Kolumbusz negyedik útja Közép-Amerikában

Kolumbusz életrajzát sokan feldolgozták, most a főbb évszámok mellett ebben a bejegyzésben Kolumbusz 1502-1504 közötti negyedik útjára fókuszálunk, ekkor derítette fel a közép-amerikai partokat. 1502-ben lépett partra Costa Ricában, és róla nevezték el a pénzüket is. 

Sokan és sokféleképpen feldolgozták már Kolumbusz életét, de egy rövid vázlatos ismertetést mi is adunk. Nos, amit tudunk, hogy Kolumbusz Kristóf Genovában, a Genovai Köztársaságban született 1451-ben Cristoforo Colombo néven, egy takács fiaként.

Életének első szakaszáról rengeteg feltételezés és találgatás volt és van, egyes feltételezések szerint ősei például szefárd zsidók voltak, másik feltételezés, hogy egy portugál herceg törvénytelen fia volt, akit a portugálok titkosügynöknek küldték Spanyolországba (portugálul Cristóvão Colombo, spanyolul Cristóbal Colón). De persze francia, angol, ír vagy éppen görög származásúnak is tartották már.

Fiatal koráról talán legobjektívabb Eugene Lyon írása, mely a National Gepgraphic 1992 januári számában jelent meg, szerinte Kolumbusz már 1470 előtt is tehetett egy vagy több utat, 1472-től viszont már kizárólag a tengerészetnek szenteli életét. Eugene Lyon cikke szerint Kolumbusz „előbb a Földközi-tengert járja be. E tapasztalatok teszik érthetővé későbbi pályafutását. Hajónaplói, levelei és följegyzései arra mutatnak, hogy behatóan ismerte a világnak ezt a táját. Járt Marseille-ben, s a kasztíliai bor- és gyapjúkereskedelemből is kivehette a részét. Megfordult az aragóniai partokon, bejárta, de legalábbis látta Szicíliát, Szardíniát, Korzikát és a Baleár-szigeteket. 1475-ben vélhetőleg a kis-ázsiai partok felől közelítette meg Khioszt.”

1476-ban kihajózott a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra. Hajója állítólag kalóztámadás áldozata lett, más források szerint a San Vincent-foki tengeri csatában vett részt (ami a genovai hajók és a franciák között zajlott), Kolumbusz pedig a portugál partokra úszva vergődött ki. A csata után eljutott Lisszabonba, és a következő 10 évben ott is telepedett le: 1476-1485 között Portugáliában élt, ahol házasságot kötött a portugál Felipa Moniz Perestrellóval, s itt, Lisszabonban született meg Diego nevű fiuk.

1476-1485 között Portugáliában élt, Madeirán és az Azori-szigeteken is

Portugál évein belül 1478-79-ben Madeirán élt (a Centurione és Di Negro családok üzleti képviselőjeként), 1482-84-ben pedig az Azori-szigeteken járt. De ezen időszakban (1477 és 1485) között kereskedőként bejárta az Atlanti-óceán ismert részét Izlandtól a portugál és spanyol szigeteken át egészen a Volta folyó torkolatának újonnan létesített portugál aranytermelő telepig.

1485-ben meghalt felesége, anyagi helyzete egyre rosszabbodott. 1485 nyarán – miután teljesen megszakadt kapcsolata felesége családjával – elhagyta Portugáliát, és Kasztíliába utazott.

Mindeközben Kolumbusz kezébe került Paolo Toscanelli (1397-1482) firenzei csillagász levele és térképe, amely szerint az Indiába vezető utat elképzelhetőnek tartotta nyugat felé. A portugálok nem voltak vevők Kolumbusz ötletére, kritikusan azt gondolták, hogy jelentősen alábecsülte a távolságot Európa és India között (s ebben igazuk is volt). Sok elutasítás után végül Izabella királynő és Ferdinánd király rábólintott a tervére, így 1492. augusztus 3-án reggel 8 órakor felszedték a horgonyt és Palos kikötőjéből elindult három hajó, a Santa Maria, a Nina, a Pinta, hogy az Atlanti-óceánon nyugati felé haladva elérjék Indiát, Kínát és a Távol-Keletet. Az Amerika felfedezésével végződő expedíció a történelem egyik legjelentősebb utazása volt, s bár véletlenül fedezte fel Amerikát, ezzel nagyobb hatást tett a világtörténelemre, mint amekkorára esetleg számított.

Számtalan irodalmi és zenei mű dolgozta fel a történetet, magyar vonatkozásban talán egyik legismertebb az 1979-es Neoton sláger, a Santa Maria: „A tenger felől megtalálom Indiát, / De az se baj, / hogyha felfedezzük Amerikát. / Santa Maria, Santa Maria, / Santa Maria, Santa Maria”.

S ha már zene, a görög Vangelis zenéjét is dúdolhatjuk, melyet Az 1492 – A Paradicsom meghódítása (1492: Conquest of Paradise) című filmhez komponált. Az 1992-es angol–amerikai–francia–spanyol kalandfilm rendezője Ridley Scott volt, Kolumbusz Kristófot pedig Gérard Depardieu alakította a filmben.

1492-93-as első útján Palos kikötőjéből indulva a Kanári-szigetek felé vették az irányt (lásd Kolumbusz háza bejegyzésemet), majd onnan szeptember 6-án futottak ki a nyílt óceánra. 1492. október 12-én éjjel 2 órakor Rodrigo de Tirana, a Pinta matrózának kiáltása „Tierra! Tierra! (Föld! Föld!)” majd a felhangzó ágyúdörgés jelezte az Újvilág, Amerika felfedezését. A felfedezett új föld a Bahama-szigetek közepén elhelyezkedő Guanahani-szigete volt, amelyet a felfedezők San Salvador névre kereszteltek, lakóit pedig indiánoknak nevezték el. Ezen az úton a Bahama-szigeteket, Kubát és Hispaniolát fedezte fel Kolumbusz.

1493-96 között került sor második útjára, ahol felfedezi Dominikát, Guadeloupe-t, Puerto Ricót és Jamaicát, felderíti Kubát, és Hispaniolán megalapítja az Újvilág első európai települését.

Harmadik útja (1498-1500) során 1498. május 30-án hagyták el Sanlúcar kikötőjét, ahonnan Madeira, majd a Zöld-foki-szigetek érintésével kijutottak a nyílt óceánra. Ezen az úton Kolumbusz felfedezi Trinidadot, az Orinoco torkolatánál eléri Dél-Amerikát. Hispaniolából vasra verve viszik Spanyolországba.

Ehhez adalékként tegyük hozzá, amit Michael H. Hart könyvében olvastam: „Kolumbusz nem volt mindenben csodálatra méltó személyiség. Végtelenül kapzsi volt; amikor megpróbálta rávenni Izabellát, hogy pénzelje őt, terve tulajdonképpen azért ütközött nehézségekbe, mert nagyon pénzsóvár ajánlatot tett. Ezenkívül – noha nem lenne igazságos mai etikai mércékkel megítélni őt – az indiánokkal is ijesztő kegyetlenséggel bánt.”

És végül 1502-1504 között negyedik útján felderíti a közép-amerikai partokat, erre az útra elkísérte bátyja Bartolomeo és második fia, az akkor 13 éves Fernando. Kolumbusz 1502. április 13-án indult el Sevillából, négy hajóval (Santa María, Gallega, Vizcaína és Santiago de Palos) negyedik, s egyben utolsó útjára. Sevillából Cádizba ment, ahol megrakták a hajókat élelemmel és onnan május 11-én indult a Kanári-szigetek irányába, a marokkói partvidéken pedig portugál hajósokat mentett meg.

Ismét fontos felfedezéseket tett, de nem ismerte fel valódi jelentőségüket. Június 15-én elérték Martinique szigetét, majd északnyugati irányba, Kuba felé tartottak. Pusztító hurrikánba kerültek, amely szétszórta a hajókat: csak július 3-án Santo Domingótól ötven mérföldnyire nyugatra találkoztak újra. Egy hetet várakoztak, majd Jamaicát délről megkerülve észak felé a Kuba irányába indultak.

Július 27-én mindössze 3 nap alatt átkeltek a Karib-tengeren (Antilla-tenger a másik neve) és rábukkantak a ma Hondurashoz tartozó Bahia-szigetekre (Islas de la Bahía, nevének jelentése: „Az öböl szigetei”). Hondurasban Puerto Castilla mai településnél lépett partra augusztus 14-én. Az admirális kelet-délkelet felé haladt tovább: a partot, amely mentén Kolumbusz haladt, Hondurasországnak (honduras spanyolul mélységet jelent) nevezte el. Viharokkal küszködve haladtak egyébként Közép-Amerika partjai mellett. „Láttam én más viharokat is, de egyik sem tartott ilyen hosszú ideig, és egyik sem volt olyan bősz és félelmetes, mint ez. Még a legtapasztaltabb vén rókák közül is többen, akiket pedig rendíthetetlen fickóknak tartottak, most elveszítették bátorságukat” – írja naplójában.

Honduras partja eleinte kelet felé húzódik, majd a tengerész-admirális által Gracias a Dios fokra keresztelt helynél meredeken délnek fordul. A mai Nicaragua partjai mentén haladtak a hajók. Az ivóvíz elfogyott, ezért csónakkal indult a partra pár ember, de a homokzátonyon egy csónak elsüllyedt, így pár ember meghalt. A folyónak a mai neve – ahol a szerencsétlenség történt – Rio Grande, de az admirális annak idején Rio de los Desastresnek (Szerencsétlenség folyója) nevezte el.

A San Juan del Nortei-öböl után következő országok Kolumbusz Cariainak nevezte el, mert az indiánok így nevezték. A mai neve Costa Rica. Más leírások szerint amikor Costa Rica partjainál hajózott Kolumbusz, látott errefelé néhány díszes, arannyal kirakott ruhába öltözött hölgyet és ebből egy gazdag társadalom meglétére következtetett. Egyúttal elnevezte a területet gazdag partnak, azaz spanyolul Costa Ricának.

a costa ricai pénz, a colón Kolumbuszról kapta a nevét, akinek ugye spanyolul Cristóbal Colón volt a neve

Apropó gazdag part: a costa ricai pénz, a colón (többes számban: colones, jele: ₡; rövidítése: CRC) bizony Kolumbuszról kapta a nevét, akinek ugye spanyolul Cristóbal Colón volt a neve. A colón pénzt 1896-ban vezették be Costa Ricában (a pesót váltotta), az első 20-as címletű érméken az ország címere és Kolumbusz portréja szerepelt.

Visszatérve 1502-be, Kolumbuszék Puerto Limón környékén lehorgonyoztak és pár napot ott tartózkodtak, a costa ricai partra lépés dátuma 1502. szeptember 18. Október 5-én indultak tovább a manapság Panamához tartozó Almirante-öbölbe (ma Moszkító-öböl). Az öböltől keletra a Laguna de Chiriquí található. Innen tíz napos tartózkodás után kelet felé indultak.

Kolumbusz egyébként átjárót keresett „Kína” (Kuba) és az 1498-ban talált nagy déli szárazföld között az „Indiai-óceánra”. Úgy vélte, valahol a Maláj-félsziget közelében jár, a Gangesz torkolatától mintegy tíznapi hajóútra. Nem talált azonban tengerszorost, és 1504 november 7-én, két és fél éves hajóút után, betegen és elkeseredetten érkezett vissza Spanyolországba.

Élete utolsó éveiben Kolumbuszt többféle betegség gyötri: szeme már az első útján begyulladt, s ez az idő múlásával mind jobban megkeseríti napjait. Nem kizárt, hogy malária vagy tífusz támadta meg, s valószínűleg kötőhártya-. húgyúti és ízületi gyulladással járó Reiter-szindrómában szenvedett (Eugene Lyon cikke szerint). Visszavonult egy szerény valladolidi házba: „A betegségem már nem ismer irgalmat” – panaszkodik 1506 tavaszán az 55 éves tengerész, akinek a szíve sem egészséges, testét pedig vízkór püffeszti. Kolumbusz Valladolidban, a Kasztíliai Királyságban halt meg 1506. május 20-án.

Kolumbuszt a valladolidi ferences kolostorban temették el. Temetését, halálát az udvari krónika meg sem említi. Azonban az admirális halála után sem pihent háborítatlanul. 1557-ben hamvait Sevillába vitték, ahol Santa Maria de las Cuevas kolostor kápolnájában helyezték el. A XVI. század közepén Santo Domingóba szállították és a székesegyház szentélyében a főoltár elé temették el. Amikor 1759-ben Spanyolország kénytelen volt Hispaniola keleti felét átengedni Franciaországnak, a spanyol hajóhad parancsnoka Havannába szállíttatta. Spanyolország 1898-ban elvesztette Kubát, a spanyol kormány elhatározta hogy a nagy felfedező hamvait hazahozatja Sevillába. A halott admirális ismét átkelt az Atlanti-óceánon. Most a sevillai székesegyházban a nagy sekrestye melletti oldalkápolnában nyugszik, ahol négy páncélos bronzvitéz emeli vállára a nagy felfedező koporsóját. Göcsei Imre írja Az ismeretlen vándorai című könyvében: „Még a síremlék is a nyughatatlan, örökké utazó, az ismeretlen messzeségbe vágyó felfedező szellemét szimbolizálja.”

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!