Gran Canaria óceáni sziklái

A Kanári-szigetek harmadik legnagyobb szigete, a kör alakú, 1532 km² területű Gran Canaria luxus nyaralószigetként él az emberek képzetében. Aki azonban járt ott, tudja hogy a világ legkellemesebb éghajlatú túrahelyei közé is tartozik, különösen a sziget vad hegyek által csipkézett nyugati partja Aldea környékén.

Ha az ember vadul meseszép, tengerbe zuhanó sziklás tájak leírásával kísérletezget, sokszor leír mindenféle bombasztikus jelzőt. Nos, Gran Canaria nyugati szikláinak tengerbe zuhanó leírásánál minden jelző erőtlennek és fakónak tűnik a valósághoz képest. Ha a szigetekről csak egyetlen egy helyet kellene ajánlanom, hogy egy meseszép természeti látnivalót lássunk, akkor a nyugati parti sziklák lennének azok Aldea de San Nicolás környékén.

Pedig több utikönyv próbálja lebeszélni az utazót, hogy nincs itt semmi nézni- meg tennivaló. Ami félig meddig igaz is lehet, hiszen hiába a sziget egyik legrégebbi városa Aldea de San Nicolás (vagy másik gyakran emlegetett nevén San Nicolás de Tolentino), önmagában tényleg nem egy izgalmas település. Klasszikus értelemben vett látnivalója nemigen van, ráadásul a település a sziget legelzártabb része, még a modern tengerparti utat sem vezették el idáig, így a mindössze 40 kilométerre fekvő szigetfővárosba, Las Palmasba két órát kell autózni.

Mégis megéri akár egy napot is rászánni az itteni kirándulásra: az ide vezető út és a lélegzetelállító panoráma miatt egyértelműen a sziget legszebb tája.

Aldea de San Nicolás a helyi viszonyokhoz képest egy eléggé tágas völgyben helyezkedik el, amelynek mindkét oldalát magas hegyvonulatok szegélyezik. Épp ezért bármerről is közelítjük Aldeát, rengeteg szerpentinre számítsunk. A legcélszerűbb egyébként Purto de Mogán felől megközelíteni a 8500 lakosú települést, mely a sziget nyugati részének legfontosabb települése és egyben mezőgazdasági központ is.

a dinnyefafélék családjába tartozó papaya (Carica papaya) bár Közép-Amerikából származik, Gran Canárián is termesztik

Többféle növényt termesztenek itt hatalmas sátrak alatt a paradicsomtól a trópusi gyümölcsökig (banán, narancs, papaya). Legkedveltebb a dinnyefafélék családjába tartozó papaya, (Carica papaya) mely Közép-Amerikából származik, de mára főleg a spanyolok közvetítésével a trópusi és szubtrópusi területeken szerte a világon, így itt Gran Canarián is termesztik.

Aldea de San Nicolás faluból először a főúton bő 4 kilométert továbbvezetve menjünk le a partra, ahol egy kis halászatból élő falucska, Puerto de la Aldea húzódik meg. Van itt egy eléggé elhagyatott fekete kövecses strand is a nyugisabb helyeket kedvelőknek.

De ha nem strandolni vágyunk, akkor is érdemes ide lejönnünk: a mólóról fotózhatunk egyrészt szép hullámokat, másrészt pedig meg Aldea kikötőjétől délre fantasztikus hegyek emelkednek, kedvenc fotótémája ez a tájfotósoknak, na meg a helyi mólón megtörő hullámok.

A hegység neve egyébként az egyik helyi kiadású térkép szerint Montaña del Cedro, melynek Aldeához közel eső magas pontja a 790 méter magas Amurgar, illetve a 737 m magas Peñón Bermejo (ez utóbbira turistaút is vezet fel San Nicolásból).

Ettől délkeletre emelkedik a hegységnek nevet adó Montaña del Cedro 1011 méteres csúcsa, illetve az 1066 méter magas Montaña de Hogarzales. Ezeket a hegyeket az 1994-ben létrehozott természetvédelmi terület, a 2920 hektáros Reserva natural especial de Güigüi védi.

Az Aldea és Agaete közötti GC200-as út fenséges, sziklás hegyoldalakon kanyarog fel közel 500 méter magasra.

Aldeától északra is emelkedik egy hegység, a Montaña Tablada. Ennek tetején egy fantasztikus út kanyarog át. Az Aldea és Agaete közötti GC200-as út fenséges, sziklás hegyoldalakon kanyarog fel közel 500 méter magasra: ez Gran Canaria egyik legvadabb tengerparti szakasza: a hegyek meredeken zuhannak az óceánba, falvak nincsenek, egy óra hosszat ég és tenger között vezet az út. A legjobb panorámát nyújtó helyeken (Mirador de Balcón, Anden Verde, Punta Corda és Punta de la Palma) kilátó-parkolókat építettek az út mellé. Aldea felől érkezve a legelső kilátóterasz a Mirador de Balcón névre hallgat.

Csipkésen a tengerbe zuhanó vad hegyeket láthatunk itt, legmagasabb közülük az 517 m magas Carrizo. A Montaña Tablada csúcsai egyébként sorrendben 271, 257, 385 és 423 méter magasak. A Mirador de Balcónon van egy „üvegtigris” szerű lakókocsis árus is, ahol isteni finom, Aldeában termesztett papayából lakmározhatunk be.

A gyümölcsevés után a parkolóból lépcsők vezetnek le egy bástyaszerű kilátóhoz. Ellátni innen egyrészt a sziget északi csücskéig, ahol hatalmas vulkanikus sziklák talpát mossa az Atlanti-óceán; egyes leírások szerint delfineket és néha bálnákat is lehet látni innen. Ha pedig nyugat felé nézünk, a távolban tiszta időben néha csak kivehető, néha pedig jól látszik a Kanári-szigetek legmagasabb hegycsúcsa, a Tenerifén emelkedő 3718 m magas Teide. Alattunk a mélyben pedig ötszáz méter mélységig szakadnak le a sziklafalak, amelyeken megtörik az óceán hullámverése.

De miből is állnak ezek a hegyek és mikortól van itt az óceán? Nos, az Atlanti-óceán születése kb. 135 millió évvel ezelőtt kezdődött; először Afrika és Dél-Amerika között szakadt fel a kéreg, majd Észak-Amerika és Eurázsia összeköttetése szűnt meg, és kialakult az Észak-Atlanti-óceán medencéje.

A Kanári-szigetcsoport tagjai vulkanikus kőzetekből, megszilárdult lávából épülnek fel; Gran Canaria vulkánjai főként bazaltot, bazaltsalakot és hamut termeltek.

Ebben az óceáni medencében jóval később, pár (4-5) millió évvel ezelőtt az úgynevezett forrópontos vulkanizmus eredményeként jött létre a Kanári-szigetek vulkanikus csoportja (így jött létre a Zöldfoki-szigetek is). A Kanári-szigetcsoport tagjai tehát vulkanikus kőzetekből, megszilárdult lávából épülnek fel; Gran Canaria vulkánjai főként bazaltot, bazaltsalakot és hamut termeltek.

A vulkán felszínét szép formájú időszakos vízfolyások régóta szabdalják. Ezt azért kell megemlíteni, mert e hosszanti barázdákat helyi elnevezéssel barrankóknak hívják, s mely kifejezést azóta világszerte a vulkáni kúpról sugarasan lefutó árkok elnevezésére használják.

Ha jól megnéztük a meredek, tagolatlan partot, csodáltuk a tenger pusztító munkája által bazalttömbökből kialakított bizarr sziklaformákat, még a híres spanyol költő, Frederico García Lorca 1919-ben írt verse, A tenger balladája is eszünkbe juthat.

„Mosolyog a tenger,/ A messzi kék./ Fogai a tajték,/ Ajkai az ég.”

A Mirador de Balcón után a Montaña Cerrada (614 m) érintésével továbbhaladhatunk a 693 m magas Montaña Blanca alatt fekvő Anden Verde kilátóig. Innen még továbbhaladva északi irányban a Pinar de Tamadaba Nemzeti Park (Parque Nacional) közelében vezet utunk. Ez a park Gran Canaria legnagyobb erdős területe, s szakértők szerint szinte kizárólag kanári fenyő (pinus canariensis) borítja. A botanikusok szerint az évmilliók során a magasra növő fa tökéletesen alkalmazkodott a vulkáni környezethez: vastag kéreg úgy óvta a növényt a forró hamuesőtől, mint egy tűzbiztos védőkabát.

A Tamadaba oldalában a panorámaút egészen az Agaete melletti Puerto de las Nieves kikötőjéig vezet, amely egy világvégi hangulatú kis kikötővároska, sétánnyal, mólóval.

Innen északon gyorsan a fővárosba juthatunk, de visszafelé is bejárhatjuk az utat, más perspektívából szemlélve a Kanári-szigetek egyik legszebb panorámáját.

Kép és szöveg: Barna Béla

Gran Canariára az üdülőjáratok helyett több olcsóbb fapados céggel is eljuthatunk. A szigetről létezik jó minőségű osztrák turistatérkép, a Kompass sorozatban a 237-es számú Gran Canaria 1: 50 ezres turistatérképe.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!