Buddhista templom a tengerparton: Naksan

Dél-Korea keleti részén, Sokcho és Yangyang városok között, a tengerparton egy szép koreai buddhista templomegyüttes emelkedik: ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: kis sziklafal, buddhista pavilon és a tenger harmonikus összhangját találjuk itt. A hely neve: Naksan. Naksansa egyike azon kevés templomoknak Koreában, amelyek a Keleti-tengerre néznek.

A Japán-tenger Dél-Koreában elismert hivatalos neve Keleti-tenger; ennek partján, Sokcho (Szokcsó) és Yangyang városok között emelkedik a kis tengerparti domb, a Naksan-hegy, vagy más néven Obongsan-hegy. És ennek tengerre néző tetején és szikláin épült fel a Naksan (Naksansa) templom, mely egy koreai buddhista templomegyüttes.

A Naksansa-t 671-ben alapította a buddhista szerzetes, Uisang nagymester (625–702), aki maga is az egyik legkiemelkedőbb koreai tudós szerzetes volt, de közeli barátja volt Wonhyo (Vonhjo, 617–686) is, aki szintén a koreai történelem egyik legismertebb buddhista tudós-szerzetese volt és aki nagy hatást gyakorolt a kelet-ázsiai buddhista hagyomány fejlődésére.

A buddhizmus egyébként Kínán keresztül 372-ben jutott el a Koreai-félszigetre, ahol is ekkortájt a sámánizmus volt a helyi koreai vallás. Ez a kettő, a buddhizmus és a sámánizmus aztán összekeveredett egymással: például azok a hegyek, amelyeket a buddhizmus előtt a szellemek lakóhelyének hittek, oda buddhista templomokat építettek. A koreai buddhizmus elfogadta és beolvasztotta a koreai sámánizmus főbb szellemeit; tulajdonképpen tehát a buddhizmusnak és a sámánizmusnak ez a keveréke lett a koreai buddhizmus.

Na de térjünk vissza az alapító Uisang nagymesterre, aki egyébként ezen a helyen meditált: úgy tartják, hogy Avalokitesvara (Avalókitésvara) bodhiszattva az ő buzgó imáira válaszul emelkedett fel a tengerből. Illetve egészen pontosan a tengeren lebegő vörös lótuszvirágból bukkant elő Avalokitesvara bodhiszattva.

De ki volt ő? Nos, anélkül, hogy nagyon belemennénk a buddhizmus különféle ágaiba és dolgaiba, a laikusoknak nagyon röviden csak annyit, hogy Avalokitesvara bodhiszattva volt az, aki rendelkezik az összes Buddha együttérzésével. Különféleképpen ábrázolják a különböző kultúrákban férfiként vagy nőként. Ázsia nagy részén Avalókitésvara az együttérzés bodhiszattvája vagy a Kegyelem Istennője; a koreai buddhizmusban Avalókitésvara elnevezése Kvanum vagy Kvanszeum-poszal.

A Naksan templomot korábban a XIII. századi mongol invázió során tűz pusztította el, később királyi parancsra többször újjáépítették és bővítették, így például 1467-ben, 1469-ben, 1631-ben és 1643-ban is. Sajnos a templom épületeinek egy része az 1950-es években, a koreai háború idején ismét megsemmisültek. A pusztulás krónikájának sajnos még nincs vége: a Naksan templom legtöbb ősi építménye 2005. április 5-én egy, a környező erdőből indult futótűzben megsemmisült. De két híres épület megmaradt: az egyik az Uisangdae pavilon, mely egy meredek tengerparti sziklán áll, a másik pedig a Hongnyeonam Hermitage, egy Avalokitesvarának szentelt remetelak, amely szintén egy tengerparti szikla tetején található. Ezért a két tengerparti épületért is érdemes eljönni ide, de sétáljunk végig azért szép sorban.

Ha autóval jövünk, a Naksan Beach Hotel előtti területen van kialakítva egy fizető parkoló: ha innen észak felé sétálunk, rövidesen elérjük a bejáratot, illetve az Uisang Memorial nevű helyet, mely tulajdonképpen egy kis múzeum: fontos történelmi anyagok és fényképek találhatók benne Uisang szerzetesről.

Innen jobbra, a tenger felé indulva szinte egy perc alatt elérjük a szépséges, nyolcszögletű Uisangdae pavilont, mely azon a helyen áll, ahol egykor Uisang meditált és ugye Avalókitésvara az ő buzgó imáira a tengeren lebegő vörös lótuszvirágból emelkedett fel a tengerből. A jelenlegi pavilon épületét egyébként 1925-ben építették, mint említettem, ez megmenekült a futótűzben.

Ha kifotóztuk magunkat, innen már látszik is a sziklafal oldalában a Hongnyeonam Hermitage („vörös lótusz remetelak”), az Avalokitesvarának szentelt remetelak. S bár a tengerparti sziklákon álló, csavart, göcsörtös ágú, öreg fenyőfák, a Naksansa-templom megkülönböztető jegyei a futótűzben elégtek, de a táj így is lenyűgöző, nem csoda, hogy a híres koreai költő, Jeong Cheol (1536-1593) a napfelkeltét a Naksansa-templomban Korea egyik festői helyeként ábrázolta. Ha nem vagyunk is buddhisták, érdemes azért itt egy vastag gyertyával áldozni a hely különlegességének.

A remetelaktól visszajőve induljunk el a hegy irányába, egy kis tó mellett is van szobra Avalokitesvarának, majd egy teaházon áthaladva egy templomhoz érünk.

A templomon láthatunk horogkeresztet – a szvasztika, az egy egyenlő szárú kereszt, amelynek a szárai derékszögben megtörtek egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában, jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt.

A templomtól már nem sok emelkedő, s felérünk a mindössze 78 méter magas Naksan-hegy tetejére, melyet Avalokitesvarának a hatalmas szobra ural. Ne tévesszen meg minket, hogy a google térképen a szobrot Sea Guanyin Statue néven találjuk; ennek oka, hogy míg Indiában Avalokiteśvarát férfiként ábrázolták, addig a kelet-ázsiai buddhizmusban Avalokiteśvarát leggyakrabban női alakként ábrázolják, amely Guanyin, Kannon, Gwaneum és Quan Am néven ismert kínai, japán, koreai és vietnami nyelven. Guanyin más kelet-ázsiai vallások, különösen a kínai népi vallás és a taoizmus fontos alakja is. És a tibeti buddhizmus egyik legismertebb bódhiszattvája Csenrezig (szanszkritül Avalókitésvara!) is egy és ugyanaz. Így pedig mégjobban érthető egy nagyon fontos érdekesség róla, hogy Avalokiteśvara népszerű mantrájáról is ismert, az Om mani padme hum (oṃ maṇi padme hūṃ), amely a tibeti buddhizmus legnépszerűbb mantrája. És a tibeti buddhisták szerint a dalai láma sem más, mint Csenrezig, azaz Avalókitésvara megtestesülése.

De egy fél mondat erejéig visszatérve még a szoborhoz: a 16 méter magas fehér gránit szobor egy tisztáson áll a domb tetején, szemei és ujjai csukva, békés meditációba merülve néz ki a tengerre. A hatalmas szobrot Gwon Jeong-hwan busani szobrász alkotta, és 1977-ben szentelték fel.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!