Gori, Sztálin szülővárosa

Gori egy 54 ezer lakosú iparváros Grúzia szívében, autópályán 82 kilométerre nyugatra Tbiliszitől, és pontosan 150 kilométerre Kutaiszitől. A Liakhvi és a Mtkvari folyók találkozásánál, 588 méter tszf. magasságban, Felső-Kartli (Shida Kartli) régióban fekvő várost az 1920-as földrengés súlyosan megrongálta. Legutóbb a 2008-as dél-oszétiai háború során került be a nemzetközi hírekbe, amikor is az orosz hadsereg támadása miatt is sok ház megsérült a külvárosban.

Gorit Grúzia sokat emlegetett híres uralkodója, IV. Dávid (1089–1125) alapította. A város fölé magasodik a középkori Goristsikhe vár, amelynek alsóbb szintjei az i.e. IV-III. századból származnak, a főbb részek pedig a VII. században már megvoltak. A mai romok a IX-X. századi vár maradványai. De nem ezért szokott bekerülni a bédekkerekbe, és nem ezért szoktak a turisták Goriba jönni.

A leghírhedtebb szovjet diktátor, Joszif Visszarionovics Sztálin életét egy hatalmas múzeum épület mutatja be.

Az, amiért idejönnek, az nem más, mint a világ egyik legvéreskezűbb diktátorának, Sztálinnak a múzeuma. A leghírhedtebb szovjet diktátor, Joszif Visszarionovics Sztálin életét egy hatalmas múzeum épület mutatja be. E mellett a múzeumépület mellett konzerválták Sztálin állítólagos Szabornaja (Templom) utcai szülőházát is. Sztálin elképzelhető, hogy Didi-Liloban született, de ő mindig azt állította, hogy Goriban. Még csecsemő volt, mikor Goriba beköltöztek egy téglából és vályogból épült kunyhóba, mely fölé egyébként Berija emeltetett föléje egy csarnokot 1937-ben, márványoszlopain orosz és grúz felirattal: „Itt született és itt élt 1879-től 1893-ig a nagy Sztálin, a világ dolgozóinak vezére”.

Kiegészítő jegyet vásárolva bemehetünk az 1940-es években Sztálin által használt, páncélozott vasúti kocsiba is, amellyel egyébként a vezér többek között a jaltai és a teheráni konferenciákra utazott.

És a múzeum mellett lefotózhatjuk a volt Szovjetunió területén megtalálható utolsó Sztálin-szobrok egyikét is, mely sokáig, még a rendszerváltás után is a gori városháza előtti téren állt. A Sztálin halála előtt egy évvel, 1952-ben emelt szobrot 2010-ben távolították el a szovjet emlékművek felszámolására irányuló intézkedés keretében, amelyet Miheil Szaakasvili elnök rendelt el. A hatméteres alkotás 2013. december 21-ére, a néhai szovjet diktátor születésnapjára készült el, s a kulturális minisztérium javaslatára az alkotás nem korábbi helyére – a város főterére – került vissza, hanem a Sztálin-múzeum közvetlen szomszédságában állították fel.

Joszif Visszarionovics Sztálin (grúzul Ioszeb Dzsugasvili) egyesek szerint Didi-Lilo faluban, mások szerint az akkor Orosz Birodalomhoz tartozó Goriban született 1878. december 21-én (és Kuncevóban, Moszkva mellett halt meg 1953. március 5-én). Sztálin apai ágon oszét, anyai ágon grúz nemzetiségű szovjet forradalmár volt, a Szovjetunió diktátora, 1943-tól pedig a Vörös Hadseregben létrehozott legfőbb hadvezéri titulus: a Szovjetunió generalisszimusza címet viselte egyetlen birtokosaként.

A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. Nevéhez fűződik például a világ legnagyobb megsemmisítőtábor-rendszerének, a Lenin által létrehozott Gulagnak a kiterjesztése. Erőteljes személyi kultuszt alakított ki: arcképét minden középületben elhelyezték, városokat neveztek el róla: Magyarországon például 1951–1961 között Sztálinváros névre hallgatott a mai Dunaújváros. És persze szobrokat állítottak neki, s mint minden rendes diktátornak, tapsolni kellett, amikor kimondták a nevét.

Szóval Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1878-ban született a cári Oroszország grúziai tartományában, Gori kisvárosban. Édesapja, az oszét Visszarion Ivanovics Dzsugasvili (1850-1890) 1870 körül költözött Didi-Lilóból Goriba, ahol cipészüzletet nyitott. 1874-ben feleségül vette a 16 éves, a korabeli viszonyoknak megfelelően írástudatlan Jekatyerina Georgijevna Geladzét (1858–1937), aki – férjéhez hasonlóan – nem beszélt oroszul!

A mélyen vallásos asszony három gyermeket temetett el, Joszif volt az egyetlen, aki megérte a felnőtt kort. A fiát féltve nevelő anya Szoszónak becézte Joszifot. 1888-ban, a helyi gori ortodox elemi népiskolában kezdte tanulmányait, ám egy évvel később apja kivette onnan és Tbiliszibe vitte, Adelhanov cipőgyárába, saját munkahelyére (a gori cipőüzlet ugyanis csődbe ment). Erős akaratú édesanyja harcolta ki, hogy fia visszakerüljön az iskolapadba és papneveldébe kerülhessen. A családfő korai halálát követően édesanyja mosást vállalt, hogy eltarthassa gyermekét.

Sztálin körülbelül tízéves lehetett, amikor apja belehalt az ivásba.

Sztálin körülbelül tízéves lehetett, amikor apja belehalt az ivásba. Apja egyébként a kis Sztálint minden nap könyörtelenül verte, szinte érzelem nélkül, szenvtelenül és közömbösen. Ezek az igazságtalan és rettenetes verések azt érték el, hogy meggyűlölte az apját és meggyűlölt minden embert, és a kisfiút éppen olyan keménnyé és szívtelenné tették, mint az apja volt. Sztálin bal kezét is apja nyomorította meg, amikor egyszer megverte: bal karján vérmérgezést kapott, a könyöke megnyomorodott, és karja élete végéig 8 centivel rövidebb volt emiatt.

Az ifjú Dzsugasvili amúgy a legjobb tanulók közé számított: intelligenciájával és kiváló emlékezőtehetségével kitűnt társai közül. Iskolaévei alatt sokat olvasott, kedvelte a romantikus grúz elbeszélő irodalmat és Alekszandr Kazbegi kalandregényeit, különösen a Nunu címűt. Megismerkedett Ilja Csavcsavadze költeményeivel, valamint Sota Rusztaveli klasszikus műveinek hőseivel. 1894-ben, kitüntetéssel végezte el a tizedik osztályt, ezért tanítója javaslatára édesanyja tovább taníttatta. Így került a tbiliszi ortodox papi szemináriumba. A tbiliszi papneveldében öt évet töltött Sztálin, a kalandregényeket olvasó kisfiúból itt lett forradalmár, semmilyen hatalmat el nem ismerő lázadó.

A papi szeminárium záróvizsgájára nem ment el, 1899-ben így egy évre visszatért anyjához Goriba, de utána visszaköltözött Tbliszibe: a Tbiliszi Fizikai Obszervatóriumban kezdett dolgozni, mint statisztikus. Közben vezetett tömegsztrájkot, május elsejei demonstrációt, körbeutazta a Transzkaukázus településeit, vitatkozott az ottani mensevik és anarchista csoportokkal, Kutaisziben bolsevik bizottságot alapított. De szervezett Sztálin több ezres demonstrációt is Tbilisziben, a rendőrség által szított, nemzetiségek közötti öldöklések ellen.

Dzsugasvili állítólag 1904. június 22-én esküdött örök hűséget a Didi-Lido faluból való Jekatyerina Szemjonova Szvanidzének Gori pravoszláv templomában. Tőle született 1909 körül Jakov nevű fiuk, aki Moszkvában tanult, majd tüzértisztként 1941-ben német fogságba esett. A németek felkínálták a kiadatását, de Sztálin nem is válaszolt az ajánlatra. Kevéssel a háború vége előtt halt meg egy német fogolytáborban. Felesége egyébként sokkal hamarabb 1912 körül halt meg tüdőbajban. Iremasvili írja: „Azon a napon, amikor eltemette feleségét, az emberi érzés utolsó szikrája is kiveszett belőle”.

Azon a napon, amikor eltemette feleségét, az emberi érzés utolsó szikrája is kiveszett belőle

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!