A világ első szeszfőzdéje, az Old Bushmills

Az apró, mindössze 1350 lakosú Bushmills városka a whiskey-kedvelők népes szektájának régi-régi zarándokhelye, közel a Giant’s Causeway híres természeti látnivalójához. 

Az ír whiskeyről általában Mielőtt elindulunk a gyárlátogatásra, szóljunk azért általánosságban is pár szót a whiskyről (az amerikai angolban és ír dialektusban whiskey), mely olyan égetett szesz, amely gabona erjesztésével és lepárlásával, majd fahordóban (többnyire tölgyfa) való érlelésével készül. A felhasznált gabona általában árpa, árpamaláta, kukorica, búza, rozs vagy rozsmaláta. Hagyományos whiskygyártó nemzetnek tekintik Skóciát, Írországot, Kanadát és az Amerikai Egyesült Államokat.

Ezek közül nézzük, hogy mi is jellemző Írországra. Az ír whisky eredetvédett, neve angolul Irish Whiskey, írül Uisce Beatha Eireannach.

Állítólag először ír szerzetesek jöttek rá arra, hogy ha a péppé zúzott árpát vízzel és élesztővel melegítik egy edényben, akkor az alkoholt vissza tudják nyerni, s az így kapott terméknek csodálatos ereje van. Az italt „Uisce Beatha” azaz az élet vize névre keresztelték.

Az égetett szesz első írországi említése 1405-ből származik (Clonmacnoise-i annales), és egyben ez volt a történelem első dokumentált aqua vitae-túladagolása: egy Richard MacRanall nevű ír törzsfő 1405 karácsonyán abba halt bele, hogy túl sokat fogyasztott az italból.

az élet vize, az aqua vitae írül uisce beatha formában honosult, mely végül whisky és whiskey formákban anglicizálódott

Ekkor még alapanyagától függetlenül aqua vitae-nek nevezték, és elsősorban gyógyszerként alkalmazták, többek között a himlő és a kólika ellen, de már az élvezeti fogyasztása is lassacskán terjedőben volt. Az elnevezés történetéhez fontos tudni, hogy az aqua vitae írül uisce beatha formában honosult, mely végül whisky és whiskey formákban anglicizálódott.

Árpából készült whiskyről először a XVI. században hallani, amikor a Tudorok megerősítették az uralmukat Írország felett. Az ital terjedését jelzi, hogy 1541-ben VIII. Henrik lánya, az ekkor még mindössze 8 éves Erzsébet hercegnő (a későbbi I. Erzsébet) egy ír püspöktől egy hordó whiskyt kapott ajándékba. I. Erzsébet állítólag megszerette és imádta az ír whiskyt és rendszeresen hordóban szállíttatta Londonba!

A jobb ír és amerikai minőséget meg akarták különböztetni a XIX. század második felében még meglehetősen gyenge skót terméktől, s ekkortól (kb. 1870-től) kezdve írták az ír és amerikai whiskyt whiskey betűzéssel. Ez azonban sokak szerint csak tévhit, mert csak az 1970-es évek óta van így.

Egyébként az ír whiskynek a törvény szerint Írországban vagy Észak-Írországban készült és legalább három évig fahordóban érlelt whisky számít. Fontos jellemzője még az ír whiskeynek a háromszori lepárlás, ami miatt szakértők szerint az elkészült ital selymesebb, lágyabb ízvilágú lesz skót társainál. És fontos különbség az is, hogy a maláta szárításakor nem használnak tőzegfüstöt, ezért füstös ízű ír whiskeyt nem nagyon ihatunk (ritka kivételektől eltekintve).

A mai ír whiskyk többsége blended, azaz kevert whisky, melyet rézüstökben párolt malátawhiskyből vagy – a pure pot still whiskyként ismert – árpawhiskyből, valamint finomítótornyon készült gabonawhiskyből kevernek, és egyszerűen Irish Whiskey néven hoznak forgalomba. A skótokkal ellentétben egyébként az írek az árpán kívül rozst, búzát, sőt zabot is használnak whiskey alapul.

Az általános whiskey-tudnivalók után most pedig induljunk el Bushmills városkába. A város közepén találjuk a Bushmills Szeszfőzdét (Bushmills Distillery), mely egyes vélemények szerint a világ első hivatalosan működő szeszfőzdéje, legális lepárlóüzeme.

A Bushmills egyes vélemények szerint a világ első hivatalosan működő szeszfőzdéje, legális lepárlóüzeme!

Az egyik leírást szerint engedélyét még Anglia első Stuart uralkodójától, az egyik legműveltebb angol királytól, I. Jakabtól (James Charles Stuart) kapta 1608-ban. Ez is van rányomtatva a címkékre, ekkor ugyanis egy helyi birtokos (Sir Thomas Philips) királyi engedélyt kapott whiskey-készítésre. Az 1608-as évre emlékezve nemrégiben a 400. évfordulójára készült el egy különleges whiskey, a Bushmills 1608.

Egyes whiskey-történészek szerint a dátum későbbi, a szeszfőzdét megépítő társaságot (The Bushmills Old Distillery Company) 1784-ben alapította Hugh Anderson. Többszöri bezárás után 1885 óta folyamatosan működik a gyár, amikor is egy tűz után elpusztult a gyár, de újjáépítették. Két év alatt azonban nem csupán újjáépítették, de közel azonos mértékű termelési szintet hoztak, mint a tűzvész előtt volt. Ekkor kezdődtek az úgynevezett arany évek, amikor a Bushmills termékek számos díjat és elismerést zsebeltek be nemzetközi szinten is, többek között a párizsi 1889-es világkiállításon. Az Egyesült Államokban bevezetett alkoholtilalom azonban az ír lepárlót is hátrányosan érintette, így a termelés visszaesést mutatott.

Skócia közelsége amúgy nagyban hozzájárult, hogy eleinte a Bushmills lepárló kétszer lepárolt whiskey-t állított elő (az ír háromszor párol). A Bushmills hamar közkedveltté vált, 1930-ban pedig az új lepárlómester, Jim Morrison bevezette a háromszoros lepárlást. Whiskey-szakértők akkortól ismerik a „Bushmills zamatot”, amely azóta gyűjti rajongóit szerte a világban.

a lepárlás közbeni alkoholveszteség a népnyelv vicces találmánya szerint az „angyalok dézsmája” (the angels’ share)

A háromszori lepárlás során ahogy telik az idő, a párlat alkoholtartalma a kezdeti 60 százalékról 40 százalékra csökken; ez a lepárlás közbeni alkoholveszteség a népnyelv vicces találmánya szerint az „angyalok dézsmája” (the angels’ share) – az ír logika szerint még e testetlen lények sem tudnak ellenállni a mennyei nedűnek.

A tilalom megszűnése után egyébként egy belfasti kereskedő vásárolta meg a lepárlót, amely egészen a második világháborúig remek befektetésnek bizonyult, ám a bombatámadások nem kímélték az épületet, megsemmisült a központ, valamint az archívum egyaránt.

A Bushmills whiskey valódi ír árpából és kizárólag a Szent Columba-patakból, a Bush folyó egyik mellékágából merített vízzel készülhet, és persze tölgyfa hordóban kell érnie. Ezeket a hordókat is megnézhetjük többek között a vezetett túra során, mely után kóstolót kaphatunk.

A főzdét évente 120 ezer ember látogatja, jelen sorok írója is többször vitt ide csoportot. S ha már a gyárban járunk, említsük meg hogy további különlegesség a Bushmills márkával kapcsolatban, hogy ez az egyetlen olyan főzde, ahol egy helyen történik a gyártás minden folyamata. Egyedi ízvilágát, valamint selymes lágyságát a régóta fennálló tradíció mellett a már említett háromszori lepárlásnak, valamint a nagy méretű lepárlóüstnek köszönheti. Utóbbi azért fontos, mert így kevésbé lesznek karakteresek a lepárlás során az ízek. Kiemelendő, hogy a Bushmills kizárólag malátázott árpából készíti az italait!

Ha végig látogattuk a gyárat, érdemes behelyezni azt nagyobb kontextusba is: sokan „egy a sok közül”-nek gondolják a helyet, pedig nincs minden városban ilyen, sőt: jelen pillanatban az egész Ír-szigeten három ilyen gyár van, ezek egyike a Bushmills.

Az 1960-as évek elején is már csak négy főzde működött mindösszesen: ekkor az ír whiskykészítők arra a megállapításra jutottak, hogy a nemzetközi piacok visszanyerése csak közös erővel lehetséges, ezért 1966-ban egyesült a három nagy (ír köztársaságbeli) ír whiskygyártó: a John Jameson and Son, a John Power and Son és a Cork Distilleries Company, és megalapították az Irish Distillers Group-ot (IDG).

1972-ben az utolsó Észak-Írországban megmaradt szeszfőzde, a Bushmills is csatlakozott ehhez a társasághoz. 1975-ben nyitottak egy ötödik nagy szeszfőzdét Cork mellett, Midletonban, de közben a másik három köztársaságbeli főzdét bezárták, így az Ír-szigeten csak két szeszfőzde maradt, a Jamesont is gyártó Midleton és a Bushmills. 1989-ben azután egy dundalki krumplihéjetanol-üzemet whisky-üzemmé alakítottak, az így létrejött Cooley Distillery. Így az Ír-szigeten három gyár működik: a dundalki Cooley, a midletoni (itt készítik a Jamesont) és Észak-Írországban a Bushmills, amelyben jelenleg is járunk.

Visszatérve még kicsit a Bushmills gyárhoz, beleshetünk egy kicsit a kulisszák mögé, megcsodálhatjuk az erjesztő és lepárló berendezéseket, valamint természetesen kóstolót is kaphatunk.

Mivel annyira azért nem értek az italhoz, ezért az italneked.hu weboldalt hívom segítségül, hogy bemutassam a Bushmill változatokat:

Az eredeti verziót, amely annak idején meghódította az egész világot összesen öt éven keresztül érlelik tölgyfahordókban, amelynek köszönhetően aranyló színt és könnyed karaktert kap az ital. Ma már természetesen számos más változata is létezik a Bushmills különleges párlatainak, amelyet minden esetben egyedivé tesznek valamivel.

A 10 éves Bushmills whiskey friss és zamatos illattal ajándékozza meg a fogyasztót, ízében pedig megtalálható a lágy mézesség mellett a vanília és az étcsokoládé, amelyet egy igen karakteres fás jelleg tesz tökéletessé.

A lepárló 16 éves itala 2010-ben a San Francisco-ban megrendezett World Spirits rendezvényen aranyérmet szerzett, ami nem meglepő, hiszen ezt az italt három különböző hordóban érlelik, mielőtt a palackokba kerül.

A 21 éves párlatuk szintén háromféle hordóban pihen a hosszú évek alatt, amelynek köszönhetően egy nagyon elegáns, könnyed, kellemesen fűszeres ital születik.

A Black Bush névre hallgató különlegességüket sokan „likőr whiskeynek” nevezik, ugyanis kifejezetten lágy, gyümölcsös jellege emeli ki a többi termék közül. Ezt a vonalat viszi tovább a mézes változat, amelynek a különlegességét a hozzáadott helyi termelői méz adja.

Kiemelt különlegességnek számít a kínálatban a Bushmills Bourbon Cask Reserve, amely elkészítéséhez egy kádármester külön a lepárló számára készített egyedi, amerikai fehér tölgyből készült hordókat, megalapozva ezzel ennek az édes, krémes italnak az alapjait.

A populáris kultúrában is találkozhatunk a Bushmills whiskeyvel: elsőként említsük meg, hogy a kubai-amerikai énekes, Al Jourgensen nagyivóként állítólag napi két palack Bushmillst fogyasztott. Egy los angelesi banda, a NOFX pedig említi a Bushmillst az egyik albumán. Ugyanígy Tom Waits is említi az ‘Old Bushmills’-t a „Tom Traubert’s Blues” című dalában (ezt Rod Stewart is feldolgozta amúgy).

Sorozatban is megjelenik, a The Wire-ben az egyik szereplő protestáns whiskeyként utal a Bushmillsre, amikor mondják neki, hogy a Jameson nem kapható éppen. És rengeteg filmben rendelnek Bushmills, például az 1982-es The Verdictben Paul Newman (alias Frank Galvin) rendel az italból. De az ismertebb Függetlenség napjában (Independence Day) Jeff Goldblum karaktere is egy üveg Bushmillst iszik, amikor a világ végéről lamentál éppen.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!