Szófiai utinapló III.

Bulgária fővárosába, Szófiába 2012 nyarán többször is kirepültem. Háromrészes részletes utinaplóm befejező része következik (az első rész itt, a második itt olvasható). 

A Csodatévő Szent Miklós-templom után (pont mint 20 éve) a Balkán-félsziget legnagyszerűbb műemlék épületéhez, az Alekszandr Nyevszkij székesegyházhoz (Храм-паметник Александър Невски) sétáltam el.

Ennek a nagy templomnak az építését 1904-ben kezdték el és 1912-re fejezték be, a felszentelésére azonban a különböző háborúk miatt csak jóval később, 1924. szeptember 12-14. között került sor.

Az építéséről többet most nem is mondanék, az utikönyvem öt oldalon keresztül apróbetűs szedéssel minden részletre kiterjedően ismertet mindent róla. Talán a számadatokat azért érdekesek lehetnek: a székesegyház hossza 71 méter, szélessége 55 méter; legnagyobb magassága a harangtorony tetején eléri az 52 métert, a nagy kupolán pedig a 46 métert, ez utóbbi átmérője 16 m.

A katedrális alapterülete 3170 m², légtere 86 ezer m³; befogadóképessége 5 ezer fő.

A katedrális alapterülete 3170 m², légtere 86 ezer m³; befogadóképessége 5 ezer fő. A belső szemlélődést most kihagytam, inkább kívülről keringtem a templom körül, próbáltam a szép májusi fényeknél az előbukkanó nap gyenge fényében megörökíteni a kupolákat. Szépen csillogtak.

Amúgy durva, de erre is találtam adatokat: a tetőket borító rézlemezek összfelülete 4000 m², az aranylemezeké 700 m², s ez utóbbiak összsúlya eléri a 8350 kg-ot.

A fotózás közben felmerült bennem egy kérdés: ki a fene az az Alekszandr Nyevszkij? Nos, Alekszandr Nyevszkij (oroszul: Александр Ярославич Невский/ Alekszandr Jaroszlavics Nyevszkij, 1220-1263) egy legendás hírű vlagyimiri nagyfejedelem, kijevi és novgorodi fejedelem, az orosz nép hőse volt, aki sikerrel harcolt a germán és svéd invázió ellen, miközben kiegyező politikát folytatott a mongol Arany Hordával. A Csúd-tavi csata (vagy jégcsata) győztese is ő volt 1242. április 5-én a német lovagrend ellen. Mivel az ütközetet a befagyott Csúd-tavon vívták, Alekszandr Nyevszkij alakját Eisenstein A jégmezők lovagja (Александр Невский, 1938) című híres filmjében formálta meg. A Nyevszkij nevet a Néva folyónál a svédek felett aratott győzelme után kapta. Később aztán 1547-ben az orosz ortodox egyház szentté avatta.

De hogy jönnek ide Szófiába az oroszok? Nos úgy, hogy az orosz-török háborúban ugye a török rabiga alól az oroszok szabadították fel a bolgárokat, miközben 200 ezer orosz katona odaveszett és ez a székesegyház tulajdonképpen nekik állít emléket.

És ha már szóba került az orosz-bolgár viszony, nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyi minden árulkodik a bolgár fővárosban a bolgárok oroszok iránti hagyományos rokonszenvéről: Moszkva utca, Felszabadító Cár sugárút, Dondukov herceg sugárút (Булевард Княз Александър Дондуков) ésatöbbi. Iszonyatos mennyiségű utcának a névadója egy-egy olyan orosz tábornok vagy hadvezér, aki az 1877-1878-as orosz-török háború ütközeteiben öregbítette hírnevét.

Az Alekszandr Nyevszkij székesegyház körbenjárásakor rápillantottam és csináltam egy fotót a Külföldi Képzőművézet Képtáráról, majd elmentem Ivan Vazov sírjához is.

A síremlék a Szveta Szofija mögötti templomkertben található: egy nagy szienit kőtömbön az Иванъ Вазовъ régi helyesírás szerinti felirat és az 1850-1921 évszám jelzi, hogy itt nyugszik a nagy bolgár író-költő.

Sajnos Rabigában című magyarul is megjelent regényét még nem olvastam. Csak annyit tudok Vazovról, hogy sopoti (Сопот) születésű, és hogy méltatói szerint kivételes helyet foglal el a bolgár irodalom történetében, meg olyanokat lehet még olvasni róla, hogy a kritikai realizmus egyik legkiemelkedőbb képviselője, meghogy gazdagította a bolgár irodalmi nyelvet, meghogy kitartóan törekedett a bolgár nemzeti színház megteremtésére. És lőn, a nemzeti színház róla van elnevezve, de magyar turistáknak inkább az lehet érdekes, hogy Petőfi Az őrült című verse az ő fordításában jelent meg 1911-ben bolgárul.

Egy verset azonban olvastam Vazovtól, Illyés Gyula fordításában, mielőtt Szófiába jöttem volna. Mint tudjuk ugye, nagyon készültem, hogy felmenjek ma a Vitosára, ez azonban a kegyetlen rossz májusi időjárás és sok egyéb más miatt nem sikerült, meg rendesen havas is volt még a hegytető, Szófia több pontjáról láttam a nap folyamán, másfél hónap múlva, Bozó Andiékkal meg végül fel is jutottam a hegyre is. Szóval a vers: „Dúl-fúl odafönn a Vitosa egyre:/ takarója még téli: csupa jég./ Borul óránként hóförgetegbe:/ fújja felénk fagyos lehelletét”. 

Vazov amúgy imádta a Vitosát, amit azzal is kifejezett, hogy a Vitosa egyik kőfolyásából legörgetett kőtömb alá temettette magát. Na, haladjunk tovább, pörgessük fel kicsit azt a városi sétát.

Vazov sírja után rápillantottam a Szent Szófia-templomra, majd a Moskovska utcán bóklásztam, elmentem a Szófiai Ohridi Szent Kelemen Egyetem (bolgárul Софийски университет “Свети Климент Охридски”) Újságíró és Kommunikációs Karához (ez csak azért volt érdekes, mert 16 évig én is egy kommunikációs tanszéken tanítottam).

Innen elsétáltam egy 13 méter magas szürke obeliszkhez. Ezt az obeliszket ott állították pontosan fel, ahol a törökök felakasztották Vaszil Levszki (Васил Левски 1837-1873) bolgár forradalmárt és nemzeti hőst.

A Levszki-emlékmű után mégegy bóklászás a Moszkovszkán, majd a Dondukov sugárúton (бул.Дондуков) valami krumplis cuccot ettem 3 leváért. A késői ebéd után ha már a közelben voltam, felugrottam a szállásra, ahol a wifin okostelefonommal e-maileztem egyet munkaügyben, majd egy szál fényképezőgéppel a nyakamban indultam el további barangolásokra. Végigsétáltam a Dondukovon, kiértem a volt komcsi székházhoz, amiben ma a bolgár nemzetgyűlés működik és az egész komlexumot úgy hívják hogy Largo (Ларго) de nevezik néhol Largoto-nak (Ларгото) is.

Itt mindenféle őrületesen nagy felújítások vannak meg metrót építenek, úgyhogy kedvenc szófiai épületemet, az 1567-ben épült Banya Basi-dzsámit csak nehezen tudtam fotózni.

Ez Szófia egyetlen épen maradt muzulmán temploma. Építője, a híres Kodzsa Mimar Szinan, a XVI. századi muzulmán építőművészet mestere volt. Kodzsa Mimar ismeretlen nemzetiségű janicsárból lett az oszmán birodalom építésze. Mintegy 400 mecset, medresze, szeráj, bazár, fürdő és egyéb épület alkotása fűződik nevéhez. A szultáni típushoz tartozó Banya Basi-dzsámi 1567-ben készült el. A világjáró Evlija Cselebi is nagy elismeréssel emlékezett meg a legszebb szófiai mecsetről, s külön szólott az arányos méretű minaretről. Én csak annyit tennék hozzá, hogy a vörös téglából épült épület valami fantasztikusan harmonikus és nagyszerű.

A mecsetnél újra kisütött a nap, alkonyi fényeknél fotóztam még a központi gyógyfürdő 1913-ban felépített épületét, ittam egy jó nagy adagot a 46 fokos melegvízből.

Majd az egyik közeli könyvesboltban nézelődtem, sőt, egy igen jó minőségű és szép kivitelű Bulgária-térképet is vettem mindössze másfél leváért.

Innen még betértem egy kis élelmiszerboltba estére kaját venni, majd újra a Dondukovon hazaballagtam a szállásra. Másnap újra végigsétáltam a Dondukovon, ahol egy színház elejét fotóztam le, ahová később színész és rendező utitársaimmal is eljöttünk.

Újra a Largotóhoz sétáltam, ott tettem egy nagy kört, lefotóztam az 1950-es években épült borzasztó elnöki palotát és az elnöki palota előtti őrségváltást: az őrség a XIX. századi török elleni harcok során hordott egyenruhát viselik, azaz fehér mentét vörös zsinórozással, vörös övet, fekete nadrágot, csizmát és fehér sisakot.

Aztán bementem az elnöki palota és a Balkán Szálló udvarára, ahol Szófia egyik leghíresebb műemléke, a Szent György-rotunda (carkva Szveti Georgi) áll. Valószínűleg eredetileg a rómaiak körbástyának építették a III. században vagy a IV. század elején.

Később a hun betöréskor (448) megsérült, majd az V. század körül a bizánciak keresztény templommá alakították át. Később a hosszú török hódoltság idején ez volt a „Gül dzsámi” (Rózsa mecset), manapság védett műemlék.

Az elnöki palota környékén lementem az aluljáróba, amely ma már egész rendszert alkot. Első részét 1968-ban kezdték építeni, s akkor bukkantak a réges-régi Serdica (Szerdika) romjaira: ezt a várost a trákok alapították 3000 évvel ezelőtt. Tök érdekes volt ősi trák kövek között metró-aluljáróban sétálni.

Az egyik utikönyvem szerint itt az egyik legjelentősebb lelet a feltárások során egy várfalba épített, teljesen ép görög feliratú mészkőtömb volt: „Rodopa, Juliusz lányának, Artemisz papnőjének áldozati ajándéka”. Ebből tudósok arra következtettek, hogy Artemisz istennőnek, a női erény védelmezőjének, az asszonyok pártfogójának és a vadászat istennőjének Serdicában is volt szentélye. A Rodopa egyébként trák női név, ma is találkozunk vele Bulgáriában; a legnagyobb kiterjedésű dél-bulgáriai hegyvidék, a Rodope őrzi emlékét.

Az ősi Szerdika aluljárójában vettem néhány képeslapot, majd megnéztem az 1494-ben épült Buyuk-dzsámit (Nagy-dzsámi). A dzsámiban 1892 óta Régészeti Múzeum működik.

Innen továbbsétálva lefotóztam a 2002-ben idehelyezett Szent Szófia-szobrát (állítólag Lenin szobrának helyén áll).

A 29 méter magas kupolájú, bizánci stílusú Szveta Nedelja (Szent Vasárnap) székesegyházról is készítettem egy fotót, de be már nem mentem. Viszont megint tanultam valamit: hiányos műveltségem a szófiai Szent Vasárnap-templomnál ismét csak kiegészült. Eddig ugyanis nem tudtam, hogy az angol Sunday és a német Sonntag szó miért is az ami. Itt kiderült: amikor a kereszténység a II. század környékén a páli fordulat után szakított zsidó gyökereivel, nos, akkor tették át a heti pihenőnapot szombatról vasárnapra, amely a hagyomány szerint Jézus feltámadásának napja volt. Viszont ezt a napot az akkoriban kereszténységre térített pogány gyülekezetek a Nap napjának (Sunday, Sonntag) nevezték, a keresztények pedig az Úr napjának, ami az olasz (domenica) és francia (dominical) vasárnap szavakban mutatkozik meg.

De már ezek a dolgok nem nagyon izgattak, fagyizni vágytam a nagy melegben. A délelőtti eső rég felszáradt és a májusi melegben jól esett egy fagyi Szveta Nedelja szomszédságában, ugyanitt fagyiztunk majd másfél hónap múlva nagyobb úti csapatunkkal is.

Ahogy kifizettem a fagyit, derült égből olyan jégeső szakadt a nyakamba, hogy elmondani se lehet. Na de nem vagyok én elveszett gyerek, mivel éppen a Serdica metrómegállóban voltam, vettem gyorsan egy egész napos metró-troli villamos bérletet (4 leváért, azaz két egri vonaljegy áráért!).

És metrózgattam egyet a pestiekkel megegyező szerelvényeken. Elmetróztam nyugat felé, majd vissza az egyetemi megállónál szálltam le. Az itteni központi tourinform irodában tárgyaltam, kaptam ingyen Vitosa turistatérképet is, aztán 100 %-os bolgár málnalevet ittam, majd még bementem a könyvesboltba is mert esett és esett és esett. A megállóban fotóztam a lépcsőn leömlő vizet.

Majd immár szakadó esőben szétázva elsétáltam a Szovjet Hadsereg Emlékműve mellett a Sasos hídig (Orlov moszt): ugyanezeket másfél hónap múlva rekkenő nyári szárazságban néztük meg. A hídtól a 84-es reptéri busszal kijöttem a reptérre és Szófiából hazarepültem Ferihegyre ripsz-ropsz. Alighogy hazaértem, máris el kellett kezdeni készülődni a következő repülős szófiai utamra, egy 12 fős nagy baráti csapattal csapattunk július 12-én, csütörtök este Szófiába.

A repülés eseménytelen volt, utitársaim az eddig leírtakat olvasták, majd landolva a bolgár fővárosban a reptérről három taxival mentünk el a neten előre lefoglalt ATM Center Hotelhez. S bár a Gulliver Hostel nem volt rossz, meg belvárosi volt, de csábító volt, hogy sokkal olcsóbban (50 helyett 38 euróért fejenként, két éjszakára) egy sokkal jobb szállodában sikerült helyet foglalni.

A sokkal jobb mit jelent: nos, óriási nagy szobák, jakuzzis wellnes-fürdőkáddal meg mindennel, sőt az első emeleten szabadtéri medencével, rálátással a Vitosára.

Amit aztán másnap meg is másztunk (majd egyszer lásd külön cikkben) és ahonnan csak késő délután értünk haza. Az egész napos túra után már nem mentünk be a városba, hanem az ATM Center Hotelben menü-vacsorát ettünk 6 leváért (900 forint), Borinak rettentően ízlett a sopszka-saláta, nekem meg az úzó. Vacsora után egyet csobbantunk a medencében is, de az ottani bárban is ittam egy jó kis úzót. A túra miatt csak egy bőséges nap maradt Szófiára, de elég is volt mindenkinek. Csizinek is az volt a véleménye, hogy igazából a lényeg egy nap alatt megnézhető. És meg is mutattam mindent a 12 fős csapatnak Szófiából, egy kicsit feszítettebb városi séta során, amit az előzőekben leírtam. Bohókásan végignéztünk mindent, Andi csomó helyen szobrokkal pózolt viccesen, fagyiztunk, szóval élveztük a szófiai városnézés minden pillanatát.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!