmadát egyébként erdőségek fedik; itt találjuk a Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Parkot, azaz a Belavezsai-erdőt is, ez egyike Európa utolsó fennmaradt őserdeinek és a lengyel területen fekvő Białowieża-erdővel együtt a természeti világörökség része. A Kamenyec (Kamjanyec, Камянец) városában álló fehér őrtoronyról, a Belaja Vezsáról elnevezett terület fő büszkesége egyébként az európai bölény (Bison bonasus).
A mai országterület egésze a 882-ben létrejött Kijevi Rusz része lett. A kijevi orosz állam széthullásával, a 12. században kisebb fejedelemségek keletkeztek, melyek a 13-14. században részben tatár, részben litván uralom alá kerültek. A mai Belarusz területek nagy része tehát a 14. században Litvániához (Litván Nagyfejedelemség) tartoztak, 1569-ben Lengyelország része lett.
Báthory István uralkodásának térképe
Érdekes magyar vonatkozása a dolognak, hogy ekkoriban egy magyar, erdélyi főúr volt a mai belarusz területek ura. Ez pedig úgy lehetséges, hogy Báthory István (1533-1586) amellett, hogy magyar főnemes, erdélyi fejedelem, illetve választott lengyel király volt, amellett bizony litván nagyfejedelem is. Ha ránézünk uralkodásának a térképére, akkor láthatjuk, hogy királysága szinte a teljes mai Belaruszra kiterjedt.
Sőt, a mai belarusz Hrodna (belaruszul Гродна, lengyelül Grodno, oroszul Гродно) városa akkoriban a lengyel–litván államszövetség egyik legfontosabb városa lett, sőt Báthory István fejedelem uralkodói központjává és de facto fővárosává tette, itt építette fel reneszánsz stílusú palotáját és Grodnóban is halt meg 1586-ban.
Grodno, itt halt meg Báthory – Fotó: shutterstock
Amikor viszont 1795-ben Lengyelországot felosztották, Belarusz az orosz cárok, azaz Oroszország uralma alá került. 1919-ben megalakult a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság, amely 1922-ben csatlakozott a Szovjetunióhoz, onnan viszont közel 70 év után vált ki: 1990. július 27-én kiáltotta ki a függetlenségét, ami 1991. augusztus 25-én lett elismerve, ekkor változtatták az ország nevét Belarusz Köztársaságra.
Belarusz zászlaja és címere
Érdekesség egyébként, hogy jogilag az egész Szovjetunió megszűnésének egyik végső állomása is itt, belarusz területen zajlott: ugyanis Sztanyiszlav Suskevics (1934-2022) akkori belarusz államfő az orosz elnök Borisz Jelcinnel és az ukrán Leonyid Kravcsukkal 1991. december 8-án a már említett Belavezsai erdőben írta alá a Szovjetunió megszüntetéséről szóló dokumentumot, amelyben a három ország, Oroszország, Ukrajna és Belarusz hivatalosan megállapodott egymással a Szovjetunió megszüntetéséről. ez az úgynevezett belavezsai megállapodás, a tárgyalás helyszínéről, a belarusz-lengyel határvidéken található belavezsai erdőről van elnevezve.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnökkel, 2015-ben
A Szovjetuniótól való függetlenedés után 1994-ben az első és egyetlen szabad választáson Aljakszandr Lukasenka lett az ország elnöke, mely pozíciót jelen sorok írásakor (2025-ben) is betölti. A Bátyka néven is emlegetett Lukasenka Fehéroroszországban tekintélyelvű, diktatórikus rendszert épített ki, s rekordja is van, ő a leghosszabb ideje hivatalban lévő európai elnök: 2001-ben, 2006-ban, 2010-ben, 2015-ben, 2020-ban és 2025-ben is egyaránt újraválasztották. A 2020-as választást követően még volt egy komoly tüntetéshullám az országban, de ennek során sokakat bebörtönöztek.
Tüntetések a fehér-piros-fehér zászlóval Minszkben 2020. augusztus 16-án
A ma 207 600 km²-es Fehérorosz Köztársaság (Рэспубліка Беларусь) területén a 2025-ös népszámlálási adatok szerint 9 109 280 fő él. A lakosság 84.9%-a belarusz, 7.5%-a orosz, 3.1%-a lengyel, 1.7%-a ukrán, 2.8%-a egyéb más nemzetiségű. A vallási megoszlás szerint a lakosság 83.3%-a ortodox, 7.7%-a egyéb keresztény, 7.8%-a pedig vallástalan.
Az ország fővárosa Minszk (belaruszul Мiнск). Itt áll a kormánypalota (belaruszul Дом урада, oroszul: Дом правительства) a Függetlenség terén, itt található a fehérorosz Nemzetgyűlés, mely 1996 óta kétkamarás: a Köztársasági Tanács (ez a felsőház) és a Képviselőház (ez az alsóház). Az 1934-ben épült országgyűlési épület ma is Lenin szobra mögött áll.
Lenin és a belarusz zászló – Fotó: shutterstock
Itt, a minszki kormányháznál jegyezzük meg, hogy a Belarusz Köztársaság zászlaja piros és zöld, a bal oldalán egy függőleges sávban pedig az ország népművészetére minta van. Igen ám, de nemcsak ez az egy zászló van jelen a köztudatban. Ha láttunk például képet a 2020-as tüntetésekről, akkor észrevehettük, hogy a tüntetők a nemzet ősi gyökereit szimbolizáló fehér-piros-fehér zászlót lengetik, ez volt ugyanis az első 1918-as nemzeti lobogó, 1995 óta pedig ez fehér-piros-fehér zászló az ellenzékiek jelképe lett, amit persze a kormány kemény eszközökkel próbál visszaszorítani.
A belarusz kormánypalota Minszkben, Lenin szoborral – Fotó: shutterstock
És itt álljunk meg egy pillanatra tisztázni az ország nevét: nos, az ország magyar elnevezése körül bizony viták folynak, legalább két változat él párhuzamosan a magyar nyelvben. A szocializmus és szovjet érdekszféra idején Magyarországon az orosz nyelvű „Beloruszia” volt használatos, mostanság pedig a magyar helyesírási szabályzat által megjelölt földrajzinév-bizottság testülete ennek tükörfordítását, a „Fehéroroszország” elnevezést javasolja. Sokak szerint egyébként az ország nevének semmi köze a fehér színhez, a név égtájra utal. Eőször a 14. században használták a keleti szlávok, akik az égtájakat színekkel jelölték. A fehér szín (bjelij) jelölte északot, ezért azt a szláv népcsoportot, amely a Kijevi Fejedelemségtől északra (Kijevi Rusz) északra telepedett le, a fehér birodalom népének, belorusznak nevezték. És végül van aztán a „Belarusz Köztársaság”, vagy rövid formájában „Belarusz” megnevezés, ez a belarusz nyelvű változat, ezt támogatja számos belarusz polgári mozgalom, maga a Belarusz Nagykövetség és a magyar Külügyminisztérium is.
Az első belarusz traktor, az 1953-ban készült MTZ-2 Fotó: Hanna Zelenko
Minszk nevét egyébként többen ismerik, mint gondolnák, ugyanis biztosan sokan hallották az MTZ kifejezést, vagy láttak is ilyen traktort. Nos, a rövidítés a Minszkij traktornij zavod (Минский тракторный завод), azaz a Minszki Traktorgyár rövidítése. A gyár legfőbb terméke a négykerék-meghajtású MTZ traktor, amelyet Belarus néven forgalmaznak. 1995-ig a vállalat 3 millió (!) traktort gyártott le, több éven keresztül az üzem 10%-os részesedéssel rendelkezett a világ traktorgyártásából.
Minszken kívül a legnagyobb városok közé tartozik a félmilliós Homel (Gomel), és a 380 ezres Mahiljov (Mogiljov). Az ország északi részének legnagyobb városa a 370 ezres Vicebszk (Vityebszk). Az ötödik legnagyobb belarusz város a 310 ezres, Báthory kapcsán már említett Hrodna (Grodno), az ország legnyugatibb városa. Végül a hatodik legnagyobb belarusz város a Nyugati-Bug mentén fekvő 300 ezer lakosú Breszt. Nevéhez több történelmi esemény is kötődik, legfontosabb talán, hogy 1918-ban Szovjet-Oroszország és Németország itt kötötte meg az I. világháborút lezáró békeszerződést.
Említsünk meg még két UNESCO kulturális világörökségi helyszínt is, az egyik helyszín A Radziwill család rezidenciája építészeti és kulturális komplexuma Nyaszvizsban, a másik pedig a Miri várkastély.
Mir várkastélya – Fotó: shutterstock
Országismertető rövid blogbejegyzésem végén pár gondolatban összeszedtem Belarusz néhány nehézségét. Az egyik legfőbb, kezdjük ezzel, hogy a gyenge minőségű, podzolos földeken folytatott mezőgazdálkodás miatt az ország Európa legszegényebb vidékeihez tartozott. Másodsorban igazából nyersanyagokban és ásványi kincsekben is szegény, harmadsorban pedig energiahordozókban is. Ha ez önmagában nem lenne elég, tegyük hozzá, hogy Belarusz sík vidékén szinte minden Moszkva ellen indított háború átgázolt, kezdve a Napóleoni háborúktól a világháborúkig. Egyik pusztítás a másikat követte, a második világháborúban felfoghatatlan szám, de lakóinak több mint egynegyede meghalt. Számszerűsítve: az 1941-es 10 milliós lakosságból 1945-re alig 6,3 millió maradt! A harcokon kívül a kitelepítések és a sztálini terror is tizedelte a lakosságot, csak a Kuropati erdőben több tízezer embert végeztek ki – ezt a demográfiai katasztrófát a lakosság szinte a mai napig képtelen kiheverni az elemzők szerint. És akkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az 1986-os csernobili atomkatasztrófa a legsúlyosabban a belarusz területeket (főként Homel és a Mahiljov környékét) sújtotta: a radioaktív por 60%-a itt rakódott le, jelentős területről kitelepítették a lakosságot. Az Ukrajna területén található csernobili atomerőmű egyébként mindössze 10 kilométerre fekszik a belarusz határtól; a nukleáris szennyezés súlyosan érintette Fehéroroszországot is, szennyeződtek a mezőgazdasági területek, és a katasztrófa legalább 7 millió embert érintett valamilyen formában.
Barna Béla