A világ ötödik, Európa harmadik legkisebb nemzetközileg elismert független állama San Marino (61 km², 30 ezer lakos). Ez a világ legrégibb köztársasága, mely mint minden miniállam, kuriózum a nemzetközi turizmusban. Évente kb. 3 millió turista jut el San Marino városkába. A turisták zöme azonban csak a Piazza Libertára (Szabadság térre) és annak impozáns épületéhez, a Palazzo del Governóhoz (Kormánypalota) jut el. Bakancsos túratársaim nem is gondolnák, hogy egy kellemes túrát is tehetünk a törpeállam óriáshegyére, a 755 m magas Monte Titanóra. 

San Marino szikláin - Fotó: Fekete Mona

San Marino szikláin – Fotó: Fekete Mona

Rimini kikötővárosból országúton 25 kilométerre fekszik San Marino, illetve egészen pontosan a városka P3-as számú parkolója a Viale J.F. Kennedy végén. Ezt a parkolót érdemes ugyanis kiindulási pontul választani, ha San Marinóban túrázni akarunk.

Séta a törpeállamban - Fotó: Barna Béla

Séta a törpeállamban – Fotó: Barna Béla

A parkolóból indul ugyanis egy kellemes túraösvény, melyen végigsétálhatunk a Monte Titano hatalmas, magas gerincén, mely az Etruszk-Appenninek része. Nem sokat kell menni, egy gyors s meredek kaptató, s máris egy hegytetőn találjuk magunkat, ahonnan ferdén álló mészkősziklákra állva letekinthetünk a mélységbe, a másik oldalon pedig egy kellemes erdő és natúrpark (Parco Naturale) kísér minket. Hihetetlen, hogy egy sűrűn lakott miniállamban úgy is érezhetjük, mintha egy vadabb hegyen gerinctúráznánk.

Fotó: Fekete Mona

Fotó: Fekete Mona

A sziklakilátó után kb. két-három perc újabb kaptató után felérünk egy újabb hegytetőre, melyen egy torony áll, a Montale, nevezik harmadik toronynak (Terza Torre) is. Ezt az őrtornyot abból a célból építettek 1320 körül, hogy az ellenséges Malatesta család közeli várát, Fiorentiót megfigyelés alatt tudják tartani, ugyanis a Malatesták (akik 1295 és 1500 között uralkodtak Emilia-Romagna fölött Rimini központtal) több ízben is ki akarták terjeszteni hatalmukat a szabadságszerető San Marinóra. Ez azonban nem sikerült nekik; történelme során amúgy San Marinót csak kétszer szállták meg igen rövid időre: 1503-ban Cesare Borgia és 1943-ban a német hadsereg.

Ezek a várak sohasem szolgáltak egyébként elnyomó szerepet, sohasem adtak otthont rablólovagoknak meg különféle kalandoroknak: szinte mindig a védelem volt a feladatuk, erre büszkék is a San Marinóiak.

A harmadik torony, a Montale - Fotó: Barna Béla

A harmadik torony, a Montale – Fotó: Barna Béla

A Montale őrtoronynál meg kell még említeni, hogy neve a latin Palatium Montalis, hegyi erősség nevének olaszos rövidítése. A szép kis magányos toronyhoz egy érdekes irodalomtörténeti adalék is kapcsolódik, melyről sajnos a legrészletesebb utikönyvek is elfelejtenek szólni. Ez pedig az, hogy a San Marinói harmadik torony lett annak a kötetnek a névadója, amiben Szerb Antal olaszországi útinaplója jelent meg. Először ez egyébként 1936-ban látott napvilágot a Nyugatban, s mivel San Marinói gerinctúránk egyik kilátópontjáról szól, ezért hosszabban is idéznék most Szerb Antaltól:

A harmadik torony külön áll, a hegy egyik sarkán, mindkét oldalon meredek, megközelíthetetlen sziklán, a város nem ér idáig, és az ember, amíg a gerincen végigmegy, szédül a magasban. Itt, a szabad ormon, erős, hűvös szél fuj, még ebben a hőségben is; úgy képzelem, itt mindig szél lehet.

Leülök a tornyom lábához és nézem a kilátást, az én kilátásomat. Eddig osztoznom kellett a többi kirándulóval, csacsogón együtt lelkesednem, most itt megtörténik a lelki birtokbavétel, az egész országrész az enyém. Az egyik oldalon a lankás, városos, gazdag és alkonyodó Romagna, a tengerig, a másik oldalon az ősi, briganti-járta Etruszk Appenninek. (…) Az Appenninek emberszabású hegyek, aminthogy az egész olasz táj emberszabású, azért szebb a föld minden más tájánál.

Ülök az olasz táj fölött, az alkonyatban a kékek és az ég alján a vörösek élesebbek, zengőbbek, távolosabbak lesznek, belém száll az olasz táj kimondhatatlan édességű serenitasa és mostani utamban először boldog vagyok”.

Fotó: Fekete Mona

Fotó: Fekete Mona

A harmadik toronytól tovább folytatva gerinctúránkat hamarosan eljutunk a Cesta vagy Fratta néven is emlegetett második toronyhoz (Seconda Torre).

Kilátás a második toronytól - Fotó: Barna Béla

Kilátás a második toronytól – Fotó: Barna Béla

Ám még előtte érdemes egy rövid kis kitérőt tenni egy kilátóponthoz. Az egyik térkép szerint ez a két torony közötti rész maga a Monte Titano, a legtöbb leírás azonban a legmagasabb pontként a Cestát jelöli meg.

a hegygerincről kiemelkedő kis csúcs pontos magassága 755,24 méter, s ezzel ez a miniállam legmagasabb pontja

Ezek szerint a hegygerincről kiemelkedő kis csúcs pontos magassága 755,24 méter, s ezzel ez a miniállam legmagasabb pontja. (A Monte Titano pontos földrajzi fekvése: légvonalban 10 kilométerre van az adriai parttól, a 43° 56’ 06” északi szélességen és a 12° 26’ 56” nyugati hosszúságon).

A legmagasabban épült Cesta (vagy Fratta) erődöt szintén a XIV. században emelték, ma egy hadimúzeum (Museo delle Armi Antiche) működik falai között.

A második torony után már jobban érezni a város közelségét, bár félig-meddig még mindig kicsit erdős részen gerinctúrázunk tovább. Az út ezen szakaszának neve „Passo delle Streghe”, azaz boszorkányok ösvénye: a néphit szerint ugyanis valaha boszorkányok kergetőztek a meredek sziklatetőn.

A La Rocca (Guaita) - Fotó: Barna Béla

A La Rocca (Guaita) – Fotó: Barna Béla

Erről az útról illetve a második toronytól jól fotózható San Marino legnagyobb és legrégibb erődje a La Rocca (Guaita), vagy első torony (Prima Torre), mely idestova már több mint ezer éve épült.

A három torony együtt a Monte Titano hegygerincén az ország egyik legszebb történelmi emléke, mely San Marino „Libertas” (Szabadság) feliratú címerében is szerepel: zöld hegytetőkön a „három toll” a három várat jelképezi.

Túránk egy képeslapon jelölve

Túránk egy képeslapon jelölve

A vártól leereszkedve gerinctúránkat tulajdonképpen befejeztük, innen leereszkedhetünk mi is egy normál városnézésre a Piazza Libertára (Szabadság térre) és annak impozáns épületéhez, a Palazzo del Governóhoz (Kormánypalota). Itt az ékszerdoboznyi San Marinoi óváros egy szuvenírárusánál vagy egy trafikban érdemes beszereznünk egy légifotós képeslapot, melyen nagyon szépen látszik gerinctúránk útvonala. Apropó hegy: a több mint 755 méter magas Titanó-hegy és a főváros történelmi városmagja immár 2008 óta a világörökség részét képezi.

Végezetül olvassunk bele még egyszer egy Szerb Antal útleírásba, amely megint csak azt bizonyítja, hogy San Marinóba bakancsos turistáknak is el kell jönni: „San Marino hegyi város. A leginkább hegyi város az összes olasz hegyi város közül, amelyet eddig láttam. Sokkal «hegyesebb», mint a szörnyű hegy oldalába búvó Gubbio, az ijesztően fekete, középkori, pápa-verő Anagni, a nagy asztalra feltett óriás-játékszer, Orvieto. Mindegyiknél magasabban és meredekebben fekszik. A kőszál, amelyen épült, az egyik oldalon függőleges, mintha levágták volna, és a másik oldalán is hegymászóknak való”.

Kép és szöveg: Barna Béla

Fotó: Barna Béla

Fotó: Barna Béla